Nem kell prűdnek lenni

Orbán János Dénes és Balázs F. Attila LévánA szerző felvételeA fontosabb életrajzi tények felsorolását követően szavalatok hangzottak el, bevezetve a közönséget a két költőre jellemző alaphangulatba, a pimaszul bölcs játékosság Orbán János Dénes-i és a veretesen fennkölt komorság Balázs F. Attila-i univerzumába.

A beszélgetés kiindulópontja a rendszerváltás korszakának irodalma volt. Orbán, akinek pályája tulajdonképpen a társadalmi fordulattal kezdődött, erről a következőket mondta: „Muszáj volt valami újat bevonni az irodalomba, az erotika, a szabadság irodalmának az ideje jött el. Nekünk nem roncsolódott szét annyira a lelkünk, másképpen látjuk a szabadságot” – szögezte le, majd hozzátette: „Végre szabad volt minden. A mi kezünkbe kerültek az ütőkártyák, hülyék lettünk volna ezt nem kihasználni. Lehetett disznólkodni, a humor is felszabadultabb lett.” Hosszasan beszéltek a vendégek az erdélyi és felvidéki irodalmi kapcsolatokról is. A témát Orbán foglalta össze: „Ki van találva az összmagyar irodalom eszméje, amelyet, hasonlóan az »össznemzet« eszméjéhez, már többször elárultak. Nekünk íróknak kell fenntartani a kapcsolatot.”

Aztán következtek a felolvasások. Először Balázs F. Attila olvasott fel egy mazochista ízű szerelmes verset Szókeresztem című legújabb kötetéből. Orbán pedig legfrissebb, immár tizedik kötetéből olvasott fel, a Búbocska című, nehezen behatárolható, leginkább talán meseregénynek mondható „ördögregényéből”. „Szeretem a mű-fajokat váltogatni, írtam már verset, novellát, drámát, kritikát, tanulmányt, regényt, írok bármit, hogy ne unjak meg egy műfajt sem és hogy az olvasók se unjanak rám. Meseregényre gondoltam. De miről? Mackókról, kutyákról írtak eleget. Először lajhárra gondoltam, meg is volt a cím: Lajos, a lajhár. De aztán az ördögökre esett a választásom. A székelyeknél az ördög egy esetlen figura, Tamásinál mindig ő húzza a rövidebbet, ha kikezd az agyafúrt székely emberrel. Tehát semmiképpen nem kell egy sátánista könyvre gondolni.”

Az egyre felszabadultabb diákok (és tanárok) ezt követően megismerkedhettek a varasbékát odaégető szakácsnéval, a kénfürdőző, boszorkányszoknya-vadászó Mefisztóval, a gyönyörű bibircsókú, csinos boszorkányokkal puszilózó mezei ördöggel, miközben patakokban folyt a lócitrompálinka. Aztán snitt, és teljesen más jellegű írások következtek: „szinte giccses érzelmes versek, csattanóval”, Petőfi Sándor-, Nagy László-, Juhász Gyula- és József Attila-parafrázis és travesztia, humoros és nagyon lírai szöveg.

Balázs F. Attila elmondta, nem osztja azt a véleményt, hogy a fiatalok nem szeretnek olvasni, hogy a tömegmédiák kiszorítják az életükből az olvasást. „Sose volt olyan, hogy mindenki szeretett olvasni, e téren arányaiban már jó ideje nem változott a helyzet. Egy felvidéki magyar mentalitásban inkább hasonlít egy erdélyire, mint az anyaországira. Kisebbségben többen olvasnak, nagyobb az érdeklődés a költői estek iránt is.” Orbán János Dénes szerint „a jó irodalmat mindig is fogják olvasni”.

Egy kérdésre, mely a költő fenegyerekségére vonatkozott, Orbán így válaszolt: „Nem voltam egy jó fiú, megduhajkodtam magamat, persze nem voltam alkoholista, de amikor mulatni kellett, bírtam, míg mindenki ki nem dőlt. Mindig mindenről megmondtam a véleményemet, úgy ahogy eszembe jutott, és nem mindig a legudvariasabb szavak jutottak eszembe. A mi generációnk mindenkibe belekötött, aki nem tetszett, rengeteget marhultunk az irodalomban is. Költőnek, művésznek mindent szabad. Én nem köntörfalazok. A kilencvenes években még kunszt volt, ha előfordult egy szövegben a szar szó, ma már szerencsére nem az. Minden szónak más stílusértéke van. Ha valahová a szar szó kívánkozik, akkor nem állhat ott helyette kaka vagy ürülék.”

A tehetséggondozás kapcsán Orbán János Dénes elárulta, hogy ha valaki tehetséges, manapság már elég könnyen eljut a különböző megjelenési, megmutatkozási lehetőségekhez. „Már vannak 20–25 éves fiatal költők, akikhez el lehet menni »költő-óvodába«, s ha azt kijárták, hozzám jöhetnek a »költő-iskolába«. Az első kötetig foglalkozom velük, aztán boldoguljanak, ahogy tudnak. A versírás 10 százalék tehetség és 90 százalék gürcölés. Meg kell tanulni a verstankönyvet rendesen, rengeteget kell olvasni, türelem és gyakorlat szükséges.”

A tudatosság és ösztönösség kapcsolatáról annyit mondott Orbán, hogy „amellett, hogy szívből írom, amit írok, tudom mit hová lőjek be. Ha választani kell, akkor időnként inkább az olvashatóságot választom az intellektualizmus rovására. Öröm legyen olvasni is. A nagyok így csinálták: megvolt a nagy eszme is és olvasmányos is volt.”