Őrült játék szerepcserékkel

TALLÓSI BÉLA

Anderson filmjével a szabad elrugaszkodás az elsődleges gond. Az, hogy a fantasztikus thriller műfajában dolgozta fel, illetve azzá gyúrta át az irodalmi alapot, és saját, rendezői fantáziáját messzire elengedte az íróétól. Közben pedig nagyon törekedett arra, hogy a drámát a thriller elemeivel tupírozza fel. Anderson őrültté tette a bizarr témát – őrültek, illetve bolondok házává változtatta az elmegyógyintézetet. Sajnos az alapul szolgáló sztorit – bizonyára a film hosszúsága miatt – őrült megoldásokkal egészítette ki. Olyanokkal, amelyek még egy ilyen, sok mindent megengedő zárt keretbe szorított történetben sem hihetők és élvezhetők teljességel – ráadásul a Poe-szövegben megteremtett, sajátos atmoszférát is szétfoszlatja általuk.

Nyomasztó, baljós hangulattal indul a film, ahogy hőse, a fiatal doktor végigutazik a borongós, sűrű köddel borított albioni őszi erdőben (ahol hollókárogás kíséri az utazót). Majd a messziről jött utas bebocsátást nyer az erdő közepén elrejtett ódon kastély gyógyítás céljaira berendezett, súlyos viktoriánus bútorokkal zsúfolt, félhomályos zugaiba.

Ide, a világtól elrejtett elmegyógyintézetbe érkezik nagy ambíciókkal az oxfordi egyetemen frissen végzett elmegyógyász, Edward Newgate (Jim Sturgess). Kételkedve fogadta egykori professzora lélekgyógyító módszereit, valamint a katedrán útravalóul elhangzott szavait, hogy: „Amit hallunk, abból semmit sem kell hinni, s amit látunk, abból is csak a felét”. E mondat igazát kellene bizonyítania annak, amivel az intézetben találkozik a praxisát kezdő orvos.

Sajnos Brad Anderson filmjére is érvényes ez az állítás. A felét se lehet elhinni annak, amit cselekményben Poehoz hozzátett. Addig izgalmas a film, amíg vázolja a poe-i szituációt. Vagyis, hogy az elmegyógyász, megérkezve a kastélyba, szembesül a Silas Lamb (Ben Kingsley) főorvos által diktált, szokatlan kezelési módszerekkel. Döbbenten tapasztalja, hogy az orvosok és az ápolók úgy próbálják megszabadítani a kezelteket rögeszméiktől, hogy elvegyítik őket az egészségesek között. Betegek és gyógyítók egy közösséget alkotnak, úgy, hogy a betegek azt a figurát élhetik, aminek képzelik magukat (ha lónak hiszi magát valaki, akkor lóként viselkedhet). A szokatlan kezelési módszereket gyanakodva fogadó ifjú hamarosan rájön: átverik. „Felettese”, Lamb doktor is a betegek sorából emelkedett ki, s a kastély tömlöcszerű pincéjébe zárta az igazi személyzetet, az intézetet vezető Salt doktorral (Michael Caine) az élen.

A fiatal orvosnak csakhamar rá kell döbbennie, hogy ő az egyetlen egészséges szabad ember az épületben. A két tábor közé szorulva felveszi a harcot a bezárt alkalmazottak kiszabadításáért. Ám Lamb doktor és őrült csapata mindent elkövet, hogy pozíciójukat megőrizzék. Őrült hajsza indul, olcsó akcióelemekkel és csavarokkal, eltúlzott fordulatokkal.

Anderson mozija felemás érzésekkel élhető át. Mindaddig ki tudja elégíteni a kifinomultabb igényeket is, amíg képes összezavarni, elhitetni, hogy nézőpont kérdése: ki az épelméjű és ki nem. Onnantól kezdve azonban, hogy fejetlen, őrült vérengzésbe torkollik a történet, az igényességi index egyre alább esik. Még jó, hogy az utolsó csavar ment valamit a teljes csőd érzetén: visszaidézi, hogy jól indult, és jó lehetett volna ez a film.