Pénzéhség vagy csak pénzhiány, esetleg pénzkórság?

Azt azért senki sem mondhatja rám, hogy pénzéhes lennék. Érdekes azonban, hogy amikor évente talán háromszor belenézek a horoszkóp rovatába, csillagjegyem alatt mindig nyereséges pénzügyi manőverekről olvasok. Persze, ez csak puszta szöveg, hiszen a valóság teljesen más. A minap azt írta nekem a horoszkóp, hogy „…izgalmas pénzügyi lehetőségről szerez tudomást”. Most nem akarom feltenni a kérdést: ugyan hogyan? Megtörtént már ugyanis, még diákkoromban, hogy társaságban, szórakozás közben naivan megkérdeztem a többieket, nem tudják-e, hogyan tehetnék szert egy kis pénzre. Valaki szellemesen megjegyezte, hogy tudná a módját, de ahhoz igen jó gyomor kell. S mindez jó két évtizeddel ezelőtt történt, amikor az erkölcsi normáknak még komolyabb értékük volt, s az olyan falusi lányok, mint magam is, elpirultak tisztességtelen ajánlat hallatán. Azóta megváltozott az emberek erkölcsi ítélete, s hazudnék, ha azt állítanám, hogy én aztán még viccelődni se szoktam ebben a témában. De az biztos, hogy a pénzt és az erkölcsöt mindig különválasztom egymástól.

Most, persze, fúrja az oldalam az a bizonyos izgalmas pénzügyi lehetőség. Fizetésemelésre nem számítok, lottón nem nyerhetek, hiszen nem lottózom, s az se valószínű, hogy valaki ráunt a sok pénzére, s az utcán sétálva odaszól nekem, nem venném-e át tőle a bankszámláját. Ezen morfondírozva lapozgatom tovább az újságot, s lám, mit látok: Clinton 10 milliót kap memoárjaiért (lehet, hogy ugyanabban a csillagjegyben született, mint én?). Sőt több mint tízmilliót, olvasom a szövegben, s amin még jobban megrökönyödöm, hogy előre. Az Alfred A. Knopf Kiadó a még meg sem írt könyvet máris világsikerként veszi. Persze, Hillary Clinton sem adja sokkal alább, mert ő 8 millió dollárt kap 2003-ban piacra kerülő visszaemlékezéseiért.

Igazán nem irigylem tőlük azt a kis pénzmagot, de amikor (mint például most) komoly anyagi gondjaim vannak, az ilyen hír hallatán könnyen szárnyra kel a fantáziám. Arra gondoltam, hogy én is megírnám a visszaemlékezéseimet. Jó, jó, ki vagyok én Clintonhoz képest? Még csak egy Lewinskyról sem tudnék beszámolni. S bár ettől eltekintve mégis lenne mondanivalóm az olvasónak, hol van az a kiadó, amelyik vállalná az én memoárjaim kiadását? (S ki az a vakmerő üzletember, aki a nagy siker reményében előre leszámolná nekem a pénzt?!) Persze, nekem nem kell tízmillió. Pláne nem dollárban. Ennyi pénznek a létét se tudnám felfogni, nemhogy birtokolni! Megrögzött híve vagyok annak a bölcsességnek, hogy a sok pénz sok bajt okoz. Ezért csak egy kevésről álmodozom. Mondjuk anynyiról, amennyiből kitelne a család összes tagja számára egy-egy télikabát (az idén már nagyon aktuális), néhány pár cipő, esetleg a szétesőben lévő ablak lecserélése a lakás északi oldalán, meg néhány apróság…

Nem kell feltétlenül amerikai példával élnünk, amikor hajmeresztő milliókról akarunk beszélni. Elég, ha fellapozunk néhány újságot, s máris megtudhatjuk, egyes polgártársaink micsoda pompás villákhoz, nyaralókhoz, pazar autókhoz és egyéb más tulajdonhoz jutottak az elmúlt pár év alatt: becsületes munkával. Kár, hogy engem nem figyelmeztetett senki, mert ha ezt tudom, én is megpróbáltam volna azt a „becsületes” munkát.

Híradásunk mostanában sűrűn tájékoztat a korrupciós esetekről is. Nem mondom, ez is a jövedelemgyarapítás bizonyos formája. Fennáll ugyan a lebukás kockázata, aminek messzemenő következményei lehetnek, de miért éppen az én esetem tudódna ki annyi rengeteg közül? Persze, ez is csak fikció a számomra, hiszen nem én vagyok az, aki versenypályázatot ír ki, sem az, aki pályáz.

Száz szónak is egy a vége: nem kell olvasni a horoszkópokat, s akkor nem ébrednek az emberben ilyen bűnös gondolatok. Legjobb, ha a mindennapi valóságnál maradunk: a taposómalomnál, s az érte kapott fizetésnél. Hogy mire futja belőle? Nagyanyám azt felelné: amire beosztod. Nagyanyám már nem él. Nem is értené, szegény, hogy alakulhatott át pár év alatt ennyire a jövedelem fogalma.