Ne hagyjuk elkallódni csemetéinket!

A gyermekek napfényben fürdő kerteket, óriási ablakú házakat, nevető embereket varázsoltak az üveglapokraNem titok, ha elárulom, hogy a tehetségkutatók mind egy szálig ízig-vérig pedagógusok voltak. Az uniós csatlakozással kapcsolatos népszavazást megelőző nagyszabású kampány során Érsekújvárban alkotóműhelyeket nyitottak a város gyermekei számára. Rendezvényükkel kívántak rámutatni arra, hogy a gyerekek egészséges fejlődésében nagy szerepe van a közös, alkotó játéknak. A szervezők közt voltak az Érsekújvári Polgári Klub, a Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola mellett működő XXI. Század Gyermekéért Társulás tagjai, valamint a Városi Szabadidőközpont dolgozói.

Osztoztak a közös játék örömében

A város főterén a szökőkút köré állított asztaloknál óvodás, kisiskolás, és nagykamasz gyerekek egyaránt kipróbálták a gyöngyfűzés, napellenző készítés fortélyait, többen aranycsillagos integetőt készítettek maguknak. Krošlák Oľga, a magyar alapiskola pedagógusa szerint ezzel a feladattal az apróbb kezek is könynyedén megbirkóztak. Őt a tanítványai is meglátogatták, hogy együtt töltsék a szabadidejüket. E napon a szülők sem távolodtak el csemetéjüktől, hiszen a játszóház nem egyfajta lerakóhelye, illetve megőrzője volt a gyerekeknek. Ritka szép pillanatoknak lehettünk a tanúi, amikor a háromgyerekes apa, miután felkereste a rendezvény részét képező állásbörzét, megannyi prospektussal az ölében letelepedett kis iskolásai közé és rajzolni kezdett. A „határtalan” nevet viselő plakátra az Európai Unió tagállamainak zászlait festették, valamint az adott országokra jellemző sajátosságokat, amihez szükség volt a felnőttek segítségére. Az apróságok kézlenyomatukat hagyták örökül a plakátokon, és akadtak két-három évesek, akik ákombákomot vetettek papírra és ruhájukra egyaránt. A korábban cukorvattát majszolóknak alig volt szükségük ragasztóra a könyvjelző készítésekor. A gipszöntés művészetével ismerkedők magokat, apró köveket raktak kis tálkába, majd rögzítették alkotásukat. Többen elárulták, az apukával készített remekművek némelyikét kissé megkésve, még anyák napi meglepetésnek szánják.

„Most, hogy mindent kipróbáltam, megyek az uniós kívánságládákhoz” – jegyezte meg egy legényke, felhívva barátai figyelmét is arra, hogy az alkotóműhelyek szomszédságában nagy, kékre festett, zászlókkal díszített dobozok állnak. „Azt kívántam, legyenek extrém sportpályák a városban” – súgta fülembe az iménti lurkó. Kis barátnőjétől megtudtam, a cédulára azt írta, legyen kitűnő az év végi bizonyítványa, mert különben nem engedik el nyáron nyelvtáborba a szülei. „Pedig csaknem minden osztálytársam jelentkezett. Olyan jó érteni az angol dalszövegeket, na meg külföldi adókon a meséket!” – magyarázta a nyelvtudás számára jelenleg fontos előnyeit a tízéves leányka. „Néni, Te mit kívánnál?” – szegezte nekem váratlanul a kérdést. „Talán azt, hogy minél gyakrabban játszhassatok a szüleitekkel, mint ahogy ezen a napon teszitek” – jegyeztem meg, mialatt figyeltem, mennyi időre képesek lefoglalni a gyerekeket és szüleiket az alkotóház dolgozói e napon. A délelőtt kilenc órakor kezdődő műhelymunka a nagy forróság ellenére még délben is tartott, akadt, aki arcát mosta a szökőkútnál.

Kellenek a játékos foglalkozások!

Nagy tolongás volt a kismedencénél, ahol a legkisebbek halászták a játék aranyhalacskákat. Mellettük néhány apróság üvegre festett: napfényben fürdő kerteket, óriási ablakú házakat, nevető embereket. A nagyobbak, közülük is inkább a fiúk, a sportnak szentelték a szabad délelőttöt. Kosárba dobtak, és az ügyesebbek megtanultak gólyalábon járni. A néhány asztallal arrébb munkálkodók is megmosolyogták őket, ahogy botladoztak. Az alkotóház tevékeny mesterei közt találtam Juhász Zsuzsát és Anda Henit, a magyar alapiskola nevelőnőit. A XXI. Század Gyermekéért Társulás egyik alapítója aznap megszámlálhatatlanul sok nyírni és ragasztanivalót adott az aprónép kezébe. Szerinte a jó nevelői munka titka, hogy játszani hagyják a gyerekeket. Ehhez azonban nem mindig elég az akarat és a jószándék. Olykor némi támogatásra is szükség van. „Polgári társaság vagyunk, amely nem tudja látványosan kamatoztatni a tőkéjét. Rendszerint olyan alapítványi pénzzel dolgozunk, amit az utolsó fillérig arra a célra költünk, amire igényeltük. Holott évekkel ezelőtt elterveztük, hogy iskolánk udvarán olyan fa mászókát állítunk fel, amely szép és egyben biztonságos is lesz a gyerekek számára. Legalább százezer koronára lenne még szükségünk, hogy elkezdjük a munkálatokat. Pénzünk jelentős hányadát abból szereztük, hogy adóalapjuk egy százalékával támogattak bennünket az iskolába látogató gyermekek szülei, illetve a vállalkozók. Az Érsekújvár és Vidéke Célalaptól kaptunk ígéretet harmincezer koronára, és a várostól is várunk némi támogatást. Kulturális rendezvényeink során gyűjtőládába várjuk az adományokat. Nyáron téglácskákat készítünk, amelyeket tiszteletbeli jegyekkel árusítunk majd, juttatva belőlük a helyi vállalkozóknak is. E célra már nyomtattunk ki képeslapokat, melyeket tetszőleges összegért továbbra is megvásárolhatnak az érdeklődők. A téglácskákat száz koronáért fogjuk árulni, és az adakozóra bízzuk, hogy ezen felül mennyivel járul hozzá a játszótér megépítéséhez. Csaknem két éve elkészültek már a tervek, és a mászókára váró és gyűjtő csemeték egyre nőnek! Sajnos, számos egyéb elfoglaltság mellett nem tudunk kifejezetten ezzel foglalkozni” – jegyezte meg Zsuzsa.

Rögtönzött vitafórum arról, mi legyen a gyerekkel

Juhász Zsuzsa napellenzőket segít nyírniA szerző felvételei A sportoló, illetve a kívánságláda előtt körmölgető, javarészt 8–12 éves gyerekeiket váró szülők rövid ácsorgás után beszédbe elegyedtek. „Kiengedtem a gyereket a háztömb mellé, és nyoma veszett. Egy–másfél óra múltán került elő, hazahozta a szomjúság, de nem akarta elárulni, hol járt. Hosszas faggatózás után tudtam meg, hogy injekciós fecskendőket talált a barátaival a fűben, azokat próbálták összeszedni, és a kukába dobni, nehogy mások, náluk is kisebb gyerekek kezébe kerüljenek” – panaszolta az egyik szülő. „Talán többet kellene erről beszélgetni velük, úgy néz ki, nincsenek tisztában a veszéllyel, hogy ezzel saját magukat is megfertőzhetik” – nyugtázta egy édesapa. „A gyereket le kell foglalni, minden percét jól be kell osztani, hogy ne maradjon ideje felesleges, az egészségét károsító dolgokra. Nekem minden délutánom arról szól, hogy úszásra, rajzra, tollaslabdaedzésre cipelem a kölyköket, így nem nagyon jut idejük a lakóházi, kulcsos gyerekekkel csavarogni” – tanácsolta az egyik, négy fiút nevelő édesanya, szerinte a gyerekek megfelelő menedzselése a megoldás. „Száz meg száz tanulmány tanúsítja, hogy a bánásmód, amit a szülők a gyereknél alkalmaznak – a könyörtelen szigor, az értő figyelem, a közöny, a melegség és a többi – mély, tartós hatással van a gyermek érzelmi életére” – olvasható Daniel Goleman, Érzelmi intelligencia című könyvében, mely szerint az érzelmileg intelligens szülők előnyt jelentenek egy gyermek számára, aki szivacsként szív mindent magába, és a legfinomabb érzelmi közjátékokat is érzékeli a család életében, nemcsak a közvetlenül rá irányuló megnyilvánulásokból tanul. Gondolom, a nevelői, játszópajtásai magatartása éppúgy hatással van rá, hiszen oly sok időt tölt velük. Rajtuk is múlik, hogy végül milyen értékrendet vall a magáénak. Vajon felfedezi-e valaki a benne rejlő titkokat, talentumot?

Az uniós csatlakozást megelőző referendum kapcsán született alkotóház remélhetően újabb és újabb, hasonló jellegű kezdeményezéseket von majd maga után. Sajnos, nem minden gyermeknek van lehetősége arra, hogy szülei döntésére művészeti iskolába, sportkörre járjon, vagy más foglalkozásokon fejlessze képességeit. Valakinek, valakiknek azonban ezekről a gyerekekről is gondoskodni kell. Legyen az szülő, pedagógus, nevelő a napközi otthonban, vagy egyes rendezvények alkalmával egy jól sikerült alkotóház szervezője. Az összmunka eredményességén, egy-egy közösen eltöltött délelőttön is múlhat olykor az aprónép jövője. Ehhez azonban – tisztelet a szerencsére mindig létező kivételnek – újra meg kell tanítani néhány szülőt játszani, beszélgetni gyermekével.