Rándulásoktól rondulásokig

Költőnk pályáján már találkozhattunk hasonló jelenséggel: bemutatkozó, Rózsa és rúzs című kötete megjelenésének évében, 1992-ben napvilágot látott egy másik kötete is, mely gyermekverseket tartalmazott, s a boltok polcairól nagyon hamar elfogyott, napjainkban pedig szinte beszerezhetetlen, még a vidéki városokban örvendetes módon szaporodó antikváriumokban sem lehet a nyomára akadni. E két könyvet egy évvel később a Könnyűnek hitt ébredés követte, amelybe 1988–1992 termése került, s hála az idősebb pályatárs, Hizsnyai Zoltán gondos szerkesztői munkájának, a 68 oldalas kötet, mely „jószerével századunk minden meghatározó életérzésének lenyomatát magán viseli”, nagyon komolyra sikeredett, máig meghatározónak gondolom Z. Németh pályáján.

Három verseskönyve után a szerző kevéssé sikerültnek mondható kirándulást tett a (szlovákiai magyar viszonylatban hagyományosan gyenge, némi túlzással élve nem létezőnek mondható) drámairodalom területére. Noha Hócompóc bohócai című kötetének egyik-másik darabját többször is előadták különböző amatőr színjátszófesztiválokon, ez nem változtat azon a tényen, hogy a színdarabokban alapvető dramaturgiai hibák vannak, melyre Varga Emesének, a Jókai Színház dramaturgjának értő recenziója mutatott rá. S ezért – a szakszerű lektorálás elmulasztása miatt – legalább felerészben felelősség terheli a kiadót is.

Ezen egyedi kitérő után szerzőnk krimiparódiával, novellákkal és regénnyel próbálkozott. Feküdj végig a csillagokon című regényét, mely 1997-ben jelent meg, nívódíjjal jutalmazták. Németh Zoltán ezt írja a könyvről: „Z. Németh István regénye arról győzheti meg az olvasót, hogy versek, gyermekszínjátékok, krimiparódiák és novellák után a regénykészítés mesterségében is maga mögött hagyta a kezdettel együttjáró nehézségeket.”

Ezek után kétéves hallgatás következett, mely alatt elnyerte végső formáját az 1999-ben megjelent Lélegzet című kötete, amely kisebbfajta vitát váltott ki. Z. Németh alaposan próbára teszi a szavakat, hadd lássuk, mit bírnak vagy nem bírnak el; a versekben egyfajta transzcendencia felé való irányultságot is felfedezhetünk.

A Lélegzetet lélegzetvételnyinél hosszabb, újfent kétesztendős szünet követte, mely azonban ezúttal két könyvet eredményezett. Mindkettő játékos hangvételű, mégis alapvetően mások. Egyik a Rulett: szövegelés a szövegről. A rendkívül tudatosan szerkesztett kötet négy ciklusra oszlik, mind a négy ciklus tizenhat verset tartalmaz. A cikluscímek önmagukért beszélnek: Rándulások, Rendelések, Rendülések, Rondulások. S bizony, az olvasó rekeszizma körül is gyakran tapasztalhatók rándulások a könyv olvasása közben. A szövegek beszélője, aki nemegyszer szövegként definiálja magát, úgy szövegel, hogy közben rendkívül ironikus álláspontot foglal el korunk szövegközpontú értelmezési stratégiáival szemben. Z. Németh igyekszik a végletekig kihasználni a nyelvben levő humorforrásokat, s ezekből – hogy egy másik kötetben megjelent versét parafrazáljam – kimixelni a maximumot, mely legtöbbször sikerül is neki. Bár abban, akinek volt már a kezében korábbi Z. Németh-kötet, felsejlenek korábbi művek reminiszcenciái.

A szöveg szerelmes és egyéb gondjai vannak című versében így szól a szöveg: „egy befogadóra vágyom/ az olvasó szemének csarnokvizére”. Adjuk meg neki ezt a lehetőséget!