Quimby: Kilégzés

Igaz, a zenekar csak átmenetileg függesztette fel a tevékenységét, a folytatás akkor mégis eléggé bizonytalan lábakon állt, ráadásul a szünet időtartama is határozatlan maradt. Kaptunk valami elfogadható választ arra, miért kell abbahagyni, közben a háttérben ment a szóbeszéd az énekes-gitáros, Kiss Tibor egészségi-mentális problémáiról, ami kétségkívül hitelesebb magyarázat volt a váratlan búcsúra. Ezt hivatalosan nem erősítették meg, pedig – furcsa módon – még örültünk is volna neki, mert egyértelművé tette volna, hogy nincs feszültség a tagok között, és valóban kényszerpihenőre van szükség.

A tagok – lévén, képzett zenészek – természetesen a szünet alatt is feltalálták magukat. A billentyűs, Balanyi Szilárd kiadott két szólólemezt, az ütőhangszeres-rapper, Varga Livius az addigi hobbizenekarát, a hip-hopos alapokból építkező A Kutya Vacsoráját helyezte előtérbe – társaival albumot is készített, amelyet a világhálón ingyenesen tett letölthetővé –, de a többiek is zenélgettek tovább különböző együttesekben. A dobos, Gerdesits Ferenc többek között A Kutya Vacsorájában.

Időről időre felröppentek hírek az újjáalakulásról, ám csak 2004 őszén lélegezhettünk fel végre – a fiúk ekkor jelentették be hivatalosan az újrakezdést, és decemberben dupla koncerttel tértek viszsza, ott, ahol abbahagyták, a Gödör Klubban. A nyáron megjelent, Amikor én még kissrác voltam című, az Illés előtt tisztelgő lemezre zseniálisan átdolgozták a legendás zenekar egyik kevésbé ismert, A lány és a csavargó című dalát, emellett megírták a Puskás Tamás által rendezett Shakespeare-előadás, a Vidám Színpadon látható Vízkereszt zenéjét – és ők is adják elő minden alkalommal.

A fellélegzés után a rajongók és a szakma egyaránt lélegzetvisszafojtva várta a folytatást, az együttes új albumát. Novemberben végre kifújhattuk a levegőt – Kilégzés címmel került a boltokba a várva várt korong. Még mielőtt rátérnénk a tartalomra, idézzünk picit a csomagolásnál. Ha lenne „Az év lemezborítója” díj, arra nagy eséllyel pályázhatna a zenekar: a srácok légyként röpködnek rajta egy lámpás körül. A tokban biztosítékot helyeztek el, amelynek célja kétféle lehet. Az egyik az ésszerű: ha az album hallgatása közben kimenne a biztosíték, innen pótolható, a másik a megnyugtató: ez a biztosíték arra, hogy a Quimby megint minőségi munkát tett le az asztalra. Jobban belegondolva azonban ezt felesleges bizonygatni, mivel a zenekar az évek során hozzászoktatott minket a csúcsmunkához. A Kilégzés még az előzőkön is túlmutat, ez Tibiék eddigi legkiforrottabb, legnyitottabb és legváltozatosabb munkája, hemzseg az újszerű utakat kereső, néhol egyenesen meghökkentő, mégis rendkívül hiteles zenei megoldásoktól. Az utolsó felvétel öszszegzi a frontember elmúlt időszakát és tulajdonképpen az albumot is. A mandolinon előadott Viharon túl, szélcsenden innen egy önvallomás, és megerősíti a korábban említett szóbeszéd bizonyosságát. A dalszövegek szokás szerint gazdag képi fantáziát sejtető és igénylő strófákból állnak, általában a sorok között megbúvó burkolt mondanivalóval. A zongora és a trombita minden eddiginél hangsúlyosabb szerephez jutott. A zúzós és közepes tempójú szerzeményekből, valamint kimondottan popdalokból ezúttal kevesebb szerepel, a lassúbb, balladisztikusabb felvételek vannak túlsúlyban rajta. A sok jó között talán a legjobb a Country Joe McDonald című keserédes countrydal – ilyet sem hallottunk még a zenekartól. A dalszerzés oroszlánrészét most is Kiss Tibor vállalta magára.

A Kilégzésről hét felvétel más átdolgozásban szerepel az említett színházi produkcióban, amelyért december 10-én Érték-díjat kapott az együttes a zenei kategóriában. A 2002 óta évente kiosztásra kerülő elismerést azon művészek részére hozták létre, akik nincsenek a kereskedelmi média reflektorfényében, viszont a saját területükön kiemelkedőt alkotnak. A Quimbyre mindkét megállapítás halmozottan érvényes: a média hanyagolja, holott – nem túlzás – Magyarország egyik legjobb együttese. Bár, néhány éve már fel-felbukkant egy-két dala a legnagyobb kereskedelmi rádiók műsoraiban is, igaz, elsősorban remixváltozatban, de a mostaniakat valamiért ismét ignorálják.

Összességében leszögezhető: nagy áldás az igényes zene rajongóinak, hogy a Quimby megint színen van, és szerencsére továbbra sem tud hibázni. De ez utóbbi olyan természetes.