Dunaszerdahely. Az elmúlt hónapokban két alkalommal is megrendezték a városban a Legsikeresebb magyar filmek fesztiválját. A rendezvény egyfajta próbálkozásként indult, egyrészt hogy felmérje az érdeklődést a magyar filmek iránt, másrészt hogy bemutassa a magyarországi mozgóképtermés új darabjait.
Régi filmek a vásznon
Dunaszerdahely. Az elmúlt hónapokban két alkalommal is megrendezték a városban a Legsikeresebb magyar filmek fesztiválját. A rendezvény egyfajta próbálkozásként indult, egyrészt hogy felmérje az érdeklődést a magyar filmek iránt, másrészt hogy bemutassa a magyarországi mozgóképtermés új darabjait. „A magyar filmek közönségsikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a második fesztivál nézettsége megegyezik a tavalyi, egész évi látogatottság ötven százalékával” – mondta Pápay Attila, a Lux mozi filmfelelőse.
A Legsikeresebb magyar filmek fesztiválja tovább folytatódik, emellett azonban – az elért eredményeken felbuzdulva – a Lux mozi a Magyar Köztársaság pozsonyi Kulturális Intézetével közösen június 20. és 30. között Magyar filmnapok néven új programmal várja az érdeklődőket. A közel két hét alatt tizenhét, még a rendszerváltás előtt készült magyar filmet tűznek műsorra. A filmnapok szervezői azokból az emlékezetes magyar mozgóképes alkotásokból válogattak, amelyek ma már nem láthatók a mozivásznon. Megtekintheti a fesztivál közönsége Szabó István híres filmtrilógiáját, az Oscar-díjas Mephistót, a Redl ezredest és a Hanussent. Eperjes Károly főszereplésével három filmet láthat a közönség: az Uramistent, az Eldorádót és a Könnyű testi sértést. Sinkovits Imre emlékét a Keleti Márton rendezte A tizedes meg a többiek idézi fel. Szerepel a programban Bacsó Péter mára legendássá vált rendezése, A tanú, valamint a Te rongyos élet című filmje is. A gyerekeket mesefilmek és családi filmek várják: a Szeleburdi család, a Szeleburdi vakáció, a Boszorkányszombat, valamint Vuk, a rokonszenves róka története.
Pápay Attila elmondta: a fesztiválra várják a környező járások városainak, falvainak iskolásait is, akik számára délelőtti vetítéseket szerveznek. (szp)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.