Szakrális és modern hosszú távon

A kiállítások a nemzeti galéria felújított központi épületében, az egykori vízikaszárnya-szárny egy-egy termében kaptak állandó otthont: amiből a logika szerint az következne, hogy állandó kiállításokról van szó. Valójában igen, azzal a kitétellel, hogy az állandó jelleg csak részben – az időtartamra vonatkoztatva – helytálló. A kurátorok – számolva azzal, hogy a folyamatos kutatómunka szolgál(hat) újabb felfedezésekkel, valamint, hogy a műtárgy-prezentáció minőségi kritériumai változhatnak – a megnyitót megelőző sajtóbejáráson jelezték, hogy alkalmanként az állandóságot megbontják. Apróbb-nagyobb beavatkozásokkal a most közönség elé tárt anyagban az alkotások elhelyezését – tartalmi átrendezéssel, kapcsolódási súlypontok átirányításával, vagy egyéb felmerülő szempontok előtérbe helyezésével – variálni fogják.

A modern képzőművészet Szlovákiában című, szemléletes térbeli elkülönítésekkel tagolt kiállítás azokat a törekvéseket és folyamatokat láttatja, melyek az 1890/1900-tól 1948-ig terjedő időszakban a mai Szlovákia területén zajlottak a képzőművészetben, és amelyek nyomán a későbbi fejlődésre is termékenyítően ható értékes vizuális alkotások születtek a századelő nyugat-európai avantgárd irányzatainak szellemiségéből töltekezve. Az individualista szemléletmód és a nyugati ipari társadalom produktumaként sarjadt művészeti irányzatok meghonosítása azonban a honi viszonyok között nem volt egyértelmű és egyenesvonalú. A befogadást nehezítette az akkori elmaradottabb társadalmi közeg, amelyet annak idején még túlnyomórészt az agrárgazdálkodás jellemzett. Ebből adódóan itt a motiváló nyugati izmusokból építkező, de azoktól valamelyest eltérő, sajátos modern variáns formálódott és teljesedett ki.

Zömmel ennek a variánsnak adja esszenciális összegzését A modern képzőművészet Szlovákiában című tárlat nagy számban és erős intenzitással jelen levő ikonikus alkotások révén, olyan formában, ahogyan mintegy két és fél évtizede nem volt látható (egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy nem jutott hozzá a szlovákiai modernekhez a nemzeti galériában állandó kiállításon).

„Célul tűztük ki megmutatni mindazt, ami meghatározó és előre vivő volt modern képzőművészetünk formálódásában – fogalmaz Katarína Bajcurová kurátor. – Ennek több rétegét igyekszünk láttatni. Azt, milyen válaszokat adott a korabeli művészet a történelmi változásokra és az új civilizációs kihívásokra. Azt, hogy a művészek miként reagáltak az őket körülvevő világra. Azt, milyen formában vetültek alkotásaikban azok a realitások, amelyekkel szembesültek, s hogy ezek milyen módozatokban változtatták meg a képformálás, a képzőművészeti nyelv, illetve megszólalás eszközeit.”

Bajcurová ismertetése szerint két domináns irány figyelhető meg a modernizációban. Az egyik a nemzeti identitás új képi megteremtése és művészi kifejezése: az ezt preferáló új látványforma a mitizált (vidéki) otthont mutatja fel, benne az ember helyével. A másik irányt erősebben jellemzi a nyitottság: ez az új század történelmi, civilizációs és urbánus változásainak hatásaival és következményeivel birkózó egyén vagy szűkebb közösség életmódjára reflektál. Bár a modernizációs folyamatokat a 48-as februári forradalommal kijelölt korszakhatárral zárja a kiállítás, kitekint későbbre, korban távolabbi fejlődéspontokra is. Bajcurová a 20. század második felének honi képzőművészeti terméséből jelentős alkotásokat sző bele hangsúlyos helyeken a fősodrást megteremtő műtárgyanyagba. Olyan rangos műveket épít be így, melyek a képzőművészeti modernizáció formaelemeinek életképességét mutatják, vagyis azt, hogy azok alkalmasak voltak későbbi variánsmegjelenések ihletésére is. Ez a fejlődésanalizáló kitekintés lehetővé teszi a korabeliek mellé (festmény, szobor, grafika, rajz) újabb médiumok – fotográfia, film, installáció – hozzáadását is. A tárlatépítkezés és műtárgy-pozicionálás külön érdekessége a kiállítási felületek között szemléletesen kialakított kis kápolna, mely művészeti szentélyt határol ki a korszak legnagyobbjainak: Ľudovít Fullának és Mikuláš Galandának.

Végül egy különlegesség: a hosszú távra kialakított kiállításba szervesen épül be egy időszakos kamaratárlat. Ezt előreláthatólag évente lecserélik majd, a modern hazai képzőművészet egy-egy izgalmasan körbejárható problémakörére fókuszálva. Kezdésként a szemmel és a lélekkel érzékelt táj a téma, vázolva, milyen formai-szemléleti átalakulások jellemezték a tájábrázolást a 19. század végétől a 20. század közepéig – ebből az összeállításból természetesen nem hiányozhat Mednyánszky László művészete.

A Szakrális művészet című kiállításról – melynek kurátorai Dušan Buran és Katarína Kolbiarz Chmelinová – elég csupán távirati stílusban informálni, hiszen feltehetően a legtöbben ismerik a gótika és a barokk művészet szerteágazó szakrális vonalát kitevő, vallásos tematikájú képeket, ikonokat, szobrokat, oltárokat stb. A nemzeti galéria hosszú távú kiállítása kibővíti e két korstílus jegyeit viselő műtárgyak sorát a 16–19. századi európai festészetet láttató, a témába vágó alkotásokkal. Ráadásként mindezt – a folytonosságra is utalva – megtoldja kortárs szlovák vallásos munkákkal.