Nyílt napot tartanak a Tánckonzervatóriumban

Pozsony. Nyitott napot tart szombaton, január 26-án a pozsonyi Eva Jaczová Tánckonzervatórium. A Gorazd utca 20. szám alatti épület reggel kilenc órától délután kettőig áll nyitva az érdeklődők előtt, akik beülhetnek az órákra, elbeszélgethetnek a pedagógusokkal.

Pozsony. Nyitott napot tart szombaton, január 26-án a pozsonyi Eva Jaczová Tánckonzervatórium. A Gorazd utca 20. szám alatti épület reggel kilenc órától délután kettőig áll nyitva az érdeklődők előtt, akik beülhetnek az órákra, elbeszélgethetnek a pedagógusokkal.

Arról, kiknek érdemes ellátogatniuk a patinás intézetbe, Vojtek Miklóstól, a Szlovák Nemzeti Színház nyugalmazott szólótáncosától, a konzervatórium klaszszikus balettet oktató tanárától érdeklődtünk.

Mint elárulta, jómaga örökmozgó, hiperaktív gyerek volt, szülei azért íratták be balettra, hogy legalább arra a pár órára tehermentesítsék a rá felügyelő nagymamát. A heti pár órából élethivatás lett.

„Negyedik elemibe járó, jó mozgású, jó ritmusérzékkel bíró fiúkat, lányokat várunk, akik érdeklődnek a tánc iránt. Nincs szükség előképzésre, jöhetnek olyanok is, akik soha nem jártak balettra, tánccsoportba, mozgásfejlesztésre. Három szak, klasszikus balett, néptánc és modern tánc között választhatnak. A képzés nyolc évig tart, a növendékek tizennyolc éves korukban érettségivel végeznek. Az itt nyert bizonyítvány nemcsak a táncos pályához ad jogosítványt, hanem a táncpedagógusihoz is. Ma a táncosok előtt nyitva áll a világ – különösen a fiúk előtt, mert belőlük mindig kevesebb van. Intézetünk egykori diákjai közül sokan táncoltak, táncolnak külföldön, Nyugat-Európa nagy színpadain, van olyan is, aki hol Japánban, hol Amerikában lép fel. Mário Radačovský, a Szlovák Nemzeti Színház balett-együttesének igazgatója a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián vezette hágai együttes, a Nederlands Dance Theater, majd a Kanadai Nemzeti Balett szólistája volt. A mi iskolánkból indult Roman Lazík, a bécsi Staatsoper ünnepelt szólótáncosa. De akadtak olyanok is, akik ugyan kitűnően leérettségiztek nálunk, a színpad helyett végül mégis az egyetemet választották, és sikeresen el is végezték: van köztük jogász, pszichológus, még református lelkész is. Persze, ezek a kivételek, de meggyőződésem, hogy ők is jó szívvel gondolnak vissza a konzervatóriumra, nem tartják fölöslegesnek az itt töltött éveket. Már csak azért sem, mert ez az iskola az általános ismeretek és a humán műveltség mellett erős tartást is ad, önfegyelemre, kitartásra, szorgalomra tanít” – állítja Vojtek Miklós.

A növendékek az első évfolyamtól kötelezően franciát, a negyediktől angolt tanulnak, ugyancsak kötelező tantárgy a zongora. Az iskolának saját internátusa van, a pedagógusok, nevelők munkáját a tévéből és a sajtóból ismert kiváló pszichológus, Gabriela Herényiová segíti. Aki többet akar megtudni az intézetről, nézze meg honlapjukat: www.tankonba.edu.sk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?