Orbánné szlovák színpadon

Musical, klasszikus operett, orosz kortárs és klasszikus dráma, szlovák regényadaptáció és magyar groteszk is szerepel szlovákiai színházak márciusi és áprilisi bemutatóinak a listáján.

Az eperjesiek Macskajátékában Kveta Stražanová alakítja OrbánnétFotó: DJZKezdjük a zenés műfajjal. Az Új Színpad egy cseh, ma már klasszikussá érett zenés westernparódiát, a Limonádé Joe című, 1940-es években készült játékot mutatta be. Az eredeti regényt annak idején az Ahoj na nedeľu c. lap kezdte folytatásokban közölni, s 1946-ban könyv alakban is megjelent. Két évvel később már színpadon is láthatták, de akkor lett egy ország kedvence, amikor 1964-ben Oldřich Lipský filmre vitte, amely film máig az egyik legnézettebb cseh filmnek számít. A történet maga egy Stetson City nevű városka Whisky Saloonjában játszódik, ahol javában csépelik egymást a törzsvendégek, s ennek csak egy bizonyos Limonádé Joe nevű figura, valamint egy kolaloka nevet viselő ital tud véget vetni. A darabot, amelyhez Jan Rychlik és Vlastimil Hála komponált fülbemászó melódiákat, évek óta nagy sikerrel játssza a prágai Karlín Színház, és most Pozsonyba is megérkezett Peter Uličný fordításában, Jaroslav Moravčík koreográfiáival és Martin Kákoš rendezésében. A címszereplő westernhős szerepében Róbert Halák és Marcel Ochránek váltják egymást, de találkozhatunk az előadásban Peter Kočišsal, Marek Majeskývel, Soňa Norisovával, Karin Olasovával, és visszatér a színpadra a mostanában politikusként sikeres Dušan Jarjabek is.

Nyitrán szlovák évadot tartanak, s ezen belül igazi csemegét láthatnak a nézők, mégpedig Gejza Dusík és Pavel Braxatoris Kék rózsa c. klasszikus nagyoperettjét. Ezzel az előadással a tavaly száz éve született jeles zeneszerzőre is emlékeznek. Az előadást J. B. Box, vagyis Jozef Bednárik rendezi, aki ugyan már többször bejelentette visszavonulását, de időről időre ismét feltűnik valahol. Az előadásban olyan közkedvelt színészekkel találkozhatnak, mint Eva Pavlíková, Ján Greššo, Ivan Vojtek, Jozef Dóczy, Leopold Haverl, Kristína Turjanová, Ranáta Ryníková és Oszlik Péter.

A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban a klasszikusoké a színpad ezekben a hetekben. A nagyszínpadon Martin Kukučín Ház a domboldalban c. neves regényének színpadi adaptációját mutatják be. Ezzel a színház azon törekvésének tesz eleget, hogy szlovák klasszikusokat színpadra vigyen, s ezáltal az egyre kevesebbet olvasó nagyközönség számára is élvezhetővé tegye ezeket a műveket. Peter Pavlac dramaturg legutóbb Bozena Slančíková-Timrava Nagy szerencse című regényét „szín?padosította”, ezt követi Kukučín műve Ľubomír Vajdička rendezésében, Milan Čorba jelmezeiben, Jozef Ciller díszletében, Peter Mankovecký ze?néjével. A darab egy betelje?sül(het)etlen abszurd szerelem története, ugyanis a paraszti származású Katica és a fiatal arisztokrata, Nik szerelme látszólag eleve bukásra ítéltetett. Kukučín többnyire passzív megfigyelő, de néha nem ódzkodik attól sem, hogy belebeszéljen hősei életébe. A cselekmény egy horvát szigeten, Bračon játszódik, ahol Kukučín orvosként kereste a kenyerét. Az előadás főbb szerepeiben Emília Vášáryovát, Ján Koleníket, Kristína Turjanovát, Marián Geišberget, Juraj Slezáčeket és Soňa Valentovát láthatják. A stúdiószínpadon egy elnyűhetetlen orosz klasszikus, Csehov Három nővér című tragikomédiája kerül színre Roman Polák rendezésében, aki két évvel ezelőtt a Turócszentmártonban színre vitt Ivanovval elnyerte az év előadása címet. A pozsonyi előadás zeneszerzője szintén Michal Novinski lesz, s a Nemzeti szinte összes nagy csillaga szerepet kapott az előadásban. A nővérek szerepében Diana Mórová, Zuzana Fialová és Táňa Pauhofová mutatkozik be, Natália Ivanovna Ingrid Timková lesz, Andrej szerepében a minap OTO-díjat kapott Tomáš Maštalír látható, de találkozhatunk Mária Kráľovičovával, Leopold Haverllel, Marián Labudával, Ján Kronerrel, Robert Rothtal, Ľuboš Kos?telnývel és Bárta Sándorral is.

A végére hagytunk két magyar vonatkozású előadást. A pozsonyi Astorkában már túl vannak Jevgenyij Griskovec Tél című darabjának a bemutatóján, amelyet Czajlik József állított színpadra. Czajlik igazi Griskovec-szakértőnek számít, hiszen tavaly az Epopteia Társulás keretein belül már megrendezte a Hogyan ettem kutyát c. monodrámáját. A Tél hősei szintén katonák (Marián Miezga és Lukáš Latinák), akik valahol Oroszországban egy harci feladat teljesítésére várnak a dermesztő téli hidegben. A már félig megfagyott katonák lázálmukban találkoznak Hópelyhecskével (Zita Furková), aki nemcsak a fagyhalál tündére, hanem a fiúk álmaiban feltűnő nőalakok megszemélyesítője is.

Eperjesen Örkény István Macskajáték c. groteszk történetét láthatják a nézők Deák Renáta fordításában. Örkény darabját a világ számos országában játszották már (többek között a hetvenes években Prágában is) nagy sikerrel. A darabban egy idősödő asszony inkább az unalmasnak tűnő otthoni létet választja a biztos anyagi alapokon nyugvó emigráns lét helyett. Az előadást Michal Náhlik rendezi, a díszleteket Szőke Anita tervezte, az előadás zeneszerzője pedig Róbert Mankovecký. Orbánné szerepét a színház vezető színésznője Kveta Straža?nová kapta, Giza szerepére pedig az egykori neves színésznőt, Ida Rapaičovát kérték fel. Igazi jutalomjáték mindkettőjük számára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?