Nyolcasok a Szlovák Nemzeti Galériában

Szlovák Nemzeti Galéria
Pozsony |

A Szlovák Nemzeti Galériában (SZNG) 2018 az évfordulók jegyében zajlik. Maga az intézmény hetvenéves, amit különféle programokkal ünnepelnek, de megemlékeznek 1948 februárjáról, 1968 augusztusáról és 1918 októberéről is.

Az intézmény évismertető sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a galéria épületének 36 hónapra, 2016–2018-ra tervezett felújítása kitolódik, mivel a munkákat Szlovákia uniós elnöksége miatt kénytelenek voltak korlátozni. A felújított és átalakított galéria a tervek szerint 2019. június végén nyitja meg a kapuit.

Fontos információ, hogy az SZNG fő szponzorának köszönhetően a pozsonyi Esterházy-palotában idén megnyíló kiállítások ingyen látogathatók. Ezek között lesznek festészeti és építészeti bemutatók, de egy olyan tárlat is, amely a fotográfiát nem a látható valóságot és a kort dokumentáló médiumként, hanem mint a vizuális kifejezés eszközét, a kortárs művészet sajátos nyelvét prezentálja.

Kollázsszerűen kezelhető felületen, ún. galéria-faliújságon mutatják be azt a történelmi, művészettörténeti és művészeti anyagot, amelyet a nyolcas évfordulókra készítenek elő. Ezt, a szocializmusban közkedvelt látványagitációs eszközként alkalmazott formát a Nyolcasok című hármas kiállításra alakítják ki, és a képes-szöveges információt az egyes évfordulókhoz időzítve – a negyvennyolcas szocialista forradalom, a hatvannyolcas katonai intervenció és Csehszlovákia tizennyolcas megalakulása – cserélik rajta.

Az évfordulós projekt része lesz egy olyan panel, amelyiken egy faliújságnyi agyag az SZNG hetven évét eleveníti fel. Az intézmény július 28-án ünnepli meg hetvenedik jubileumát, egész napos programmal.

Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulójáról a nemzeti galéria nemcsak faliújságkollázzsal emlékezik meg, hanem a Made in Czechoslovakia programsorozattal is, melynek része lesz egy közös cseh– szlovák kiállítás. Erre, A művész sorsa című reprezentatív tárlatra a kurátorok a cseh és a szlovák modern művészet két nagy alakja, Emil Filla és Ľudovít Fulla alkotásaiból válogatnak úgy, hogy láttassák a munkásságukban fellelhető hasonlóságokat, de kiemeljék az eltérő vonásokat is.

Az évadot az SZNG-ben Az új út című építészeti kiállítással nyitják meg, mely a Pozsony arculatát nagy mértékben meghatározó Friedrich Weinwurm munkásságába nyújt bepillantást makettek, tervrajzok és fotódokumentáció révén.

A nemzeti galéria nyárra monografikus kiállítást rendez a szlovák festészeti szcéna jeles alakja, Ján Berger munkásságából, hangsúlyozva, hogy e műfajnak a 21. században is megvan a specifikus helye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?