Nem ilyennek képzeltelek

A partnerkapcsolatok – és a házasságok első számú problémája a birtoklás vágya. Ő az enyém, tehát olyanná kell válnia, amilyennek én elképzeltem – amilyennek én akarom! A saját képére és hasonlatosságára szeretné alakítani a párját az ifjú nő vagy férfi –, akár az Úristen tette azt Ádámmal!

Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy minden egyes ember külön egyéniség. Más családból jött, más volt a gyerekkora, a szokásai, a tervei, elképzelései. Mások az adottságai, más a neveltetése, mások az eszményképei, olvasmányélményei stb.

És ez így is van jól!

A kapcsolat – mint a házasság általában – kezdetben napsugaras, derűs. A hibák aztán menet közben mutatkoznak. Természetesen, amíg nagy a szerelem, a lobogás, az ember fia-lánya elhessenti a gondolatát, nem akarja észrevenni a hibákat. Például, mikor a férj legalább hatodszor szól, hogy a körömreszelő mégsem a konyhaasztalra való, és a lila körömlakk szép, szép, de lehetőleg a főzésnél mellőzendő, meg az ő anyukája a büdös életben nem lakkozta ki a körmét! Majd fokozatosan jönnek a többi hétköznapi morgások:

„Mindig felhajtod a klotyó fedelét, pedig már ezerszer megmondtam...”

„Már megint túl sötét a tea, és zsíros a csésze széle...”

„Ne menj a szobába cipőben, arra való a papucs!”

„Miért nem tudsz már erről leszokni?” – önti ki nap mint nap a fiatalasszony a teli hamutartót a férj után.

„Igazán leszokhatnál a félórás telefonálgatásról” – dorgálja nap mint nap hitvesét a férj.

Leszokhatnál, megváltozhatnál...

Olyan lehetnél, amilyennek én szeretném!

Wolfgang Schmiddtbauer német pszichológus érdekes könyvet írt, Félelem a közelségtől címmel. Ebben a könyvben a partnereket két olyan robothoz hasonlítja, melyek minden létező műszerrel és szerszámmal azon iparkodnak, hogy hogyan forgassák-programozzák át lehetőleg saját magukhoz hasonlóvá a másikat. Az elérendő cél a harmónia – az az utópia, hogy a másikban önmagát láthassa viszont, s önmagát szeresse!

A mitológiabeli Narcissus pedig saját tükörképébe szeretett bele. De hát lehet-e egy tükörképpel, egy magam másolatával együtt élni? Az álomlény, a jó tulajdonságok halmaza, kívül legyen a legszebb, belül a legtökéletesebb, olyan, amilyennek én álmodtam, én szeretném. Az életben kevés álom valósul meg. Mert amint mondják – ellentétek vonzzák egymást, az erős férfi a gyenge nőies nőt választja, erős férfi és erős nő kapcsolata könynyebben felborul. A régi, szakállas vicc szerint az ideális férfi nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik, és nem is létezik.

Tehát feltehetjük a kérdést: nincs tökéletes kapcsolat, tökéletes társ? Ha a tökéletest az álmokhoz mérjük – akkor bizony nincsen! De nézzünk őszintén saját magunkba! Mi vajon tökéletesek vagyunk-e? A másik átnevelése helyett, nem magunkat kellene-e megnevelnünk? Sok-sok türelemmel, szeretettel, főként alkalmazkodva közeledve a másikhoz. Hogy aztán azt a harminc-negyven esztendőt mosolyogva, boldogan együtt töltsük el...