NOX: Örömvölgy

Homokszem került a gépezetbe. Bár ez a kívülállók, a zenerajongók szemszögéből lényegtelen. A magyar zenei történelemkönyvben az lesz olvasható, hogy a NOX ötödik albuma a MAHASZ eladási listájának második helyére iratkozott fel. A helyezés ellentmond a valóságnak, miszerint jelenleg nincs Magyarországon a duónál népszerűbb formáció.

Mindössze egyvalaki, egy előadó rendelkezik nagyobb rajongótáborral: Ákos. A NOX az első heti eladási példányszámával az év során bármikor az élre kerülhetett volna – korongja már a megjelenés előtt bearanyozódott az előrendelések alapján –, Ákost azonban nem tudta legyőzni. Lemezkiadói baklövés, hogy egy időben került a boltokba az albumuk, s a sejthető vereség tudatában a duónak kellett volna várnia a megjelenéssel egy-két hetet. Még egyszer hangsúlyozom azonban, hogy ez a tény csak szakmai szempontból lehet boszszantó. Ráadásul a NOX két hét után mégiscsak legyőzte Ákost, hogy aztán a magyar eladási lista élén való háromhetes tündöklést követően átadja a trónt Rúzsa Magdinak.

Azt ajánlom, menjünk vissza a múltba. 2002 őszén történt... Öszszefutottam nyugdíjazás előtt álló, alapiskolában zenei nevelést tanító ismerősömmel. Szomorúan mondta, hogy a mai fiatalok nem olyanok, mint amilyenek mi voltunk hajdanán. Annyira sem érdekli őket a népzene, mint minket, valamilyen Eminemért rajonganak. Felelevenedtek bennem a zeneórák emlékei, és megsajnáltam őt. Biztosan rossz a helyzet – gondoltam –, mivel már a mi korosztályunkat sem ejtette rabul a népzene. Legalábbis alapiskolásként nem, kinevettük egymást éneklés közben. Azt javasoltam, hogy az egyik órán hallgattassa meg diákjaival az akkoriban debütált és egyre népszerűbb NOX CD-jét, az Örökség címűt. Kölcsönadtam neki, mivel fogalma sem volt, miről beszélek. Pár nappal később örömmel újságolta, hogy az új köntösű népzene felkeltette a nebulók figyelmét, még a szünetekben is vígan éneklik, hogy Hull a szilva a fáról, meg Érik a szőlő. Hozzátette viszont, hogy az ő tetszését nem nyerték el az átdolgozások. A magyar népzene fanatikus hívei, az újítások elől teljesen elzárkózók is elutasítóak voltak a NOX-al kapcsolatban. Pedig, ha másképp nem megy, a tökéletesen kivitelezett Örökség című lemez segítségével valóban bebizonyítható, hogy népdalokat énekelni nem ciki, vagy unalmas iskolai kötelezettség, hanem jó buli. Az album a végtelenül gazdag magyar népzene dallam- és szövegvilágát ötvözi a harmadik évezred elektromos zenéjével. A formációt akkortájt még hárman alkották: az énekesnő, Péter Szabó Szilvia és a magyar néptánc egyik ifjú tehetsége, Nagy Tamás mellett a Hip Hop Boyzból megismert Szűcs Zoltán, aki akrobatikus tánctudásával az új évezred stílusát képviselte. A névválasztás is telitalálat, NOX az éjszaka istennője. A trió visszatért a zenei gyökerekhez, így olyan nevet kellett választania, amely a múltat idézi. A lemez címe is tökéletes. Az ember ugyanis sok mindent örökölhet, de elsősorban annak örül, amely mindennél fontosabb. Ilyen a népzene és a magyar népdalkincs is.

Azóta sok víz lefolyt a Dunán. A NOX Magyarország első számú zenei csapata lett, a második albumától fogva – Szűcs Zoltán nélkül – saját dalokkal hódít, miközben a népzenei hangzáshoz mindmáig hű maradt. A közelmúltban feloszlásáról szóló hírek röppentek fel, de ezek alaptalannak bizonyultak. A duó új stúdiólemezzel, az ötödikkel rukkolt elő, és akármilyen nehéz is lesz, most megpróbálja felülmúlni az előző, a Ragyogás és a hozzá kapcsolódó turné hatalmas sikerét. Az Örömvölgy című albumhoz új koncertprogram társul: a fiatalok kibővült tánckarral, új jelmezekkel, látványos és gigantikus díszlettel próbálják meg fokozni a sikert. A korong a duó eddigi legjobb, legegységesebb munkája. Az egészet átjárja a köré felépülő színpadi produkció szelleme, a CD-t hallgatva a lejátszónk előtt szinte megelevenednek a zenészek és a táncosok. Péter Szabó Szilvia és Nagy Tamás ezúttal is a jól bevált szerző- és producergárdával dolgozott együtt: egy dal kivételével az összeset a Harmath Szabolcs és Valla Attila páros írta. A kivétel a nyári vizes Európa-bajnokság himnuszaként megismert Embermadár, amelynek zenéjét Czomba Imre szerezte, szövege ennek is Valla tollából születetett.

Azt hiszem, a NOX az egyetlen magyar zenei formáció, amelynek rajongótábora korosztálytól független, a legkisebbektől kezdve az idősekig sokan rajonganak érte. Meggyőződésem, hogy tíz emberből, akik eddig a Holdon éltek, és nem hallottak a duóról, kilencen megszeretnék, ha kezükbe nyomnánk egyik-másik lemezét. Ebből kifolyólag az Örömvölgy bárkinek kiváló ajándék a karácsonyfa alá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?