Nyolcvanöt éves Koncz Gábor színművész

kg

Pályafutása során félszáz szerepet és mintegy 300 filmszerepet játszott el, a filmekben kaszkadőr nélkül szerepelt.

Kedvenc színpadi szerepe Molnár Ferenc Liliom című drámájának címszerepe és McMurphy alakja Ken Kesey Száll a kakukk fészkére című darabjában.

Filmszínészként sokszor játszott csibészes, vagány figurákat, de hitelesen formált meg személyiségétől távolabb eső karaktereket is. A Sikátor című tragikus szerelmi történetben Törőcsik Mari volt a partnere, 1968-ban szerepelt az Egri csillagok filmváltozatában és a Bors című népszerű tévésorozatban, utóbbiban Bujtor Istvánnal alakították a kétbalkezes rendőrnyomozó párost, Dezsőt és Oszit. A Verne regénye nyomán forgatott Dunai hajós című kosztümös film főszerepe után A fekete gyémántok című Jókai-filmadaptációban szerepelt. 1978-ban és 1980-ban Fábri Zoltán rendezte a Magyarok és a Fábián Bálint találkozása Istennel című filmekben, a Magyar rapszódiában és az Allegro Barbaróban Jancsó Miklós instruálta. Szerepelt az 1992-ben, szintén Jókai műve alapján forgatott, Zsurzs Éva rendezte A névtelen vár című tévésorozatban, játszott Bujtor István Csak semmi pánik című bűnügyi vígjátékában, 1996-ban pedig a Rejtő-könyvekből készült A három testőr Afrikában című alkotásban.

Több népszerű tévésorozatban is szerepelt, mint a Kisváros vagy a Barátok közt. Szinkronizálni is hívják, a többi közt az ő hangján szólalt meg a kopasz New York-i zsaru, Kojak. Kaszkadőr nélkül című önéletrajzi kötete 2007-ben jelent meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?