Tesztelés a színpadon, orrpálcikák nélkül

ddd
Kassa |

Van abban valami jelképes, hogy az első maszk nélküli napon, múlt csütörtökön tudták bemutatni a Parasztoperát a kassai Tháliában. Ez az előadás nemcsak a társulatot „tesztelte”, hanem a közönséget is. Egy ismerősöm kifelé menet azt mondta, hogy majd én megmagyarázom, mit látott a színpadon. Úgyhogy ez most neki szól.

Tanulságosak az ilyen előtérben, ruhatárban elkapott mondatok a fellegekben járó kritikus számára, aki remekműnek tartja a darabot, több feldolgozásban látta, és ezt a mostanit a második legjobbnak ítéli. Egy előadás sikere ugyanis elsősorban a közönségen múlik. Azon a rétegen is, amely nem olvas kritikákat.

A Parasztopera kétéves kassai kálváriáját most nem részletezném, olvassák el az előzménycikkeket ebben a rovatban, például a múlt hétfőit. Szerintem egy külön színdarab, vagy film születhetne arról, hogy a pandémia mennyire meg tudja keseríteni a művészek életét, egyszersmind mennyire össze tud kovácsolni egy társulatot a közös bizonytalanság. Az a rendező pedig, aki ennyi hányattatás után sem adja fel álmát, hogy kedvenc szerzőjének legjobb darabját színpadra állítsa, a jég hátán is megél ezentúl.

Egy falusi esküvő előkészületeibe csöppenünk. A mérhetetlenül boldog, láthatóan terhes menyasszony (Stehlárik Viktória) és a rezignált vőlegény (Rubóczki Márkó) körül forog a világ, néhány szúrós pillantásból, elejtett félmondatból lehet sejteni a családi viszonyokat a fiús háznál, és azt is, hogy itt valami titok lappang. Megérkeznek a lány fura szülei, a feszültség egyre nő, az abnormalitást különböző ravasz eszközökkel jelzi a rendező, Rédli Károly, illetve a darab szerzője, Pintér Béla, aki húsz évvel ezelőtt saját társulatának írta a Parasztoperát, egy hasonlóan csibész zeneszerzővel, Darvas Benedekkel közösen. A mű kultikussá vált, a szakmának leesett tőle az álla, a pesti közönség is imádta, alig lehetett jegyet szerezni rá. Később olyanok nyúltak hozzá, mint Mohácsi János, Rusznyák Gábor vagy Szikszai Rémusz.

De vissza Kassára. Két év óta először ültem maszk nélkül színházban, de felszabadultság helyett azt éreztem, hogy valami nincs rendben. Mintha a világ kifordult volna négy sarkából. És pont ez a kifordulás a Parasztopera fő iránya, azaz olyan dupla csavarral indult az este, amilyet sem rendező, sem dramaturg nem tudna kitalálni.

A cselekményből elég ennyi, hadd váltson ki a majdani nézőknél akkora csodálkozást, mint amekkorát egy másik ismerősömnél tapasztaltam, aki nem tudta hová tenni ezt az előadást. Hát persze, hiszen nincs olyan műfaj, hogy parasztopera, és ha volna, akkor sem lennének benne ilyen fura dalszövegek – próbálkoztam óvatosan. De láttam, hogy ennél jóval több kell a tájékozódáshoz.

A kulcsszó talán az eklektika lehetne. A színészek mindent dalban mondanak el, mint egy igazi operában, de itt népdalok melódiái kapnak meghökkentő szövegeket, a hangszerelés pedig a dal végére itt-ott átcsap barokkosba. Ilyenkor operai manírokat prezentálnak a szereplők zseniálisan alulstilizált szöveggel, amitől az egész még inkább abszurdba csúszik – ha maga a látvány nem lenne elég. A jelmeztervező, Gadus Erika is alaposan besegített a humorcsiholásba, a legtöbb karakternek elég megjelennie a színen, és mi már mosolygunk. A hangi adottságok esetleges hiánya sem zavaró, sőt, ezúttal kapóra jött, hogy a színészek zöme nem képzett énekes. Két jelenetben is hallhatunk viszont olyan bravúros duettet (Bocsárszky Attilától és Ollé Eriktől, illetve Nagy Kornéliától és Latócky Katalintól), amikor egy dallamra ketten két különböző szöveget énekelnek, és mindkét szólam tisztán érthető. Azt is nagyon nehéz elérni, hogy az épp fókuszban lévő szereplők mellett az oldalt zajló nüanszokra is figyeljen a néző. Ez is sikerült, és főleg emiatt érdemes megnézni az előadást azoknak is, akik online már látták. (Tavaly ősszel, amikor másodszor maradt el a bemutató, streamelték a Parasztoperát).

Folyamatos a nyüzsgés, szinte mindenki végig színen van, és szünet sincs, hogy megakassza a történetet. Csak úgy zúdulnak ránk a fordulatok, hangulatváltások. És fokozatosan hozzászokunk a furcsaságokhoz, a parodisztikus elemekhez, szóval gyorsan beszippant az előadás, ha elfogadjuk, amit kapunk. Olyan ez, mint amikor egy ismeretlen ételt kóstolunk – az első falatok után eldől, megszeretjük-e, vagy eltoljuk magunktól. A Parasztopera nem való mindenkinek, ahogy a szusi vagy a csilis csoki sem. De merem remélni, hogy ma már mi is tartunk ott nyitottság dolgában, ahol a Pintér Béla Társulat közönsége tartott húsz éve.

Korhatáros előadásról van szó, 16-os karikával – bár annyi csúnya szót és szexuális utalást, mint amennyivel itt találkoznak, naponta látnak-hallanak a kiskamaszok. Ami tényleg necces lehet, az a darab megdöbbentő vége, ahol összeérnek a szálak, és a cselekmény átcsap balladába.

Igazi csapatmunka zajlik, közös táncbetétekkel (koreográfus: Richtarcsík Mihály), jó színészi teljesítményekkel. A csúcsjelenet számomra Bocsárszky Attila és Szabadi Emőke szerelmi kettőse, illetve a már említett lezárás Nagy Kornélia, Nádasdi Péter és Bocsárszky Attila jóvoltából. Ollé Erik kiválóan hozza a részeges állomásfőnököt, aki a birtokában lévő információknak köszönhetően végül eléri, hogy a többiek térden csússzanak előtte. A két házaspár macska-egér harcai is abszolút életszerűek, Illés Oszkárnak nagyon fekszik a teszetosza papucsférj szerepe – egy pár papucs elő is kerül a táskából, ha valakinek nem esett volna le a tantusz. És élő zenekar muzsikálja végig az előadást, amire nem is tudom, mikor volt példa legutóbb a Tháliában. Soroljuk fel a zenészeket is, mert megérdemlik: Bertók István, Rác Luláš, Fekete Barbara Zita, Bencová Miriam és Pristáš Radovan. (Az eredeti zenei rendező és zongorista, Látó Richard nem élhette meg a kassai bemutatót.)

Egy remek, egyszerre humoros és elgondolkodtató előadás született. És mivel sikerült eltitkolnom a cselekményt, végezetül Rédli Károly szintén spoilermentes gondolatait idézném a Parasztopera kapcsán. „Az jut eszembe, mennyire tudjuk befolyásolni a saját életünkkel a gyermekeink, rokonaink életét, hogy a saját dolgaink, az, hogy egy adott pillanatban mit teszünk, hogyan döntünk, nemcsak a mi életünkre van hatással, de kihat a környezetünkre, az utódainkra, mindenre, amihez közünk van. Mi is egész életünkben attól próbálunk megszabadulni, amit a szüleinktől örököltünk, amit az elődeink hagynak ránk, akár tudatosan, akár tudat alatt, és a gyerekeink is ugyanezzel küzdenek.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!