Öt lépcső a válás után

Minden második-harmadik házasság válással végződik. A bontóperek nyolcvan százalékát a nők kezdeményezik. Eleinte csak eljátszanak a gondolattal: milyen lenne újra szabadnak lenni. Aztán tényleg beadják a válókeresetet. Majd jön a fájdalmas búcsú, és az esély az újrakezdésre.

Minden második-harmadik házasság válással végződik. A bontóperek nyolcvan százalékát a nők kezdeményezik. Eleinte csak eljátszanak a gondolattal: milyen lenne újra szabadnak lenni. Aztán tényleg beadják a válókeresetet. Majd jön a fájdalmas búcsú, és az esély az újrakezdésre.

Pszichológusok öt fontos szakaszra bontják a szakítás folyamatát.

1. szakasz: Sokk és kételkedés

Vége. Egyetlen szó, mégis nehéz volt kimondani. Nemcsak a másiknak, saját magának is. De megtette. Ő pedig elment. Újra szabadnak érezheti magát, végre túl van rajta. Már olyan régen tervezi. Most mégis azon gondolkodik, helyesen cselekedett-e? Az elválás először sokkot okoz. Az első szakasz sokszor nehezebb a nőnek, mint az elhagyott férjnek. Hiszen hosszú idő óta először cselekedett önállóan, saját akarata szerint. Ilyenkor nagyon fontos, hogy szétköltözzenek. A távolság és az idő sok mindent megold. Az újrakezdésnek ebben a szakasznak semmi értelme.

2. szakasz: Szabadság és jókedv

Minden rá emlékezteti. A közös fényképek, a tőle kapott ajándékok. Heteknek kell eltelni, hogy látványuk hidegen hagyja. Egyik reggel, amikor egyedül kávézik, rádöbben, hogy újra egyedül van. Szabad, végre azt csinálhat, amit szeretne. Határtalan boldogság tölti el. Csatangolhat az üzletekben, befestetheti a haját, elmehet moziba. Vidám, mert mindent elölről kezdhet. Kísérletezzen, és fedezzen fel új dolgokat. Szabadnak lenni olyan, mintha szerelembe esett volna. Sajnos, ez a szakasz csak rövid ideig tart.

3. szakasz: Bánat és önmarcangolás

A férfi egyre gyakrabban telefonál, néha elsírja magát. Ilyenkor kezd lelkifurdalása lenni a nőnek, mondván: „csak magamra gondoltam“. Ahelyett, hogy megmentette volna a családját, mindent eldobott, mindenkit boldogtalanná tett. Látja maga előtt, ahogy a gyerekek kéthetente elmennek apjukkal, és szomorúak, mert nem lehetnek vele mindig. Mindenki boldogtalan, ő maga is. Fontos, hogy ilyenkor járjon társaságba, ahol hasonló helyzetű nőkkel beszélgethet, vagy keressen fel pszichológust. Gondoljon arra, hogy a férfi szavait a sértődöttség diktálja. Legyen erős, ne keressen vigaszt az alkoholban, és ne meneküljön felületes kapcsolatokba. A gyerekeknek pedig nem a válás elfogadása a legnehezebb, hanem az, hogy elveszítik a szülőkbe vetett bizalmat. Hiszen eddig ők voltak a példaképeik.

4. szakasz: Megszokás és elfogadás

Egyedülálló. Lassan kezdi megszokni ezt a szót. A válás nemcsak szabadságot és bűntudatot jelent. Igaz, életének egy nagyon fontos szakasza lezárult. És a helyébe valami újnak kell lépni. Egy másik férfinak? Nem! Inkább új feladatoknak! Ez segít, hogy újra magára találjon. Lesz miről beszélgetni a gyerekekkel, és az elvált anyából lassan ismét érdekes nő válik.

5. szakasz: Kibékülés és újrakezdés

Hosszú idő után megint képes beszélni a férjével. Már sokkal könynyebb. Mindketten belátják, hogy hibáztak. Ha sikerül megbarátkozni új életével, és elég időt hagyott volt partnerének, jöhet a kibékülés. De nem mint a régi szép időkben! A válás felszínre hoz sok problémát, amelyet meg kell beszélni. Az őszinteség megteremtheti egy barátság alapját.

És csak ezután szabad új kapcsolatot kezdeni! Netán újrakezdeni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?