Nyári táborba készül a gyerekünk

Úttörőtábor, napközis tábor, építőtábor. Zászlófelvonás, körletrend, mint a mókus. Ebben volt része annak a generációnak, amelyik ma kényszerül szinte egész nyárra elfoglaltságot keresni csemetéjének. A mama és a papa ugyanis nem nagyon ér rá nyaralni. De a gyerkőcnek mindenképpen kell.

Az, hogy milyen eredménnyel jár a nyári időszak betáblázása, a család pénztárcájától is függ. A kínálat ugyanis hatalmas és sokszínű, minden korosztálynak szól. Számtalan szaktábor és sima nyaraltatás kínálja magát az iskolák, óvodák faliújságjain, már május elejétől. Azért a színes kavalkádban ne felejtsük el a lényeget: hogy a gyerek jól is érezze magát a vakáció alatt.

Inkább a nagymama vigyázzon rá!

Minden évben szkeptikusan hallgatom azokat a szülőtársakat, akik négy-öt éves gyerekük óvodás táboráról mesélnek, nagy lelkesedéssel. Vajon érett-e már egy ilyen picurka arra, hogy több napot szülei, esetleg testvérei nélkül töltsön a messzi távolban, az üveghegyen is túl?

Egész biztos, hogy lehet jó óvodás tábort csinálni. Kötve hiszem, hogy az a rengeteg pedagógus csak a pénz kedvéért hajlandó lenne heteket tölteni egy kazal honvágytól bömbölő kisgyermekkel. Egész biztos, hogy nem bömbölnek egész nap, sőt van, amikor kimondottan jól érzik magukat. Mégis azt javaslom a szülőknek, hogy az óvodás és kisiskolás gyerekek nyári szünetének megtervezésekor vegyék figyelembe: a vakáció nem bátorságpróba, hanem a gyerek jól megérdemelt pihenőideje. Ennek a korosztálynak egyszerűen nem igénye még az, hogy állandóan közösségben legyen. Maga a csoporthoz való alkalmazkodás is igénybe veszi a kicsiket. Ha van rá lehetőség, inkább a nagymamához, nagynénihez küldjük nyaralni, de még jobb, ha minél több időt a szülőkkel tölt a kicsi. Az sem baj, ha el sem utaznak, hanem „csak” családi programokat szerveznek maguknak, vagy egyszerűen otthon maradnak játszani, beszélgetni, megvarrni végre a Talpas mackó elszakadt fülét. ĺgy a gyerek minden este a kedvenc kuckójában, a kedvenc párnájával, a kedvenc anyukájának meséje után térhet nyugovóra, hallgatva a papa horkolását. Ez mind-mind nagyon jó dolog egy óvodásnak, hiszen biztonságot nyújt. Igazán ilyen körülmények között pihenheti ki magát az ember gyereke.

Ismerősökkel

Ha mégis táborozásra kerül sor, legjobb, ha ismerős felnőttek és gyerekek társaságában küldjük a gyermeket világgá. Ha az óvoda szervezi a tábort, nem kell a gyermeknek azzal tölteni az első napokat, hogy alkalmazkodjon a csoport vezetőihez és a normákhoz, hiszen csak a környezet változik, a társaság nem. Ez is elég nagy kihívást jelent egy csöpp gyerek számára. Jobb, ha a szülő úgy rendezkedik be, hogy bármikor érte tudjon menni, ha az ismerős környezettől és a mamától való elszakadás túlzottan megviselné a gyermeket.

Ha teljesen idegenek közé kerül a gyerek, fontos, hogy indulás előtt néhány szót váltsunk a felnőtt kísérővel csemeténk szokásairól, önállóságáról, esetleges bepisilésről, éjszakai felébredésről stb. Hazatérés után pedig adjunk alkalmat, hogy kipihenje a nyaralást, töltsünk vele néhány nyugodt napot, amikor végighallgatjuk élményeit, eljátsszuk együtt, hogy mi történt, és mi is elmondjuk, hogy velünk mi történt a külön töltött idő alatt.

Kiskamaszok

Tíz-tizenkét éves kortól általában az addig még bátortalan gyermekekben is felébred a kalandvágy. Ők már maguk kívánkoznak el a mama szoknyája mellől, hiszen az igazi közeg, ahol jól érzik magukat: a kortárscsoport. Szívesen mennek szaktáborba is, ha olyan dologgal foglalkozhatnak naphoszszat, ami egyébként is közel áll hozzájuk.

Persze, itt is, mint a hétköznapokban, nagy jelentősége van annak, hogy a szülő el tudja választani azt, ami a saját vágya, és azt, ami a gyereké. Attól, hogy a papa világéletében arra vágyott, hogy népi kismesterségekkel foglalkozzék, még nem biztos, hogy a gyermek is rajongani fog érte. Ha a kölök szövés, fonás, bőrözés helyett naphosszat a helybéli gyerekekkel rúgja a bőrt, célszerű lesz jövőre inkább sporttáborba íratni.

A döntésnél vegyük figyelembe gyermekünk teherbíró képességét is. Vándortáborban, evezőstáborban, lovas táborban menni kell, akármi történjék is. Ha kétséges, hogy bírja-e az iramot, inkább ne dobjuk a mély vízbe, legfeljebb akkor, ha a gyerek ragaszkodik egy ilyen megmérettetéshez.

Erre a korosztályra is igaz, hogy nem kell őket egész nyáron „szakszerűen” foglalkoztatni. Jó, ha egy-két hét marad a lazításra is. Ezen nem azt értem, hogy hagyjuk magára. Valamennyire minden napot meg kell szervezni, mert ebben a korban kifejezetten hajlamosak a gyerekek arra, hogy naphosszat a tévét bámulják, még akkor is, ha odakinn tótágast áll a napsugár.

Itt az ideje

Tanév vége felé tehát itt a gond a nyakunkon, hogy megszervezzük csemeténk biztonságos vakációját.

Mi az, amit feltétlenül figyelembe kell venni? A gyermek korát már érintettük. Ehhez annyi kiegészítést még hozzá kell tenni, hogy van olyan kisóvodás, aki gond nélkül eltölt akár több hetet is, távol a szülői háztól, és van olyan nagy mamlasz is, akit már a harmadik nap rágni kezd a honvágy. Nem árt tehát, ha nem csak korát, hanem érettségét, lelki alkatát is figyelembe vesszük, mielőtt befizetjük a méregdrága tábori apanázst (ezt ugyanis általában nem fizetik viszsza akkor sem, ha csemeténk már első nap visszafordul).

A másik, amire szintén utaltam már: ne felejtsük el, hogy a nyár pihenésre való. A gyerek egész tanévben keményen dolgozik, akkor is, ha „csak” óvodába vagy iskolába jár. Nem ilyenkor kell verejtékes munkával behozni a lemaradást. Engedjük meg leülepedni az egész évben tanultakat. Nem kell a gyereket egyik nyelvi táborból a másikba küldeni, még akkor sem, ha pénztárcánk megengedi. Ugyanez vonatkozik a sportolásra. Edzőtábor után kell egy kis lötyögés. Itt is meg kell találni a helyes arányokat.

Fontos, hogy a tábort vezető pedagógusok a nagyobbaknál is ismerjék a különleges bánásmódot igénylő tulajdonságokat. Ha krónikus betegséggel vagy más problémákkal küzd gyermekünk, beszéljük meg a teendőket a táboroztató felnőttel még akkor is, ha a gyerek otthon már egyedül is megbirkózik a különleges helyzetéből adódó nehézségekkel (gyógyszerszedés, diéta stb.).

Azt talán mondani sem kell, hogy a csomagolásnál messzemenően figyelembe kell venni a várható körülményeket, de a gyerek terhelhetőségét is. Okos döntésekkel csökkenthetjük a batyu súlyát úgy is, hogy a „komfortfokozatból” nem veszünk vissza. Semmi felesleges csiribirit ne engedjünk becsomagolni, amire előreláthatólag nem lesz szükség (erre a lányok hajlamosabbak.) Mérjük fel, hogy mi az, ami megvan a közös csomagban (játékok, ennivaló, hálózsák, edények stb.), nehogy a gyerek fölöslegesen cipeljen.

Van választék

A kínálat igen nagy, a szolgáltatások sora egyre szélesebb. Az utóbbi években jelent meg a bejárós típusú tábor, ami azt jelenti, hogy a gyermek naponta a szülővel vagy a táboroztatók külön járművével elmegy a helyszínre, és délután hazatér. Ez a típusú szolgáltatás 2, 3 vagy 4 étkezést tartalmaz. Az ár többek között attól függ, hogy mennyire anyagigényes a foglalkozás, amin a gyermek részt vesz. Ugyanazon a helyszínen a fitnesztábornál drágább a modellező tábor, és még drágább a lovas tábor. Előfordulhat olyan helyzet is, hogy az árak semmiféle összefüggést nem mutatnak a költségekkel: egy uszodában az egyik edző harmadával többet kér a másiknál, ugyanazokért a szolgáltatásokért. Itt tehát a hírnevet kell a szülőnek megfizetni.

Az egyhetes elutazós táborok már jóval drágábbak, hiszen az utazás, a szállás, esetleg strandbelépő és a szaktanárok tiszteletdíja is megjelenik az árban. Ezek között különben van olyan tábor is, ahová szülőkkel együtt várják a gyerekeket. Nem árt egy kis sport, tánc vagy kézműveskedés a felnőtteknek sem. És, ami a legjobb, ha a gyerekek elaludtak, jókat lehet még beszélgetni a hamvadó tábortűz mellett. Talán erre van legnagyobb szükségük a szülőknek ahhoz, hogy újult erővel be tudjanak állni a munkahelyi taposómalomba, ha eljön az ideje.

Speciális igényekkel

Nagyon fontos megemlíteni, hogy a speciális gondozást igénylő gyermekek érdekvédelmi szervezetei is rendeznek táborokat. Az érintetteknek ez nagyon sokat jelent. Ha csak a gyermeket viszik táborozni, akkor a szülő fellélegezhet a mindennapok emberfeletti munkája után. Ha családi tábor, akkor ott találkozhat szakemberekkel, más családokkal, akik segítséget, támaszt nyújtanak abban a nehéz helyzetben, amelybe sok szülő belekényszerül. Ilyen táborok iránt a civil szervezetek képviselőinél lehet érdeklődni. (rig)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?