Nem fesztivál – vándormozi

Három filmben játszott Gael Garcia Bernal, napjaink egyik legfelkapottabb mexikói színésze, amióta Karlovy Vary fesztiváljának vendége volt. Elsőként a The Kingben, majd a Bábelben, azt követően pedig Az álom tudományában.

Elvis, a The King hőse a tengerészgyalogosoktól lép vissza a civil életbe, és minden vágya, hogy megtalálja soha nem látott apját, a baptista lelkipásztort, kinek törvénytelen fia. Santiago, a Bábel forrófejű és pánikbeteg fiatalembere nagynénjét, Ameliát és egy amerikai házaspár két gyerekét sodorja bajba. Stephane Az álom tudománya csetlő-botló huszonévese az álmaiban érzi igazán jól magát, valós életében senkiben és semmiben nem tud megkapaszkodni.

Gael Garcia Bernal, a feltűnően alacsony, színészi kvalitásaival azonban egyre nagyobb magasságokba törő, jóképű mexikói srác filmdrámában, vígjátékban, szürreális-romantikus történetben egyaránt otthonosan mozog. Karlovy Vary fesztiváljára gyerekkori jó barátja, Diego Luna is elkísérte, akivel az Anyádat is! című, kitűnőre vizsgázott road movie-ban játszott együtt. Mindketten nagyot alakítottak, s a film világsikere még szorosabbra fogta barátságukat. 2005-ben létre is hozták saját produkciós társaságukat, a Canana Filmst, amelynek elsődleges célja az, hogy segítse azokat a fiatal mexikói filmrendezőket, akik el akarják kerülni a hollywoodi stúdiók szorítását. Bernal maga is gyakran hangoztatja: nem szeretne az álomgyár „szalagmunkása” lenni, őt a kis stúdiók égisze alatt születő alkotások, az alacsony költségvetésű, független filmek sokkal jobban érdeklik, mint a nagy felhajtással forgatott hollywoodi szuperprodukciók. S hogy komolyan is gondolja, amit mond, azt a választásai is bizonyítják. Legkedvesebb rendezője sem amerikai: Alejandro González Iňarritu, akinek első nagy sikerét, a Korcs szerelmeket köszönheti, s a Bábelt is vele forgatta.

Bernal és Luna azonban nemcsak produkciós társaságot működtetnek – jótékonysági célú partikat is szerveznek, amelyek bevételét anyagi támogatásra szoruló mexikóiak kapják. Ahogy azt nemrég a BBC is közreadta: a két fiatal színész valóban komoly segítséget nyújt azoknak, akik számára az élet hazájukban eg?y?sze?rűen elviselhetetlen, s a biztos jövőt az ország határain túl, a legtöbben Amerikában keresik.

„Mexikó nem a nagy lehetőségek hazája – nyilatkozta Bernal a The Guardian című angol napilapnak. – Ám ha valami fontosat akar mondani az ember, akkor megtalálja a módját, hogy a lehető legtöbben hallhassák.”

A két színész szakmai vonalon is rengeteget ügyködik. Ahelyett, hogy valahol Floridában süttetnék a hasukat, hazájuk „filmes nagyköveteként” a mexikói alkotások széles körű forgalmazásáért is igyekeznek mindent megtenni.

„Sokáig csak a velünk készült interjúkban hívtuk fel a nézők figyelmét az általunk értékesnek tartott produkciókra – mondta a meglehetősen szociális érzékeny?ségű Bernal. – Egy olyan országban, mint a miénk, ahol nincs pénz reklámra, így keltettük jó hírét nem egy filmnek, hogy valóban eljusson azokhoz, akiknek készült. Diego ötlete volt, hogy állítsuk össze kettőnk tízes listáját, és a mi ízlésünket tükröző legjobb hazai alkotásoknak szervezzünk amolyan mozis rockturnét. Ilyen úgysem volt még. Diego remek fiú, díjaztam az ötletét. De mindketten tudtuk: kellene egy harmadik ember is, egy tapasztalt producer, aki az egészet összekapná egy kicsit. Így esett a választásunk Pablo Cruzra, s vele együtt aztán létre is hoztunk egy utazó fesztivált, amolyan vándormozit, amelynek az Ambulante nevet adtuk. Ezzel járjuk most Mexikót, pontosabban mindig azokkal a filmekkel, amelyeket érdemesnek tartunk arra, hogy a nevünkkel, az arcunkkal reklámozzunk.

A jeles trió, Bernal, Luna és Cruz most újabb nagy fába vágták a fejszéjüket. Filmre akarják vinni annak a háromszáz nőnek a tragédiáját, akiket rejtélyes körülmények között, egy határ menti városban, Cindad Juarezben öltek meg évekkel ezelőtt. De még mielőtt ebbe a filmbe belekezdenének, elindítják a Deficitet, amely egy mexikói család drámája lesz, két társadalmi réteg ütköztetésével. A filmnek nemcsak rendezője, hanem egyik főszereplője is Gael Garcia Bernal, de ugyanebben a minőségben hű barátja, Diego Luna is ott áll majd mellette.

Erős kapcsolat az övéké. Karlovy Vary fesztiválján mégis csak azok vették észre, akik egy éjszakai fogadáson ott álltak a közelükben a csillagos ég alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?