Presserék megegyeztek Kanye Westtel

New York/Budapest. Peren kívüli megállapodás szüle-tett Presser Gábor és Ada-mis Anna, valamint az ameri-kai hiphopsztár, Kanye West között.

New York/Budapest. Peren kívüli megállapodás szüle-tett Presser Gábor és Ada-mis Anna, valamint az ameri-kai hiphopsztár, Kanye West között. A magyar szerzőpá-ros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány részletének engedély nélküli felhasználása miatt.

„Nagyon örülök, hogy vége van” – közölte Presser Gábor. A zeneszerző hangsúlyozta: a megállapodás tartalmáról sem az érintettek, sem ügyvédjeik nem nyilatkozhatnak. Presser és Adamis tavaly 2,5 millió dollárra perelte Kanye Westet, amiért szerintük engedély nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány című 1969-es Omega-szám mintegy másfél perces részletét New Slaves című dalában. A dal West 2013-ban megjelent Yeezus című albumán szerepel.

Az amerikai sztár korábban azt állította, hogy engedély birtokában használta fel a magyar slágert. Presserék arra hivatkozva perelték be Westet, hogy ügyvédei előzőleg mindössze 24 órát adtak a magyar szerzőpárosnak megadni az engedélyt a dal felhasználására. Később egy csaknem 10 ezer dolláros előleget küldtek, Presser Gábor és Adamis Anna azonban ehhez nem nyúlt hozzá, nem jött létre szerződés. Kanye West Yeezus című lemeze eddig mintegy 500 ezer példányban fogyott, az albumot bemutató turnéból befolyt bevétel elérte a 35 millió dollárt.

A megegyezés két nappal azelőtt történt, hogy Westnek tanúskodnia kellett volna a bíróság előtt.

A Gyöngyhajú lányt többször dolgozták fel, nemcsak hangmintaként, hanem teljes egészében külföldi előadók, például a német Scorpions zenekar, amelyik White Dove címmel adta elő a dalt 1995-ben.

Amerikai popsztárok az elmúlt években előszeretettel használtak fel hangmintákat magyar dalokból. Ezek között volt 2010-ben Christina Aguilera Woohoo című száma, amely Kovács Kati Add már, Uram az esőt!-jéből, Koncz Tibor szerzeményéből használt fel egy dallamtöredéket. A lemez kísérőfüzetében feltüntették, hogy a Woohoo-ban Kovács Kati dalából hallható egy részlet. (MTI, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?