A TREPP Színházi Platform új előadása az IS Táncszínházzal együttműködésben jött létre. A darab Ľudmila Razumovská Drága tanárnő című drámája nyomán született, a bemutatóra 2023. június 16-án kerül sor Pozsonyban, az IS Táncszínházban
IS Táncszínház – TREPP: Profesorka, Bandor Évával a főszerepben
A TREPP Színházi Platform a pozsonyi Színművészeti Egyetem magyar diákjainak társulata, melyben 2020-tól alkotnak, meghívott vendégeikkel közösen. Céljuk, hogy előadásaik a magyar és szlovák közönséget egyaránt megszólítsák. Első előadásukat Anders Thomas Jensen Ádám almái című drámája nyomán, Rédli Károly rendezésében, magyar nyelven, szlovák felirattal mutatták be, még 2020-ban.
A Tanárnő (Profesorka) a társulat harmadik előadása, melyet ezúttal szlovák nyelven állítottak színpadra. A tanárnő szerepében Bandor Évát láthatja majd a közönség, az előadás rendezője Hégli Bence, egyetemi hallgató. A darab az ember hétköznapi vívódásait dolgozza fel és arra a kérdésre keresi a választ, hogy a cél valóban minden körülmények között szentesíti-e az eszközt?
A Tanárnő (Profesorka) című előadást 2023. június 16-án és 18-án, 19:00 órakor láthatják a pozsonyi IS Táncszínházban (Mostová 8.). Jegyek a Ticketportal felületén kaphatók.
(IS)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.