Bosszantó, hogy vannak emberek, akik azt hiszik, amiről nem tudnak, az nem is létezik. Ennél már csak az bosszantóbb, ha ilyen szemléletet képviselő személy nyilvánosságot kap. A minap egy rádiós műsorvezető perceken át szidta a magyar zenei életet, mondván: a honi zenészek sosem fognak labdába rúgni nemzetközi társaik mellett.
Péter Szendőfi: triAngel
De ki ez a Szendőfi Péter, aki a nagy nevű gitárost is levette a lábáról? 1968-ban született Budapesten. Zenész családból származik; édesapja, Szendőfi Attila hangszerkészítő, édesanyja, Fekete Mária karmester, egyetemi adjunktus, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola, valamint a Színház és Filmművészeti Főiskola tanára. Kezdetben képzőművészeti pályára készült. Viszonylag későn, tizenhat évesen kezdett zenével foglalkozni, a dobot választotta. ’89-ben érettségizett a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola klaszszikus ütő tanszakán, majd a Zeneművészeti Főiskola dzsessz tanszakán szerzett diplomát. Ekkor már ismert volt többek között az In Line, Katona Klári, a Babos Band és a László Attila Band muzsikusaként. Megalapította a Fusio Quartet nevű zenekarát, amely kizárólag a zenész saját kompozícióit játssza. Már a bemutatkozó lemezük, a Life Rhythm számos neves külföldi szaklapban elismerő kritikát kapott, és azóta minden egyes albumukat hasonló szakmai elismerések övezik. ’95-ben teljes körű ösztöndíjjal tanult a New York-i Drummers Collective nevű iskolában. ’99 szeptemberében egy újabb tag, Romhányi Áron billentyűs csatlakozásával a Fusio Quartet átalakult, azóta Fusio Group néven működik. 2000 szeptemberétől a Dr. Lauschmann Gyula Zeneművészeti Jazz Szakközépiskola tanszékvezető tanára. Jelenleg is járja a nagyvilágot zenekarával vagy a László Attila Banddel.
Szendőfi Péter első szólólemezén Gary Willis mellett közreműködik másik nagy példaképe, Tony Lakatos is, aki tenorszaxofonozik, Elek István szaxofonozik, Birta Miklós, Kormos János és László Attila gitáron, Nagy János és Romhányi Áron pedig billentyűs hangszereken játszanak. A kiadvány stilisztikai szempontból jóval eklektikusabb, mint anyazenekarának csaknem egy évtized alatt kikristályosodott hangzása. Jóllehet, a jazz-fusion irányzat megmaradt, a kompozíciók mégis más szerkezetűek és hangulatúak. A szerző szavaival élve a balladisztikus szerzeményektől a vadállat darabokig minden megtalálható rajta; a sztárvendégek névsorából pedig szinte magától értetődik, a műfajra oly jellemző invenciózus hangszerszólókra sem lehet panasz. Az album a hagyományosabb, akusztikus dzsessz kedvelőinek ugyanúgy zenei csemege, mint a modernebb, funkysabb jazz-fusion irányzatot kedvelők számára.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.