Negyed százada özvegyen

Az egész úgy kezdődött, akárcsak a mesében. Élt egyszer egy fiatal lány és egy fiú. A lány tizenhét múlt, a fiú négy évvel volt idősebb nála. A lány vasárnap este barátnőjével moziba indult, s a film után már a fiú kísérte haza. Szerelem, házasság, gyerek..., boldogan éltek, míg... Hát ez az.

Az egész úgy kezdődött, akárcsak a mesében. Élt egyszer egy fiatal lány és egy fiú. A lány tizenhét múlt, a fiú négy évvel volt idősebb nála. A lány vasárnap este barátnőjével moziba indult, s a film után már a fiú kísérte haza. Szerelem, házasság, gyerek..., boldogan éltek, míg... Hát ez az. Pont, mint a mesében: míg meg nem haltak. Illetve csak az egyikük. Viszont ha az ember élete párját veszíti el, akkor abba egy kicsit ő is belehal. Dózsa Józsefné Tóth Mária huszonhárom évesen maradt özvegy.

– Férjem előzőleg egyáltalán nem betegeskedett. Fáradékonyságra panaszkodott és a gyomrát fájdította, de semmi jel nem utalt arra, hogy komoly a baj. Eleinte sárgaságra gyanakodtunk – simítja végig homlokát a törékeny asszony, amikor a tragédia előzményeiről beszél. – Mindösssze öt éve voltunk házasok, Roland, a fiunk még nem töltötte be a negyedik életévét. A szüleimnél laktunk, miközben építkeztünk.

Amikor a férj orvoshoz fordult, már a legelső vérvizsgálat eredménye halálos ítélet volt: leukémia. – Soha nem sírtam előtte, nehogy elkeseredjen. Valahogy mégis rosszat sejtett, mert amikor az érsekújvári kórházból mentővel szállították Pozsonyba, kérte, hogy Tardoskedden szóljak, fel akar ülni, legalább menet közben hadd lássa az épülő családi házunkat. Ide érve kinézett az ablakon és könnybe lábadt a szeme... – a háziasszony felpattan azzal az indokkal, hogy kimegy a konyhába kávét főzni.

Magamra maradok egyetlen közös fényképükkel, melyen hármasban vannak, apa, anya és fia. A fiú keresztszüleinek lakodalmán készült, egy évvel az imént hallott történet előtt. Az özvegy kisvártatva visszatér, és én megtudom, hogy a családfő Pozsonyban vérátömlesztést, infúziókat és gyógyszeres kezelést kapott. Az első kéthetes kúra után még hazajöhetett. – Amint belépett a lakásba, lehajolt fiához, hogy felemelje a magasba. Elindult az orra vére, legalább egy óra hosszig jegeltem. Nagyon legyengült a szervezete, nem bírta itthon, vissza kellett vinnünk a kórházba. Amikor a veséje felmondta a szolgálatot, átvitték Hradec Královéba. Tudta, hogy nincs segítség. A kórházi ágyon bevallotta nagynénjének, hogy attól fél, én nem leszek elég erős. Amikor utoljára találkoztunk, már nem volt eszméleténél, félrebeszélt. Akkor is csak a gyerekre gondolt, őt kereste. Kisfiam, kisfiam – szólongatta Rolandot az ágyat tapogatva maga körül. Csütörtökön hajnalban jött a távirat... Erre nem lehetett felkészülni. Az ember az utolsó percig bizakodik, reménykedik.

Sokáig csendben kavargatjuk a kávénkat, majd megkérdezem, meddig tartott az a nagyon nehéz időszak, amíg az első sokkból magához tért.

– Meddig? Máig. Mindig is nagyon nehéz lesz... De munkába jártam, még most is három műszakban dolgozom, a gondokat otthon kell hagyni. Otthon viszont ott volt a fiam, életben kellett maradnom.

– A kicsi mennyit értett a tragédiából?

– Keveset. A maga módján képzelte el apja halálát. Már iskolás volt, amikor egyszer röntgenre vittem, és megismerte a kórház épületét, hiszen járt ő is látogatóba az apjához. Ide van apuka a pincébe zárva – szólalt meg váratlanul. – Megverem a nővérkéket, ha nem engedik haza.

– Arra nem gondolt, hogy esetleg újra férjhez megy? – kérdezem egy kis idő múltán óvatosan.

– Elképzelhetetlennek tartottam. A gyermekemnek éltem, őt akartam boldognak látni. Kinőtt ruhácskáit azonnal szétosztogattam, azt mondtam, nekem azokra már nem lesz szükségem soha többé. ĺgy volt helyes, ma sem tennék másképp.

Immár 24 éve múlt, hogy szinte naponta megy az asszony – hol egyedül, hol a fiával – a temetőbe. Ez pontosan 24 karácsony, 24 szülinap és még számos családi ünnep az aszszonynak férj, a fiúnak apa nélkül. Ez pontosan 24 év családfő nélkül, egy fizetésből, amikor a gyereknek ruha kell, cipő kell, ennie kell, iskoláztatni kell. Ez pontosan 24 év gazda híján az emeletes családi házban, melyet be kellett bútorozni, karban kell tartani, fizetni kell a gáz- és a villanyszámlákat, gondozni kell a kertet. Iskolai ballagás, szalagavató, diplomaosztó ünnepély a fiúnak – vele büszkélkedő apa nélkül, a feleségnek 24 év magány a hitvesi ágyban. Zúgolódás nélkül vállalva a sorsot – ha Isten ad csapást, ad erőt is elviselni elvet vallva. Mondtam már a legelején, akárcsak a mesében: ásó, kapa, nagyharang válasszon el tőled...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?