Ne a gyereken csattanjon az ostor

Gyakori az is, hogy az a szülő, akinek odaítélték a csemetét, túszként „használja” őt. Annak ellenére, hogy a nem csekély gyerektartást elfogadja, minden eszközzel meggátolja a láthatást. Az alábbi történet szereplői is erről mesélnek, ki-ki saját igazát hangsúlyozva.

A fiam hibát követett el azzal, hogy nem követelte, neki ítéljék a kislányát. Elvégre nem ő hagyta el a feleségét, nem ő csalta meg. De mert túlságosan jóhiszemű és becsületes, elhitte, hogy a gyermek anyja nem fogja akadályozni a láthatást. Sajnos, a volt menyem nem akarja látni a fiamat, a kicsi Flóra szenved attól, hogy csak ritkán találkozhat édesapjával és velünk is – panaszolja könnyekkel küszködve O. Erzsébet, a nagymama. A hodosi családi házban számos fényképről a közel ötéves kislány mosolyog a szomorkodó nagyszülőkre, édesapára. – Hisz ez volt az otthona megszületésétől fogva – hangsúlyozza a nagymama, majd összefoglalja a történteket.

A fiatalok 1997-ben szerelemből keltek egybe, az első terhesség spontán vetéléssel ért véget. A házaspár albérletben élt, de amikor két év múlva 1999-ben megszületett a várva várt gyermek, elfogadták a nagyszülők ajánlatát, és hodosi házukba költöztek. Két szobát kaptak, külön tévét, rádiót, nehogy gond legyen az együttélésből. A nagymama azért vállalta a házvezetés gondját, hogy menye kizárólag a gyermekével foglalkozhasson. – Örömmel végeztem a teendőket, mielőtt elindultam a helyi iskolába, ahol nevelőként dolgoztam, megfőztem nemcsak nekünk, hanem a menyemnek is, aki vegetáriánus. Nézeteltérés nem is volt közöttünk, hiszen amikor 2000-ben meghalt a menyem anyja, ő dicsekedett a rokonoknak, mennyire jó dolga van nálunk. Amikor egy dunaszerdahelyi testépítő szalonban munkát ajánlottak neki, a férjemmel boldogan vállaltuk a gyerek gondozását, tudtuk ugyanis, hogy a fiataloknak pénzre van szükségük. A fiam pincérként dolgozott, hol rövid, hol hosszú műszakban, neki is jólesett, hogy biztonságban tudta kislányát. A nagymama nem tagadta, furcsállta, hogy az édesanya a nap folyamán nem érdeklődik telefonon kislánya hogyléte felől akkor sem, amikor az beteg. Szerinte a bajok akkor kezdődtek, amikor a menye férje nélkül járt el bulizni, ám nem oda, nem azokkal ment, amit és akiket megnevezett.

– 2001 nyarán a fiam szólt, vigyáznék-e a kislányra, mert míg ő dolgozik, a felesége diszkóba szeretne menni. Kijelentettem, hogy most az egyszer ne számítsanak rám, mert szerintem egy kisgyerekes anya ne járjon szórakozni a férje nélkül. Megtettük azt is, hogy menyünk abonyi nagyanyjával is közöltük a történteket. Ő sem helyeselte unokája viselkedését. Attól fogva a menyem szemében én lettem a sárkány, nem köszönt és nem beszélt velem. Augusztusban munkahelyet cserélt, a pozsonyi Polus egyik restijében váltott műszakban dolgozott felszolgálóként. A kislányt mindenáron be akarta adni óvodába, de a kétéves apróságot nem nagyon akarták befogadni. Óvónő lányomnak köszönhetően Flóra mégis ovis lett.

A nagymama arról is beszámolt, hogy bár szemmel látható volt a fiatalok elhidegülése, csak átmenetinek gondolták a mosolyszünetet. Az új év, 2002 elején a fiatalasszony fogta magát és néhány ruhadarabjával, piperecikkeivel otthagyta nemcsak anyósa házát, hanem a kislányát is. Február elején közölte a férjével, hogy beadja a válókeresetet, két hétre rá apja kíséretében a kislányát szerette volna elvinni. Az édesapa és a nagyszülők nem adták oda, mondván, a bíróság döntsön a gyerekelhelyezésről.

Február 21-én megjelent a menyem az akkori barátja és két verőlegény kinézetű férfi társaságában. Drámai körülmények között vitték el a gyereket, tettlegességre is sor került, beverték a fejemet, még nem fejeződött be a rendőrségi eljárás. Ezt követően a menyem partnere megfenyegette a fiamat: ha nem egyezik bele abba, hogy Flóra az anyjánál legyen, nem láthatja. Azóta tart a huzavona, a gyermekelhelyezési per első fordulójában a bíróság az apjának, a fellebbezés után az anyjának ítélte a kislányt. 2002 novemberében kimondták a válást, szabályozták a láthatását is: az apa kéthetente péntek délutántól vasárnap délutánig találkozhat kislányával. Nehezen fogadható el a szabályozás, hiszen a fiam gyakrabban szeretne a lányával lenni. A volt menyem nem törődve a kislány lelkivilágával, azzal akart bosszút állni rajtunk, hogy szlovák oviba íratta, és amikor teheti, megtagadja tőlünk az unokánkat.

A másik fél

Legszívesebben nem reagálnék volt anyósom rágalmaira – mondta a telefonba az elvált fiatalaszszony, O. Melinda, de végül vállalta a találkozást. A volt férje édesanyjának kifogásairól állítja, minden másképp történt. – Nem jártam diszkózni, szórakozni, nem voltak szeretőim. A legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor beleegyeztem abba, hogy Hodosra költözzünk. Az első naptól kezdve anyósom szerette volna irányítani a mi életünket is, nem csoda, hogy egyre inkább nem tetszett. És ennek hangot is adtam. A férjem sajnos kezdettől fogva mamája befolyása alatt állt, mindig mindent a szülei intéztek helyette. Nem egyszer mondtam neki, hogy házasságunk csak úgy menthető meg, ha elköltözünk. Egyre inkább azt éreztem, csak arra voltam jó, hogy megszüljem az unokát.

Amikor betelt a pohár – állítja – nem szó nélkül ment el, hanem férje tudtával. Azzal, hogy két hét alatt szerez albérletet, és akkor a gyerekkel együtt párja is követi. Mire meglett a lakás, az apa meggondolta magát, és szüleivel együtt akadályozták, hogy találkozhasson a kislányával. – Nem engedtek a gyerekemhez, a személyes dolgaimat sem adták oda, voltak darabok, a férjem által vásároltak, amelyeket bosszúból tönkretettek, majd nagyanyám házának garázsába vitték. Erről nem beszéltek, igaz?

Elmondja, hogy Hodosról édesapjához költözött, és 2002 márciusától novemberig, amíg nem állt alkalmazásba, sem a gyerek apja, sem a nagyszülők nem törődtek azzal, miből tartja el kislányát. Nem tagadja a „gyermeklopást”, állítja, nem volt más lehetősége, hiszen ő akarja nevelni. Az izomkolosszusok asszisztenciájáról csak a helyszínen szerzett tudomást. – Én voltam az, aki arra biztattam a férjemet, hogy beszéljük meg dolgainkat. Emlékeztettem egyezségünkre: megígérte ugyanis, ha úgy érzem, nem jó egy fedél alatt, elköltözünk Hodosról. Az sem igaz, hogy azért kértük a nagyszülőket, vigyázzanak a kislányunkra, mert diszkóba akartam menni. Koncertre készültünk, együtt, de a férjemnek munkába kellett mennie. Ajánlotta, menjek csak a barátainkkal, majd ő a mamával elintézi a gyerek őrzését. Koncert helyett diszkót mondott. Nem állta a szavát, lehet, anyósomék még ma sem tudják, hogy azt ígérte, utánam jön a gyerekkel. Soha nem akadályoznám a láthatást, ha a kislányunk az apjával töltené a hétvégét. De a volt férjem elviszi akkor is, amikor munkába megy, és a nagyszülőkre bízza őt.

A fiatalasszony tisztában van vele, az volna a természetes, ha a kislány és az édesapja kedvük szerint találkozhatnának. Mégis, ragaszkodnia kell a láthatási idő betartásához. Attól fél ugyanis, hogy visszaélnek jóhiszeműségével, engedékenységével. – Sok valótlanságot terjesztenek rólam, bántanak, de ez már nem zavar. Ha tetszik, ha nem, tudatosítaniuk kell, én vagyok a gyermek anyja. Jó volna, ha tiszteletben tartanák nevelési elveimet, kényeztetéssel, majomszeretettel ugyanis csak elrontják a kislányt. Ha felhagynak az acsarkodással, nincs akadálya annak, hogy volt férjem gyakrabban találkozzon gyermekével – sommázza véleményét az elvált fiatalasszony.