Régió és nagyvilág az Art-Mában

A dunaszerdahelyi Art-Ma Galéria nem egész kilenc év alatt hetvenhét képzőművésznek adott bemutatkozási lehetőséget. A szám korántsem pontos, mert nem foglalja magában a 22 csoportos kiállítás résztvevőit. Ez az adat bármelyik állami galériának a becsületére válna, hát még egy magángalériának. Az alábbi beszélgetés az Art-Ma létrehozójával, működtetőjével, mindenesével, Lipcsey György szobrászművésszel készült.

Lipcsey GyörgySomogyi Tibor felvételeMiért tartja fontosnak, hogy legyen egy magángaléria Dunaszerdahelyen?

Mondhatnék mindenféle szépet, de egyszerűen benne vagyok, és már lehetetlen belőle kiszállni. Két évre előre megvan a program, egymás után jelentkeznek a képzőművészek, a galéria egyre szélesebb körben ismert. Az egyéni kiállítások mellett sok a csoportos kiállítás, vannak köztük olyanok, amelyek biennále formájában immár rendszeresen kerülnek megrendezésre, mint az Erato és a Más táj, amelyet a nyugat-szlovákiai képzőművészekkel rendezünk. Most már a fotó is rendszeresen képviselve van, ugyanis a Magyar Fotóművészek Szövetsége évente megrendezett budapesti kiállításának anyagát az Art-Ma Galériában is bemutatjuk, az idén épp harmadszor. Tavaly jelent meg első alkalommal az építészet, Ambrus Csaba dunaszerdahelyi műépítész eddigi munkásságát mutattuk be. A nagy sikerre való tekintettel lesz folytatás is, a további ilyen jellegű kiállításokat már ő fogja szervezni. Tehát négy-öt olyan kiállításunk van, amely évente ismétlődik. Emellett igyekszünk bemutatni a kortárs képzőművészeti irányzatokat, azt a sokszínűséget, amelyet a különböző felfogást képviselő képzőművészek prezentálnak, kihasználva a régió adottságait.

Ez hogy értendő?

Mivel Budapest és Pozsony egyforma távolságban van Dunaszerdahelytől, mindkét város képzőművészei gyakran szerepelnek nálunk. Persze nemcsak ők, hisz a galéria profiljához tartozik a szűkebb régió alkotóinak bemutatása. De volt már németországi, franciaországi, iráni és izraeli kiállítónk is.

Időnként provokatív kiállításokat is rendez. Ján Kulichét többen annak tartották.

Kulich több évtizedes munkássága jelen van a szlovákiai képzőművészeti életben, ha akarjuk, ha nem. Van, aki ki nem állja, van, akinek tetszik. Bánni nem bánom, hogy ilyen kiállítást csináltunk, nyilvánvaló, hogy nem erre fogunk törekedni. Engem személyesen semmilyen szál nem fűz hozzá, sőt, ő volt az, aki a főiskolán többször is elutasított, tehát nem fogható rám, hogy hálából csináltam volna, bár haragudni nem haragszom rá. Eredetileg nem ilyennek készült az a kiállítás. Szabó László galántai szobrásznak az volt a terve, hogy legyen egyfajta konfrontáció, művészettörténészekkel szerette volna körbejáratni a Kulich-jelenséget, vitát rendezni a kiállítás anyagáról, ez azonban sajnos nem valósult meg.

Mi akadályozta, hogy megvalósuljon?

Kevés szakemberünk van, és mind nagyon elfoglaltak.

Lesz anyagi fedezet az Art-Ma működtetéséhez?

Nem akarom elkiabálni, de remélem, hogy lesz. Ez mindig a pályázatokon múlik. Óriási energiába kerül a pályázatokon összeszedni a szükséges pénzt, emellett a költségek egyre magasabbak, de egyelőre megy a dolog. Ebben persze nagy szerepet játszik az is, hogy rengeteg mindent megcsinál az ember maga. Mint bármelyik más galériában, az Art-Mában is évi hét-nyolc kiállítás van, csak itt nincs személyzet, sem segítség, az ember önmagára van utalva, az van meg, amit maga megcsinál. Ha bármilyen probléma adódik, azt meg kell oldani. Szerencsére most már a várostól is kapunk rendszeres támogatást.

Ha jól tudom, eredetileg úgy tervezte, hogy az Art-Mában kiállító művészek alkotásaiból év végén aukciót rendez.

Az első két évben rendeztünk, de az az igazság, hogy végül ez is csak kiállítás volt, nem vásároltak az emberek. A tehetősebbek nem jöttek el, vagy ha igen, végül nem az aukción, hanem maguktól az alkotóktól vásároltak. ĺgy ez a rendezvény fölösleges kiadásnak bizonyult, ezért fel is hagytunk vele.

Mivel magyarázható ez a sikertelenség?

Talán azzal, hogy kortárs alkotásokról volt szó, és színvonalra törekedtünk, nem pedig arra, hogy mutatós, kapós tárgyakat állítsunk ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?