Nem akarok sokat, csak egy keveset szeretnék...

Én nem akarok mindenáron hitelre vásárolni. Részletre sem. És egymilliót sem akarok azáltal nyerni, ha hitelkártyával vásárolok – oly módon, hogy már kimerítettem a bankszámlámat, de a bankom, mert annyira megbízik bennem, nagyon szívesen hitelez nekem, csak hadd vásároljak jó sok mindent karácsonyra, hogy aztán legyen mit törlesztenem, akár bele is kékülhetek. Én nem akarok ingyen ajándékot a mobiltelefonomhoz, és nem akarok igazán gazdag karácsonyt!

Csak egy kellemes, békés karácsonyt szeretnék, amolyan embermértékűt – kerülve a túlzásokat, a mesterkélt ünnepélyességet, az ajándékhalmazok feletti erőltetett örömöt. Csak egy kicsike ajándékot szeretnék, csupán a figyelmesség, a szeretet és a valódi örömszerzés kedvéért. (Jó, jó, tudom, hogy egy gyémántgyűrű is kicsike ajándék, s hogy bizony lehet vele örömöt szerezni, de én ilyenre nem vágyom.) Amiről én beszélek, ahhoz semmiképp nem fontos, hogy sok pénzbe kerüljön. Nekem elég egy könyv, egy pici üvegcse illatosítószer..., ami mindenképpen fontos számomra, hogy az ajándék olyan legyen, amiről szó esett köztünk év közben. Ebből tudom ugyanis, hogy akkor odafigyeltek rám, s a vásárláskor felidéződött, milyen olvasnivaló érdekel mostanában, milyen az ízlésem, mi az, ami valóban örömöt szerezhet nekem.

Végképp nem értem ezt a rettenetes hitelőrületet. Fiatalok, középkorúak, idősebbek egyaránt meghülyülnek a kínálatok hallatán: A mi bankunk megbízik önben, csak vásároljon orrvérzésig, mi fizetünk ön helyett! Önnek aztán főhet a feje, miből fog élni, és miből fogja eltartani a családját az ünnepek után, ha havi jövedelme egy részét törlesztés címén csípi le a bank. Mert ugye, költekezni nagyon könnyű. Mindig szükség van valamire, s ha az embernek tízszer annyi pénze volna, azt is észrevétlenül el tudná vesztegetni. Egy új kabát, cipő, egyéb (persze, a család összes tagjának). A hűtőt is épp ideje lecserélni, CD-lejátszója meg még soha nem is volt a családnak... Most pedig ingyen is megkaphatom! Akkor hát gyerünk, vegyünk mikrót is (úgyis mi vagyunk az egyetlen ház a környéken, amelyikben még mindig nincs), meg villanyborotvát és fűnyírót... Legyen végre igazán gazdag karácsonyunk! Ebben a stádiumban az ember nem igazán gondol a következményekre, illetve e pillanatban nem érdekli, hogyan fogja később megsínyleni a könnyelműségét. Most a pillanatnyi örömmámor a fontos.

Én azt szeretném, ha az öröm tartós lenne. Vagyis hogy az ajándékokat később ne kelljen megsiratnom. Hogy a becsületes munkámért rendes bért kapjak, s ebből meg tudjam venni szeretteimnek azt, amit szánok nekik. S nem tartok rá igényt, hogy vadidegenek kívánják tiszta szívükből, hogy boldog és főleg gazdag karácsonyom legyen.

Csak azt szeretném, ha nem okozna gondot a telefonszámla, se a lakbér, se a mosógép lecserélése. Nem vágyom hitelre, se pluszajándékra (kell a fenének a szuper kivitelezésű hátizsák!), csak meg tudjam venni, amire valóban szükségem van, s azután is nyugodtan tudjak aludni.

Semmi másra nem vágyom. És mégis, ez is, milyen nagyon sok.