Passió: „Brutális, erőteljes és megindító”

Az amerikai mozikban ma mutatják be a Passió című filmet, mely iránt akkora az érdeklődés, hogy – az USA-ban – az eredetileg tervezett 2500 helyett 4000 vásznon és 2800 moziban fogják vetíteni a Jézus utolsó tizenkét óráját bemutató és máris hatalmas indulatokat kavaró filmet.

Olyan, „mintha tényleg ott lenne” a néző a film valóságábanA film amerikai forgalmazója, a Newmarket Films azért döntött úgy, hogy a tervezettnél több kópiával indítja útjára mai premierjén a Passiót, mert rendkívül jól fogynak elővételben a jegyek: a Fandango nevű online jegyirodánál például a vásárlók 70%-a Mel Gibson rendezésére akar helyet biztosítani magának.

A BBC arról is beszámol, hogy a Fandango történetében eddig csak a A Gyűrűk Ura – A király visszatér-re kelt el több jegy elővételben. A Passió 2800 mozis nyitása egyébként a Minden végzet nehézéhez mérhető, amelyet tavaly novemberben egyszerre 2677 helyen kezdtek el játszani, ugyanakkor az olyan nagy közönségfilmeket, mint A király visszatér vagy a jelenlegi első helyezett 50 First Dates, több mint 3500 moziban kezdték vetíteni: az előbbit 3703-ban, az utóbbit 3591-ben.

Az amerikai AMC mozilánc 219 filmszínházából 180-ban fogja játszani a Passiót, amelyet Gibson számtalan egyházi vezetőnek és keresztény csoportnak levetített, így is próbálva népszerűsíteni a filmet.

Mint ismeretes, elsősorban zsidó csoportok antiszemitizmussal vádolják a filmet, mivel az szerintük azt sugallja: Krisztus keresztre feszítéséért kizárólag a zsidók okolhatók. A konzervatív keresztény Gibson minden lehetséges alkalommal cáfolja, hogy ő vagy műve zsidóellenes volna, azonban újabb támadásokra számíthat, mivel édesapja, Hutton Gibson egy jövő hétfőn sugárzandó rádióinterjúban kijelentette: a Holocaust nagy része „fikció”.

Mel Gibson szóvivője nem volt hajlandó kommentálni az interjút, de korábban a színész-rendező elmondta: szereti édesapját, és nem fog elítélően szólni róla. A BBC szerint Hutton Gibson egyébként egy olyan katolikus csoportosuláshoz tartozik, amelynek meggyőződése, hogy a zsidók és a szabadkőművesek át akarják venni az irányítást a katolikus egyház felett.

Közben az elővetítések egyik résztvevője már közzétette a véleményét az interneten, bár a gyakorlat értelmében feltehetőleg megígérte, hogy nem fogja ezt megtenni. A „Jarofclay74” néven hozzászóló, anonim néző Montrealban, egy egyházvezetőknek tartott vetítésen látta a filmet. Rövid véleménye alapján „brutális, erőteljes és megindító”

Mel Gibson harmadik rendezése. Ugyan január 13-án, a vetítés napján még csak 95 százalékig volt kész a Passió, de „Jarofclay” szerint így is tökéletesen működött. Véleménye szerint valóban olyan, „mintha tényleg ott lenne” a néző, ezért többször elsírta magát a vetítés alatt, bár pont a túlzott naturalizmust egyúttal hibaként is emlegeti. A film osztályzásánál ő a PG-t (Parently Guarded, szülői felügyelettel) ajánlaná a szenvedés és a halál igencsak élethű ábrázolásáért. Mellesleg az osztályzásért felelős szervezet, az MPAA ezzel némileg összhangban a második legszigorúbb, „R” (Restricted, 17 év alatt csak felnőtt kíséretében) kategóriába sorolta a Passiót (The Passion of the Christ).

Komoly hullámokat kavart a film állítólagos antiszemita volta: a hozzászóló véleménye szerint a Gibson filmjében szereplő zsidó karakterek nagy része együtt szenved Krisztussal, így rendkívül szimpatikusak. „Jarofclay74” sorait egy latin mondattal zárja: „Ave crux, spes unica”, vagyis „Üdvöz legyen a kereszt, egyetlen reménységünk”.

A Passió című filmet a magyar mozik előreláthatólag március 25-től fogják vetíteni, Szlovákiában csak három héttel később, áprilisban kerül a filmszínházak műsorára. (cm, o, l)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?