Pro Traditione díjas lesz Szarka Gyula

szgy

A Kossuth-díjas énekes, gitáros, zeneszerző, a Ghymes együttes alapítótagja, Szarka Gyula kapja idén a Pro Traditione Zsigárd Polgári Társulás díját, melyet 2013 óta osztanak ki minden évben olyan személynek vagy intézménynek, aki, illetve amely a hazai magyar kultúra, sport vagy tudomány területén alkotott kiemelkedőt.

Eddig Korpás Éva, Vadkerti Imre, a Parapács zenekar, Csiba Júlia, a Pósfa zenekar, Oláh Attila, Kiss Szilvia, Écsi Gyöngyi, tavaly Derzsi György vehette át az elismerést.

A díjat augusztus 26-án, azaz jövő szombaton adják át egy nyárbúcsúztató esemény keretén belül a zsigárdi Kaszás Attila Tájház udvarán. A Gasztroudvar nevű rendezvény délután 16 órakor kezdődik, elsőként Szarka Gyula lánya, Szarka Zsófia gasztroújságíró főzőshow-jára várják az érdeklődőket, a díj átadása után Szarka Gyula koncertezik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?