Ötvözheti, amit magában hordoz

A díjat, amelyet nemrég vett át, Radnóti Zsuzsa Kossuth- és Jászai Mari-díjas dramaturg, Örkény István özvegye alapította, és mindig olyan színpadi szerző kapja, aki fontos társadalmi jelenségeket fogalmaz meg.

Fodor Annamária 2019-ben lett a Pintér Béla és Társulata tagja. Először beugróként, a Katona József Színházban bemutatott Ascher Tamás Háromszéken című darabba kapott meghívást.

„Nem voltam annyira boldog akkoriban – így a színésznő. – Sem szakmailag, sem a magánéletben. Sok minden történt velem. Valahogy azt éreztem, hogy a nyugalmam, az életem biztonsága érdekében talán fel kellene hagynom a színészettel. Egyszer csak szóltak a Katona József Színházból, hogy ugorjak be Pintér Béla darabjába. Aztán lett még egy beugrás, és szerződtetett. Fel sem fogtam, hová kerültem, pedig ismertem a kollégáimat, szeretem is őket nagyon. Itt valami olyan színházi esszencia van, amire régóta vágytam.”

Előtte az Új Színházban és Tháliában töltött el éveket. Csehovval ugyan egyik helyen sem találkozott, de játszott Osztrovszkijt és Dosztojevszkijt, Veszedelmes viszonyokat és Még egyszer hátulrólt, Molnár Ferencet és Oscar Wilde-ot. Közben dolgozott alternatív társulatokkal is.

„Szívemet-lelkemet adom minden egyes munkához, amelyben Pintér Bélánál játszom, de úgy, hogy közben nem megyek rá, egészséges maradok. Ez azért van, mert ugyanazt gondolom a színházról, mint ő. Kevés kérdés feszül köztünk. Nagy bizalommal és önbizalommal vagyok a katonája. Ez utóbbit a szó legnemesebb értelmében mondom, mert semmiféle elnyomást nem érzek nála. Épp ellenkezőleg! Csak komfortról beszélhetek. A színház ártalmas is tud lenni, de nem Pintér Bélánál. Nála sosem vagyok keserű. Itt tehetség van, egyet akarás és nagyon sok munka. Közben szeretek és szeretnek.”

Súlyos emberi veszteségek után történt meg kettőjük között a nagy találkozás. Fodor Annamária számára akkor lett menedék a színház, amit korábban soha nem érzett.

„Az idő tájt halt meg az édesapám, akkor váltam, és nem sokkal később még egy harmadik tragédia is ért, de azzal, hogy egymás után kaptam az újfajta lehetőségeket, lassan talpra álltam. Szöveget kellett tanulnom, koncentrálni kellett, és ez így együtt rengeteg segítséget jelentett. Másképp talán szét is estem volna. Szép lassan kezdtem el értékelni, hogy Úristen, hol vagyok, mit csinálok, kik vesznek körbe, micsoda tehetségek! Meg volt mentve az életem. Fontosnak érezhettem azt, mit csinálok. Bár nagyon sokat próbálunk, marad időm magamra is.”

A korábbi helyeken is kapott sok szépet és jót, mondja, de Pintér Bélánál érzi azt, hogy megérkezett a vágyaival, a színházzal kapcsolatos céljaival.

„Harmincnyolc éves koromig sok mindent megéltem, csak egy csomó dolgot nem tudtam megmutatni magamból. Például nem is tudtam, hogy operai magasságokban is képes vagyok énekelni. Béla biztatott. De arra sem volt korábban módom, hogy két órán át végigvihessek egy érzést, egy tragédiát. Most mindazt ötvözhetem a színpadon, amit magamban hordozok, használhatom a lerakódott élményeimet.”

Az Imádkozó címszereplőjeként gyermekre vágyik, de csak az orvostudománynak vagy talán az imáinak köszönhetően történik meg a csoda, az ötödik lombikprogram után. Long Réka, túl a negyvenen, elérte célját. Babát vár. De helytáll-e majd az anyaságban? Pintér Béla harmincadik darabjában ezt a szerepet viszi tovább. A Réka és az Oltatlanokban azonban már egy agymosott nőt látunk, akit átformált korunk bolondériája, a központi ideológia.

„Jelenleg kilenc-tíz darabban játszom a Pintér Béla és Társulatában. Tíz év után újra műsorra került a Gyévuska, a Sütemények királynője majdnem huszonöt év elteltével tündököl ismét, de egy harmadik darabba, A 42. hétbe is beugrottam. Sok értékes szerepet örököltem már meg. Mindegyik nagy ajándék. A beugrás speciális helyzet. Agyilag és minden ügyileg erős fókuszálást igényel. Pár óra alatt kell befogadni rengeteg instrukciót.”

Huszonöt év, harminc darab. Évadonként egy, néha két bemutató. „Új darabját általában áprilisban kezdi el írni Béla. Júniusra el is készül vele, próbálunk egy hónapig, júliusban aztán megnézi néhány ember, aki fontos neki. Megbeszélik, értékelik a művet. Úgy megyünk el a nyárba, mint az iskolások. Tudjuk, hol várhatók még változtatások. A nyári szünet elteltével próbálunk még egy hónapig, aztán jöhet a bemutató. Minden munkafolyamatban teljes odaadással veszek részt, függetlenül a szerep nagyságától. A Réka és az Oltatlanokban kevesebb a szövegem, mint Az Imádkozóban, lelkileg mégis jobban megvisel a szerep. Le is robbantam egy kicsit a próbafolyamat alatt, mire átfolyt rajtam minden igazság, fájdalom. Béla darabjaiban bármi lehet az ember, engem pedig minden érdekel. Amilyen elkeseredett voltam öt évvel ezelőtt, hogy nekem ez az egész már nem igazán jelent örömet, most olyan boldog vagyok, mert a legkisebb szerepemet is erős lelki húrokon kell megszólaltatnom.”

Hogy partnerként és magánemberként milyennek tartja Fodor Annamária a társulatvezető rendezőjét?

„Azért szeretek vele játszani, mert mindent tud a darabról, hiszen ő írta, így biztonságban érezhetem magam mellette. Tudnék nevetni is rajta, hiszen erős hatással van rám a humora, de játék közben ezt mégsem tehetem meg. Jó a szemébe nézni. Egyébként nála is ugyanazt érzem, mint régen Jiří Menzelnél, akivel az Új Színházban dolgoztam. Iszonyúan vicces ember volt, mégis néha sírni kellett tőle. Bélában is ugyanezt a disszonanciát látom.”

A szerző a Vasárnap munkatársa