Nem menekültnek való vidék

Színről színre változik a táj, ahogy suhanunk az M5-ösön Ásotthalom és a déli magyar határ felé.

Színről színre változik a táj, ahogy suhanunk az M5-ösön Ásotthalom és a déli magyar határ felé. Oda, ahová másfél évvel ezelőtt teljes súlyával robbant be a történelem, és még ma is olykor-olykor bekukkant – menekültek áradata vonult át ezen az elzárt vidéken, ahol maguknak való, magányos emberek élik napjaikat.

Ahogy utazunk az autópályán, a szemből jövő autókat figyelem, főleg a kisteherautókat. Naponta több ezer kocsi halad el erre: köztük lehetett az a furgon is, melyben 71 ember, köztük gyerekek lelték halálukat. Megfulladtak a raktérben, valószínűleg már nem sokkal azután, hogy elindultak a magyar–

szerb határról. Holttestüket végighurcolták az országon, és hiába láthatta az autót ezernyi ember, a Hyza feliratú pléhkoporsóba senki sem láthatott be. Figyelem tehát a szembejövő autókat, és azon töröm a fejem, hogy lehetett volna ezt az egészet megakadályozni.

Színről színre változik a táj, egyre laposabb lesz, a földbarna egyre sárgább árnyalatokat kap, ahogy végigszáguldunk az Alföldön. Csongrád megyében homokos a talaj, messze nem olyan gazdag, mint mondjuk a Csallóközben. S ahogy egyre közelebb érünk Ásotthalomhoz, úgy száll meg minket ennek a titokzatos tanyavilágnak a lelke. Talán csak az évszak, és annak színei, kopársága teszi, de a táj körülöttünk baljós. Itt zárkózott, csendes népek élnek, zárt közösségekben, saját szabályok szerint – számukra épp a városok nyílt világa furcsa és felkavaró, s képzelhetjük, milyen lehetett számukra, mikor átvonult felettük a történelem legutóbbi fergetege.

Sötét a táj

A Balástya táblánál eszünkbe jut a közelmúlt hírhedt sorozatgyilkosa, a balástyai rém, aki nemrég lett öngyilkos a szegedi Csillagban. Ő több nőt is elcsalt tanyájára, majd kegyetlenül agyonverte őket, testüket pedig elrejtette.

Ásotthalom – bár maga is nagyközség, és két nagyváros, Szabadka és Szeged is nagyon közel van hozzá – különös hangulatú település. Maga a falu nem túl nagy, ám a környező, elszigetelt és magányos tanyavilág hatalmas, és a neve is sötét, Átokházának hívják. Az egyik magyarázat szerint azért, mert egy átok miatt sokáig nem termett itt a föld. A másik szerint egy időben itt volt a legmagasabb az öngyilkosok aránya. Az egyébként a maga módján vadregényes és gyönyörű táj – hisz Petőfi is megénekelte – Ásotthalom környékén is kitermelt egy sorozatgyilkost, a rossz férjek hóhérát, Pipás Pistát. Pipás nő volt – igazi neve Fődi Viktória volt, de férfiruhában járt, hogy magasabb napszámot kapjon, ráadásul a legenda szerint kettő helyett dolgozott. A teherré vált férjeket segített eltakarítani az útból, felakasztásukat öngyilkosságnak álcázva. 1940 környékén halt meg a börtönben, miután állítólag kegyelmet kapott Horthy Miklóstól.

A titokzatos Ásotthalom eddig nem sok figyelmet kapott, az elmúlt években azonban három, egymással összefüggő dolog miatt került be a sajtóba. 2013-ban polgármesterré választották Toroczkai Lászlót. 2015-ben áthaladt a falun a balkáni útról érkező menekültek hulláma. 2016-ban a polgármester betiltotta a faluban a burkát, a mecseteket és a melegfelvonulásokat, illetve a homoszexualitás bármilyen „propagálását”.

A puszta önjelölt lovagja

Toroczkai László, Ásotthalom első embere ebben a riportban akár főszereplő is lehetett volna. Bár a szlovákiai fősodratú sajtókörökben gyakori polémia, teret kell-e adni a radikálisoknak, mindez lassan okafogyottá válik, hiszen a szélsőséges politikusok előbb-utóbb utat találnak megnyilvánulásaikkal a médiába Szlovákiában is. Magyarországon ugyanakkor ez már régóta így van, Ásotthalom polgármestere már azelőtt ismert ember volt, hogy egyáltalán rácsodálkozott volna a szélsőséges mozgalmak újbóli megerősödésére és elterjedésére a magyar közvélemény. Életének 39 éve alatt nagyon sokminden volt, szesz- és cigarettacsempésztől kezdve, félkatonai szervezet vezetőjén és politikustanoncon át szélsőjobboldali újságíróig. Csurka István MIÉP-jének politikuskeltetőjében kezdte, tanult Havas Henrik médiaiskolájában, újságíróként járt Koszovóban a háború idején, majd megalapította a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat. 2006-ban lett igazán ismert: ő vezette ugyanis a hírhedt ostromot a Magyar Televízió székháza ellen. Kifejezetten nárcisztikus személyiség, hiszen még nem volt 30 éves, mikor Vármegyés a véres úton címmel önéletrajzi elemeket tartalmazó könyvet jelentetett meg. Nevét már felnőttként változtatta Tóthról Toroczkaira, valamiféle identitás-újraépítés keretein belül – ő azt vallja, az erdélyi Torockóról kitelepített anyai rokonsága előtt tisztelgett ezzel. Valamiféle homályos kiválasztottságérzetet sugároz magából, könyvét is úgy kezdi: aznap, mikor a Szent Korona visszatért Magyarországra, édesanyja hét hónapos terhes volt vele – azon a januári éjszakán idő előtt majdnem a világra jött, úgy kellett leállítani a szülést...

Toroczkai a kétezres években a puszta keresztes lovagjának, a déli határ végvári vitézének szerepét vette magára. Részben ennek is köszönheti, hogy nemrégiben a néppártosodó Jobbik alelnöke lett – Vona Gábornak a cukiságkampány mellett azért szüksége volt olyan emberre is, aki hiteles tud maradni a párt régi, keményvonalas szélsőjobbos választóbázisa számára is. A továbbra is radikális retorikájú Toroczkai tökéletesen illett ebbe a szerepre.

Polgármester-vadászat

Toroczkai tehát főszereplő lehetett volna ebben a riportban, mégsem lett az, hagyta, hogy másoktól kérdezzünk róla. A Facebookon a minap dicsekedett el vele, hogy egymásnak adják nála a kilincset az újságírók: járt a faluban a BBC, az olasz RAI Uno, vagy épp a Voice of America is. „Csak egy átlagos nap” – írta a fotókhoz, melyeken épp nyilatkozik. Mi is szerettük volna szóra bírni: kerestük e-mailben, a Facebookon, később telefonon és SMS-ben is, ám semmire sem reagált. Mintha elnyelte volna a föld, szőrén-szálán eltűnt. A község polgármesteri hivatalában azt mondták, egész héten szabadságon lesz, és a jövő heti találkozóit is lemondta. Ráadásul a falu vezetéséből másnak sem nagyon fűlött a foga a beszélgetéshez. „A polgármester úr nélkül nem nagyon akarnak nyilatkozni” – mondta nekünk a falu sajtóreferense, mikor csalódottan, és kissé tanácstalanul álldogáltunk a szépen felújított hivatal folyosóján.

A kocsmáros mindent tud

„Valószínűleg tele van már a hócipője az újságírókkal” – mondta a falu két kocsmájának egyikében a csapos-tulajdonos. Zsolt joviális ember, kicsit hasonlít Javier Bardemre a Nem vénnek való vidékből – micsoda egybeesés. Szívesen és rutinosan nyilatkozik, akár magára is vállalhatná a sajtóreferens szerepét, állítólag mindig hozzá küldik először az újságírókat, hogy kontextusba helyezze őket. Először a szlovákiai helyzetről érdeklődik, kíváncsi arra, hogy van Vladimír Mečiar. Mikor elmondjuk neki, hogy a rettegett exkormányfő manapság a farmján simogatja a kisbárányokat, csak csóválja a fejét. Aztán Robert Fico és Orbán Viktor barátságáról kérdez, látszik rajta, hogy nem szereti túlzottan a Fideszt. Leülünk a hátsó terembe és beszélgetni kezdünk. Olykor-olykor visszaugrik a pulthoz egy mondat közepén, de mindig tudja, hol tartott, és ott folytatja, ahol abbahagyta. Rutinos mesélő, na.

„Ebben a faluban már bárkit megválasztottak volna” – mondja, mikor arról kérdezzük, hogy került Ásotthalom élére Toroczkai. Az előző polgármesternek ugyanis volt jópár korrupciós ügye, de erről a kocsmáros bővebben nem akar beszélni, mondván, az öregúr azóta elhunyt. Toroczkai jött, látott és győzött – persze nem ismeretlenül, hiszen a szomszédos Szegeden született, és sok szál köti a faluhoz, ahogy az egész régióhoz is. Állítólag azt mondta a falusiaknak, szakított radikális múltjával, és már nem akar forradalmár lenni, inkább alkotni akar, és fel szeretné virágoztatni Ásotthalmot. Vett egy tanyát a falu külterületén, nem messze a magyar–szerb határátkelőtől: ha kinéz az ablakon, talán a lyukakat is meg tudja számolni a Vajdaságot és

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?