Végre bemutatják Kassán a Parasztoperát

fff

De ezt majd csak akkor hiszem el, ha csütörtök este ott ülök a nézőtéren. És gondolom, így van vele a rendező, Rédli Károly is, akinek két évvel ezelőtt a kassai Parasztopera lett volna az első kőszínházi bemutatója. Nála pechesebb pályakezdőről nem tudok a szakmában.

Pintér Béla és Darvas Benedek kultikus „népies-zenés krimiballadája”, a Paraszt- opera 2020 tavaszi premiert elsöpörte a pandémia első hulláma. Tartottak ugyan egy zárt körű házi bemutatót a Thália Színházban, de közönséget nem engedhettek be. Szerencsére többkamerás felvétel is készült, amelyet jóval később, októberben online megnézhettek az érdeklődők. Néhány óvatos vidéki kiutazás is volt a szerződéses kötelezettségek miatt, majd tavaly nyáron eljátszották a kisvárdai fesztiválon, ahol csupa pozitív kritikát kaptak – a szakemberek többsége a kiváló csapatmunkát emelte ki. De ezt a csapatmunkát is nehezítette egy fájdalmas veszteség: tavaly áprilisban, 47 évesen, koronavírus utáni tüdőgyulladásban meghalt az élőzenés előadás zenei rendezője és zongoristája, Látó Richárd. A csütörtöki bemutatót az ő emlékének szenteli a Thália társulata.

„A Parasztoperát szinte pontosan húsz éve mutatta be Pintér Béla és Társulata a szerző rendezésében, azóta is töretlen sikerrel játsszák, legalább egy tucat színházban mutatták be a legkülönfélébb koncepciókban határon innen és túl, neves és eltérő gondolkodású rendezők. A szakma egyöntetű véleménye szerint az újkori magyar színháztörténet egyik megkerülhetetlen remekművéről van szó, mely a maga egyedi hangjával, stílusával, színházfölfogásával új és új produkciók létrejöttét inspirálja – fejtegette Forgács Miklós dramaturg, majd így folytatta: – A darab szexepiljét az adja, hogy Pintér Béla szerint a különböző hagyományok, mint a népballada, az opera, a krimi, az anekdota, a jelenkor eklekticizmusa jó érzékkel gátlástalanul összekeverhetőek, nem kell a tradícióhoz ájult tisztelettel viszonyulni, nem kell a stílusok vegyítésétől félni, nem kell attól tartani, hogy a szatíra, az irónia, a melodráma és a szenvedélyes érzelmek ne férnének meg egy előadásban.”

Rédli Károly az egyik legizgalmasabb magyar színházi alkotónak tartja Pintér Bélát. Szerinte a Parasztopera elsősorban a felelősségvállalásról szól. „Olyan világban élünk, amikor mindenkinek megvannak a nézetei, a határozott véleménye. Ezek sajátjaink, vagy valaki elültette bennünk, a szülők, a szűkebb, vagy tágabb környezet, meghatározó a származás, a közeg, ahol szocializálódtunk, ezeket a tényezőket gyakran nem is tudatosítjuk. Nézeteink sokszor dezinformációk. Ezzel végül is nincs is baj, ha felelősséget vállalunk értük. De a közösségi oldalakon, a világhálón sok a felelőtlen írogatás, az anonimitásba burkolózás, a kitalált profilok mögé rejtőzés, hogy harsányan hangoztatja, mégis szégyelli nézeteit, végeredményben nem vállalja a tetteit.”

A fiatal rendező az eltelt két év alatt a körülmények ellenére rengeteget dolgozott, közel egy tucat bemutatója volt szerte az országban. Emellett ledoktorált a pozsonyi színművészeti egyetemen, tanít a pozsonyi konzervatóriumban, együttműködik a Pozsonyban tanuló magyar színművészhallgatókkal, magyar színdarabokat fordít szlovákra (hamarosan két ilyen fordításkötetet is megjelenik), előadásait nemzetközi színházi fesztiválokra hívják meg.

A Parasztopera szereplőgárdája: Rubóczki Márkó, Nagy Kornélia, Nádasdi Péter, Latócky Katalin, Szabadi Emőke, Illés Oszkár, Ollé Erik és Bocsárszky Attila, valamint vendégként Stehlárik Viktória. A zenekar tagjai: Bertók István – zongora, Lukáš Rác – hegedű, Fekete Barbara Zita, Dövényi Gergely, Sárközi Pál – brácsa, Miriam Bencová, Radovan Pristáš – nagybőgő. Az előadás díszlet- és jelmeztervezője Gadus Erika volt, zenei vezetője Látó Richárd, a színpadi mozgásért Richtarcsík Mihály felelt, a fénymester Majoros Róbert volt, a rendezőasszisztensi feladatokat Illés Oszkár látta el, az előadás dramaturgja Forgács Miklós volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?