Petőfi-ösztöndíjasként Pozsonyban

A Kárpát-medence szórvány-magyarságát segítő Petőfi Sándor Program ösztöndíjasa, Bedi Katalin a második kilenc hónapját tölti Pozsonyban. Fogadószervezetében, a Csemadokban kapcsolódik be a szlovákiai magyar közösség aktivitásaiba.

Tevékenységi területe a rendezvényszervezés, főként képzőművészeti események szervezése. A Csemadok Rákosi Ernő-termében megvalósult több kiállításnak volt a kurátora. Emellett a szövetség lapjának szerkesztője, szerzője, valamint a Szél-járás folyóiratba is publikál.

Hogyan alakult magyarországi „előélete”, mielőtt jelentkezett a Petőfi Programba?

Vas megyei gyerek vagyok. Sárváron születtem, egy közeli faluban, Sitkén nőttem fel, Szombathelyen a premontreiekhez jártam gimnáziumba. Diplomát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán szereztem, ahol esztétikát és kommunikációt hallgattam. Már egyetemistaként bekapcsolódtam programok szervezésébe, főleg a gender studies témakörben hívtunk meg előadókat – politikust, kommunikációkutatót, szociológust, pszichológust. Egyetemi tanulmányaim vége felé a Képmás magazinnál és a Média a Családért Alapítványnál kezdtem dolgozni. Később a Velencei Biennále nemzeti biztosának voltam az asszisztense, ezt követően művészeti tanácsadóként köztéri szobrászattal foglalkoztam, majd a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban kaptam állást.

Hogyan talált rá a programra, és mi vonzotta a Felvidékre?

Egy első szériás Petőfi-ösztöndíjas barátnőmtől hallottam a programról. Ő agitált, hogy ki kellene mennem, mert jó lehetőség arra, hogy megismerjem a külhoni magyarok életét, érdekes emberekkel találkozzam és hasznos feladatokba vágjak bele. Fizetés nélküli szabadságot kértem, és jelentkeztem. Azért a Felvidéket választottam, mert egy icipicit már ismertem. A Pázmány Egyetem Bölcsészkarára sok felvidéki járt, főleg Párkány környékéről. A szobatársam is, akivel szoros barátságba kerültünk. Meséltek a pálya- és iskolaválasztásukról, arról, hogy nem szlovák, hanem magyar iskolába jártak, mert magyarul akartak tanulni, így vezetett az útjuk oda, ahova az enyém. A családtörténeteiken keresztül ismerhettem meg a felvidéki történelem és élet fragmentumait. Én az én családi hátteremről meséltem, és nagyon tanulságos volt „összerakni” a Kárpát-medencei párhuzamos történeteket határokon innen és túl. Tulajdonképpen ez kezdte értelmezni számomra a trianoni döntést, és irányította a figyelmem a személyes történelem jelentőségére.

Milyen területen kívánt bekapcsolódni a Petőfi Programba?

A motivációs levélben, amelyet be kellett adni, az újságírást, a szerkesztést és a programszervezést jelöltem meg. Egyébként Kassára készültem, mert tudtam, hogy ott erős a képzőművészeti irány, gondoltam, ilyen területen hasznomat vennék. Váratlanul ért, hogy Pozsony lett a „célterületem”. Az interneten kezdtem nézelődni, hogy mi zajlik a városban, de a Magyar Intézeten kívül sok minden nem látszott a magyar jelenlétből.

Miben látta, látja a Petőfi Program lényegét?

A hivatalos megfogalmazás szerint „a Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programra” jelentkeztem, melynek célja az itteni magyarság identitásának erősítése. A segítés szót elég sutának találom ebben a kontextusban, talán a támogatás lenne a jobb kifejezés. Valamit hozzáteszünk az itteni kollégák munkájához, mert nekünk, ösztöndíjasoknak van időnk elvégezni azt, amire nekik sokszor nincs idejük, példaként valamely rendezvény alaposabban reklámozását említeném. Remek lehetőséget nyújt a program arra is, és ez nagyon fontos, hogy megismerjük egymást – Vas és Pozsony megyeiek, ha az én esetemet nézzük. Hogy kapcsolatot teremtsünk, kialakuljon, éljen és létezzen a kapcsolat, ezzel megismerjük a személyes történelmet is. Így tudunk identitásunkban is erősödni. Nekem a magyar identitásom elsősorban a nyelvhez kötődik, de az itteni magyarokat figyelve látom, sokuknak a kokárda, a nemzeti színek milyen fontosak. Ezeket a szimbólumokat én Magyarországon már elhasználtnak, kihasználtnak érzem. Azt viszont el kell mondanom, hogy nekem a pozsonyi március 15. lett a nagybetűs Március 15.

Mivel foglalkozott első szériás ösztöndíjasként, vagyis az első kilenc hónap alatt?

Először a csemadokosokkal kezdtem ismerkedni, de a többi szervezet rendezvényeire is eljártam. Amiben tudtam, tevékenyen közreműködtem. Az első komolyabb feladatként részt vettem a Csemadok 2016-os októberi közgyűlésére készített kötet szerkesztésében. Mentorom, Görföl Jenő beszervezett, hogy cikkeket írjak a három országban szerkesztett Szél-járás folyóiratba, de sokszor segítettem a környék Csemadok-rendezvényein is. Mentorhelyettesem, Fekete Márta gyerektáborában a kép és a nyelv kapcsolatát elemző foglalkozásokon hasznosítottam magam. A Csemadok pozsonyi nagytermében bemutattunk kortárs szlovákiai magyar és felvidéki származású képzőművészeket. Ezenkívül a Magyar Intézet könyvtárának revíziójában is segítettem.

A második kilenc hónapos szériát tölti Pozsonyban. Milyen munkát tervezett erre az időszakra?

Továbbra is fontosnak érzem a kortárs és nem kortárs felvidéki – vagy ehhez a vidékhez kötődő – alkotók bemutatását Pozsonyban is, még ha nem is áll profi kiállítótér a rendelkezésünkre. Ezért ebben a mostani időszakban is szerveztünk már és továbbra is szervezünk képzőművészeti kiállításokat. De más jellegű rendezvényeink is voltak. Karácsony előtt a gyerekeknek szerveztünk kézműves-foglalkozást, és tervezünk is hasonlókat. Az lenne a jó, ha a Csemadokban egy kicsit otthon éreznék magukat az emberek.