Elérkezett az alkalom, hogy ismét tovább bővítsük hopi szókincsünket. Godfrey Reggio rendező a nyolcvanas évek közepe óta kitartó lelkesedéssel tartja indián szókincsfejlesztő kurzusait.
Naqoyqatsi – Erőszakos világ
Reggio „qatsi”-trilógiája ezzel – éppen 20 évvel az első rész bemutatása után – utolsó részéhez ért. A Kizökkent világban az északi földteke, az úgynevezett nyugati civilizáció, annak természetet és harmóniát megbontó fejlődése és túlburjánzása került rendkívüli drámai erővel feldolgozásra s nemesült azóta kultuszfilmmé. Néhány évvel később, a második rész a déli félteke, ugyan még háborítatlanabb, a természetességből és az eredendő életenergiákból többet birtokló, mégis sokkal törékenyebb szépsége rendeződött nagy erejű filmkölteménnyé. A mostani, harmadik részen pedig igazán átütő erővel hagyta rajta a nyomát az a változás, mely a világról alkotott képünket, és képalkotásunk módozatait áthatotta az utóbbi másfél évtizedben. Ezúttal hangsúlyozottan elektronikus, torzított, sokszorosan meg- és átdolgozott digitális képekben fogalmaz a vizuális meditáció mestere. Nehezebben nézhetőek és élvezhetőek ezek a képek mint az előző részek lírai képfolyamai, de pontosan erről szól a trilógia befejezése: egy tökéletesen átalakult világ megragadására csak radikálisan átalakított képek felzaklató áradatával lehet érdemben reagálni.
DVD-n éppen most jelent meg Magyarországon a trilógia előző két része, érdemes átismételni őket mielőtt beülünk a harmadik részre. (est)
Naqoyqatsi – Erőszakos világ, (Naqoyqatsi), színes néma kísérleti film 2003, 89 perc
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.