Orvosi rendelők rendje

Ugyan, mire számítasz, beteg kisördög? Azt hiszed, hatkor felkelsz, beutazol fél lábon állva a kórházi szakrendelőbe, s valaki csak veled fog törődni? Már az szerencsének számít, ha ülőhelyhez jutsz. Az ajtófélfán hiába keresed a sorszámokat, mely az érkezés sorrendjét határozza meg, az már a múlté. Nyolckor a nővérke összegyűjti a kórlapokat szemesnek áll a világ alapon és elvonul.

A doktornő már nem egyedül érkezik. A folyosón ketten is csatlakoznak hozzá. Hogy ezek a betegek hol voltak eddig? Persze hogy be is vonulnak vele! A két tolakodó után senkit nem szólítanak. Egy fehér köpenyes érkezik, egyetlen koppintás, s már bent is van. Ez aztán a hosszú móka... Úgy kilenc óra táján szólítják a sorból az első beteget. Én negyedikként érkeztem. A háttérből egy férfi öles léptekkel távolodik, mobilja bent csörög a rendelőben. Mi, sorban állók sejtjük, most ő következik. Jó a megérzésünk. Végre szólítják a másodiknak érkező pácienst. Reménykedésemet a mentős úr fojtja belém. Az csak pech lehet, hogy a mentős két betege után két roma honfitársnőnk egyenest be! Az ajtórésben megjelenik a nővérke, s az utolsónak érkezőkből hív be. Gyanakszom, fordítva tette le a kórlapokat. Reklamálok. Én vagyok az üveg, melyen keresztül valakit keres a tömegben. Oda is inti az ujjával.

Mit mondjak, dél van, és egy divatdiktátor közeledik az ajtó felé...