Ne a tükröd átkozd...

„Minden színház másképp működik. Alapvetően azokat szeretem, ahol nem megélhetési színészek működnek, hanem megszállottak.” Dömötör Ede felvételeNeve ismerős lehet a felvidéki közönségnek, hiszen két alkalommal is rendezett már színházainkban – Brecht Szecsuáni jóemberét Komáromban és a Mágnás Miskát Kassán.

Honnan a vonzódás a szláv kultúrkörhöz?

Gyerekkoromban, sőt utóbb is, olyan szerencsém volt, hogy hoszszabb időt tölthettem Varsóban, aztán Péterváron, amit akkor még persze Leningrádnak hívtak. Apám az ottani egyetemeken magyar irodalmat tanított. A színházzal is az oroszoknál, majd a németeknél találkoztam igazán. Az egyetemet is magyar-orosz szakos bölcsészként kezdtem, utóbb szakosodtam át művészettörténetre. Az általános és érthető országos orosz-averzióval szemben vallottam, hogy a dekabristák és az orosz szamizdatosok is ezen a nyelven írnak. Szolzsenyicint akkoriban csak becsempészett emigráns kiadóktól lehetett elolvasni, de kellett hozzá tudni oroszul.

Mi az alapvető különbség a lengyel, illetve orosz színház és a magyar színház között?

Rengeteg. E kettő is jelentősen eltér egymástól, miközben persze még az újabban végre számon tartott litván színház is más. Ugyanakkor valamiképp mindkettőre hasonlít is. Rám a német színház is igen komoly hatással volt. Ott rendeztem is vagy ötször, Lengyelországban csak egy cseh darabot a rendszerváltás előtt. Karel Steigerwaldtól a Korabeli táncokat. A bemutatóra a szerzőn kívül a Činoherní akkori igazgatója is átjött, és számunkra nem volt kérdés, hogy ‘48 ürügyén melyik országban melyik forradalmunkra gondolunk. A közép-európai színházak legjobbjai mindenkor a fennálló helyzetek radikális megkérdőjelezésével tűntek ki. Ez a vonulat megkésve bár, de hozzánk is elérkezett. Természetesen minden színház másképp működik. Alapvetően azokat szeretem, ahol nem megélhetési színészek működnek, hanem megszállottak. Az említett országokban ilyen színházakból igen sok van.

Szó volt a fennálló helyzetek megkérdőjelezéséről. Ez lenne a színház feladata a világban?

Moliére és Shakespeare se csinált mást soha. Brechtről nem is beszélve. Brustein alaptanulmányának címe „A lázadó színház”. Ebben a nyugati kultúra 20. századi drámáit elemzi végig. A címet semmi esetre sem a mi nyomorunkból vette. A kulináris színház is létezik persze, és van kommersz tájképpingálás, lakberendezés és sok más iparművészeti ág. Szinyei Merse Pál vagy Malevics festményei helyett mégsem elemeztet sehol a világon rajztanár gombolyagos cicamica-fotókat a tanítványaival.

Tehát az örökké elégedetlenkedő, kritikus alkotások az időtállóak?

Jézus Krisztus óta kétségtelenül van egyfajta népszerűsége ennek az iránynak. De nem kéne soha azt állítanunk, hogy „kizárólag”. Alapvetően, mint annyi más, ez is alkati kérdés. Vannak, akik minden igazságtalansághoz jól alkalmazkodnak, és vannak, akik Spartacus óta másképp látják. ĺzlés kérdése.

És Bodolay Géza hogy áll ezzel?

Melyik? Az apám ugyanezen a néven hét évet ült politikai börtönökben. Nyilván hatott rám az ő morális alapállása. Ugyanakkor mi, apa és fia, nagy tisztelettel bár, de 45 évet végigvitatkoztunk egymással. Erre is tanított. Ha élne, máig ugyanezt tenné. Nem biztos, például, hogy ő egyetértene Erdély Miklós híres kijelentésével: „A művészet célja: zavart kelteni.” Rám kétségtelenül már más dolgok is hatottak, mint apámra. De a reménytelen világjobbító optimizmust tőle örököltem.

Ilyen szellemiségben készült a komáromi Ház-tűz-néző is?

Nagyon zavarna, ha valamiféle kötelező elmélet határozna meg bármit. Gogol alapvetően a hivatalok és az emberi viszonyok rémületes idiotizmusát látta és láttatta meg. Olyan erővel, ahogy előtte talán senki. „Ne a tükröd átkozd, ha ferde a pofád”. A Revizor mottóját minden kormány hivatala és minden színház fölé nagy betűkkel oda lehetne írni. De hogy „komolyan” is válaszoljak: igyekeztünk pontos előadást létrehozni. Legfőképp pedig nagyon mulatságosat.

Ez az előadás az Ön fordítása alapján készül. Miért volt szükség új változatra?

Morcsányi Géza tíz éve fordította újra, de az én ízlésemnek túl sok benne a russzicizmus, valamint a hetvenes évek pesti flaszter-szlengje. A régi Makai-fordítás pedig végleg elavult. Amúgy minden normális színházi kultúra mindig mindent újrafordít. Cs. Szabó László, a kiváló londoni magyar irodalomtörténész már a ’60-as években amellett tört lándzsát: a fordítás is interpretáció. Vagy tíz fordításomat játszották magyarországi színházak.

Mi Gogol üzenete ma?

Ugyanaz, mint egykor: „Nincs az az író, aki ilyet kitaláljon! Nincs! Bizonyisten!” De van. Nézzék, szeressék, és szórakozzanak rajta. Magukon és egymáson. Azért csináljuk. Igyekszünk nagyon pontosan. Még akkor is, ha a főhősnek persze igaza van: „Rend az nincs. Tudom én is, hogy nincs rend.” Gogolnál nagyon kevés használhatóbb gyógyszer van a rosszkedv ellen. Bátran lehet röhögni. A nevetés pedig „bizonyítottan és fiziológiailag” is rendkívül hasznos.