Performer szerint a világ...

Kovács István kivetkőzik önmagából, szül és születik, a lényegig nyúzza magát. Zoller Viktória felvételeA performansz mint műfaj ritkán tűnik fel ebben a városban. A szervezők remélik, hagyományt teremtenek ezzel a rendezvénnyel, mely a műfajok közötti átjárást mutatja be. Három előadója lesz a fesztiválnak, egy szlovákiai és két magyarországi neves akcióművész – három teljesen különböző alakmását kapják majd ennek a művészeti iránynak az érdeklődők. Az este egyfajta bevezetésként is értelmezhető a performanszba. Három teljesen különböző habitusú, eltérő eszköztárú, az akció?művészethez is más-más irányból jutó alkotó „lép színpadra” a minifeszten.

Juhász R. József, a legendás érsekújvári Stúdió Erté és a Transart Communication Fesztivál alapítója, a honi akció?mű?vészet egyik motorja, nemzetközi fesztiválok rendszeres résztvevője, akinek éppen az idén jelent meg Képben vagy? című, vizuális költeményeit tartalmazó kötete. Roccó akciói nagyon sokfélék, de performanszainak egy erős vonulata egyfajta ironikus-provokatív bohóctréfákként értelmezhető, melyben lényeges az ötlet, a geg, a gesztus, a jelekkel és az értelemmel való „eljátszadozás”, a hangvétel látszólagos parodisztikussága, de a témák halálos komolysága.

Lévára „graMOMAnia” elnevezésű performansz/koncert/installációját hozza az egyre multimediálisabb, egy ideje intenzív „akusztikus” korszakát élő, nyughatatlan alkotó. Az akciója egyszerre hangkiállítás és zeneszobor, praktikus műtárgy és bizarr praktikum, haszontalanság és öncél, idézet és eredetiség.

A magyarországi Monorról, az akció?művészet jól titkolt fővárosából, két performer érkezik. Kovács István számára a kulcsszó a természet, legyen az az emberi természet, vagy az embert körülvevő létezők tömege. Szobraihoz, installációihoz nagy előszeretettel használja a papírt alapanyagul. Ismertek szabadtéri akciói, melyekben tulajdonképpen lakóhelyévé változtatja az erdőt, a kőbányát, a tisztást. Megmutatja, hogyan lehet manapság primitívnek lenni, a nézők szinte voyeaurként szemlélik egy furcsa „lény” hétköznapjait, aki egy picit ember, egy picit állat és egy picit növény, de mindenképpen él. Kovács szívesen használja a body art eszköztárát, akciói a teremtésmítoszokat, a természeti népek legendáit idézik. Fontos motívum a vándorlás, a születés és elenyészés, a környezettel való egyesülés és az abból való kilépés, a test átváltozásai, lehetőségei és lehetetlenségei. Kovács István performansza a „Cím nélkül” nevet viseli, talán azért is, mert nem bízik a szavakban, s úgy érzi nem a verbalitásban rejtőzik a lényeges. De gesztusa úgy is értelmezhető, hogy ő cselekvéseivel nevezi el a létezés egyes lehetséges fejezeteit, magával az akcióval ad címet a létezés nevű folyamatos performansz önkényesen kihasított szeleteinek.

Dénes Imre festőként és installációk alkotójaként is ismert, akcióiban szinte banális, mindennapos tárgyakkal vizsgálja az anyagtalant, próbálja megnevezni a megnevezhetetlent, meg?mérni a megmérhetetlent, bejárni a bejárhatatlant. Performanszai filozofikus-ontológiai faggatózások. Dénes szelíden, de konokul köt bele a látszólag evidens dolgokba, mint abba, hogy vagyok, hogy rendelkezem én tudattal, hogy a saját életemet élem, hogy kapcsolatba kerülök másokkal. Dénes újrarendez, újragondol, szó szerint és képletesen is átszűri magán a külső világot. Meggyőződése, hogy ami tiszta, nem érinthetetlen. Két meditatív, minimalista akciót hoz Lévára, az „Emlék?nyelv?tan”-t és az „Egy perc”-et. Dénes Imre lehántja a sallangot, a hétköznapi rárakódást a létezésről, mint, mikor egy titokzatos tárgyat porol le érzékenyen az ember. Cseppet sem misztikus, de annál mélyebb átváltozásokra kerül sor: néha szinte észrevétlenek, de mindig lényegesek. A képlékenység gra?fikonjait szerkesztik ezek az akciók, az elmosódó határokat rajzolják a térbe határozottan, az elillanás utolsó előtti pillanatát kivárva, egy belső utazás térképét rajzolják meg a mozdulatok. Nagyon konkrét lesz az általános, teljesen személyessé válik az univerzális. Valószínűleg mindhárom alkotó hisz abban, hogy „Az vagyok, amit meg tudok tenni”.