Őfelsége vendégjátékosa volt

Két Oscar-díjas egy filmben: Szabó István és Jiří MenzelOláh Csaba felvételeKlasszikus magyar regény filmes adaptációjában szerepelt a cseh rendező, egy legendás cseh író több nyelvre lefordított művének moziváltozatában „vendégeskedett” a magyar rendező. Két Oscar-díjas egy filmben. Előbb Budapesten, a Móricz Zsigmond által ábrázolt kelet-európai társadalomképben, majd Prágában, Bohumil Hrabal mérnöki pontossággal megkomponált kelet-európai karriertörténetében. Jiří Menzel korábban nem ismerte Móriczot, Szabó István nem egy Hrabal-művet olvasott. Arra azonban sosem gondolt, hogy az Őfelsége pincére voltam filmváltozatában egyszer majd egy gazdag tőzsdei vállalkozó alakjában tűnhet fel, mint ahogy prágai kollégája sem álmodott róla, hogy egy bankigazgató helyettes bőrébe bújva „beírt” figurája lesz a Rokonoknak.

A két rendező: két jó barát. Sőt, ami még ennél is több: Jiří Menzel budapesti testvéreként emlegeti szeretett kollégáját. Ugyanabban az évben, ugyanabban a hónapban két nap különbséggel születtek, de ezt a két napot Jiří Menzel mindig szóba hozza, csak hogy elmondhassa: kettőjük közül ő a fiatalabb. A cseh rendező gyakran vállal színészi feladatot, budapesti „bátyja” csak kivételes helyzetekben. Legutóbb Atom Egoyan, az örmény származású kanadai rendező Az igazság fogságában című filmjében tűnt fel. Menzellel azonban még a Rokonok forgatása során megegyeztek: „te engemet, én tégedet” alapon mindig az rendezi a másikat, aki éppen filmet forgat.

Pár nappal ezelőtt Szabó Istvánon volt a sor. Szöveget nem kapott a filmben, két kulcsjelenetnek azonban fontos résztvevője volt. Az egyikben egy elegáns urakból álló asztaltársaság tagjaként szórakozott egy előkelő helyen, a másikban pedig ugyanezen társasággal tollat fosztott a börtönben. A két jelenet között nem történt más, „csak” egy politikai változás.

Két hétvégét töltött Prágában, közelről nézhette, hogyan dolgozik prágai „testvére”. Mit tapasztalt?

Rengeteget tanultam. Borzasztó sokat. Olyan dolgokat, hogy... nekem például, ha rendezek, már egy órával a forgatás megkezdése előtt elkezdődik a munka. Koncentrációval és feszültségben. És tart a forgatás befejezése után még legalább egy órát. Vagyis naponta 12-14 óra teljes koncentráció, figyelem. Még soha nem éreztem, nem láttam világosan, hogy másokkal ez nem így történik. Ők ülnek és várnak, amíg hívják őket, és dolguk lesz. És nem csak a színészek – a kellékesek és a világosítók is ülnek és várnak, amíg feladatot kapnak. Azért vannak ott egész nap, mert nem tudhatják, mikor kell ugraniuk. Én ott ültem három napon keresztül Jirkánál, és a bőrömön tapasztaltam, mi az, hogy várni, szétesni, újra koncentrálni. Ez alatt a három nap alatt rengeteget tanultam abból, hogyan kell fenntartani az érdeklődést a színészekben és a stábtagokban. Ez nagyon fontos része a forgatásnak. Hagyni kell az embereket pihenni, mást csinálni, nem lehet egy nap tizenkét órán át mindenkit feszültségben tartani. Önmagamat igen, az más dolog. A rendező érdekeltsége a filmben sokkal nagyobb, mint bárkié. Az övével pedig csak az operatőr érdekeltsége azonos. Ez két ember, aki ott evez a csónakban, és ők a felelősek mindenki másért, és nem árt, ha a többiek tudják, mikor kell átvenni az evezőt, és mennyi idejük van pihenni. Ez nagyon érdekes tanulság volt. Eddig úgy dolgoztam, hogy azt gondoltam: majd ha kellenek, hívom őket. Erre oda kell figyelni. Az ő dolguk nehezebb, mint az enyém. Én állandó feszültségben vagyok, ők meg lazítanak, dolgoznak, kikapcsolnak, bekapcsolnak.

A pikolófiút, illetve a milliomos szállodatulajdonost, a történet központi alakját két színész játssza a filmben. A bolgár Ivan Barnev és a cseh Oldřich Kaiser. Találkozott velük a forgatáson?

Mindkettőjüket láttam, de játszani csak az előbbit. Ivan Barnev rettentően helyes, kedves, szeretetre méltó fiú. Hogy remek színész, az pillanatok alatt kiderült számomra. Oldřich Kaiserrel éppenhogy csak bemutatkoztunk egymásnak. Ez az utolsó napon volt. Jirkától búcsúztam, amikor feltűnt a közelünkben. Odajött, kezet fogtunk, és már el is köszöntünk egymástól. Vittek a repülőtérre.

Hol zajlott a forgatás?

A börtönjelenetet Prágától hatvan kilométerre vettük fel, a mulatóbelit pedig, ahol egy lengén öltözött, nagyon csinos hölgy táncolt előttünk az asztalon, Prágában, a polgármesteri hivatalhoz tartozó, igazán előkelő épületben. Én ugyanebben az épületben kaptam szállást, a harmadik emeleten. ĺgy reggel csak le kellett mennem a forgatásra. Ez életem nagy álma: így dolgozni. Csak úgy lesétálni a helyszínre.

Civilben kik voltak a filmbeli társaság tagjai?

Jirka barátai. Egy orvos, egy karmester, egy színész és én. Kellemes urak voltak, jókat társalogtunk. Csak azt sajnálom, hogy nem volt módom enni az előttünk levő finom falatokból. Mindig akkor szóltak, hogy „Ennyi!”, amikor épp venni akartam a tányérról.

Tollat fosztott már valaha?

Nem, még soha. Én mindig örülök, ha valami újat tanulhatok.

Babramunka lehetett.

Poros! Az utolsó jelenetben nagyon kellett vigyáznom, nehogy mély levegőt vegyek, mert csak úgy szállt a toll.

Prágából látott valamit?

Keveset. Csak egy rövid sétára volt alkalmam az Óvárosban, és beültem egy kicsit Hrabal törzshelyére, az Arany Tigrisbe.

És ivott egy nagy krigli sört?

Ittam, bár egyáltalán nem vagyok sörös. Én a tejet és a tejeskávét szeretem. Hrabal kocsmájában azonban sört kell inni, ott az esik a legjobban.

„Finom, intelligens filmes – nyilatkozta önről Jiří Menzel. – Nagyon örülök, hogy igent mondott a felkérésemre, és szerepet vállalt a filmben.”

Én nem nevezném szerepnek, amit Jirkánál vállaltam, inkább csak egy baráti meghívásnak, hogy láthassam őt munka közben. Végtelenül udvarias, visszafogott, finom humorú ember. Régi keletű a mi barátságunk, de egy ideje már a születésnapunkat is együtt ünnepeljük. Jóleső érzés, hogy a bátyjának tekint. Büszke vagyok az „öcsémre”. A tehetsége mellett az emberi tartása is példamutató számomra.