Magán egészségügyi központ építését tervezik Érsekújvárban

Érsekújvár
Érsekújvár |

Korszerű módszerekkel végzett és egyúttal hiánypótló egészségügyi szolgáltatásokat kínálnának az érsekújvári térségben élő lakosoknak abban a magán egészségügyi központban, amelyről a legutóbbi önkormányzati ülésen hosszasan tárgyalt a testület. A leendő intézmény képviseletében szót kért Martin Jaššo orvos, a PRO-ORTOP Kft. képviselője és ismertette a terveiket. 

A város olyan módon érintett a tervezett egészségügyi központ megvalósításában, hogy a társaság egy konkrét városi telek megvásárlása iránt érdeklődött. A képviselők hosszas vitában fejezték ki a nemtetszésüket, hogy a város a telek eladásával eltér az eredeti elképzelésétől. Érsekújvár lakossága jócskán elöregedett, új idősbeteg gondozókra lenne szükség. A bemutatkozó magántársaság az egészségügyi szolgáltatásokon kívül lehetőséget kínálna a tanulmányaikat végző leendő, és a pályakezdő orvosoknak a komplexumban, így azok Érsekújvárban telepedhetnének le a családjaikkal.

Van már központjuk

Martin Jaššo elmondta, az érsekújvári kórház ortopédiai osztályán egykor jeles szakemberekkel együtt beindították a porckorongműtéteket. Közel tíz éve létrehozták a háromnapos sebészeti magánklinikájukat a járási székhelyen, ahol szemészeti- és ortopédiai műtéteket végeznek, van tehát tapasztalatuk az ilyen gyógyászati központok működtetésével. A továbbiakban diafilmen mutatta be a leendő egészségügyi létesítmény látványterveit. Új innovatív orvosi eljárásokat kívánnak bevezetni szakképzett orvosok bevonásával, akiknek kellő tapasztalatuk van az érsebészet, a helyreállító sebészet, az urológiai és az onkológiai beavatkozások terén. „Idővel a másodlagos plasztikai műtétekre is sor kerülne olyan gyermekeknél, akik orrplasztikai műtéten estek át és később másodlagos plasztikai korrekciót igényelnek. Szakmai gyakorlatot kínálnánk orvostanhallgatóknak, külföldi klinikákkal is együttműködve” – tájékoztatta a képviselőket Martin Jaššo. Egy három és félemeletes épület látványterveit mutatta be, ahol a földszinten járóbeteg-rendelők megnyitását tervezik, a következő emeleten 4 műtő kapna helyet. A felette lévő szinten rendeznék be a fekvőbeteg részleget, a legfelső emeleten helyiségek lennének a személyzet számára. A beruházás értéke hozzávetőlegesen 4,7 millió euró, az építkezést és a projekt finanszírozását részben saját forrásból, részben hitelből fedezné a társaság. A projekt az építési engedély kiadását követően két éven belül valósulna meg. Mintegy harminc személyt alkalmaznának. A társaság képviselője hozzátette, ha nem sikerül megvalósítaniuk a terveiket, a vételár ellenében visszavásárolhatja a város a telket. 

Mi lesz a gondozóházzal?

Marián Balogh független képviselő felszólalásában azzal érvelt, hogy a szóban forgó telekkel a városnak már konkrét tervei voltak. Köztudott volt, hogy idősbeteg gondozót építenek erre a helyre, már a tervek is elkészültek. Jelenleg van pályázati kiírás a szociális gondozói hálózat bővítésére. Őszintén meglepte a képviselőt, hogy olyan kérelemmel foglalkozik a testület, amely pont ezt a telket érintené. Nem kis meglepetésére kiderült, hogy a magán egészségügyi központ építését tervező társaságnak nem is volt tudomása a város eredetei elképzeléseiről. A képviselők ugyanakkor nemet mondtak Gabriel Katona független képviselő azon javaslatára, hogy emeljék a telek vételárát. Elmondása szerint a parcella négyzetméterenkénti ára nem éri el még az adott zónában érvényes négyzetméterenkénti telekárat sem. Javasolta, hogy 305 279 euró helyett 448 500 euróra emelje a város a vételárat. A szóban forgó telek az Andódi és a Pázsit utca közti területen található. Korábban teljesen benőtte a gaz és csavargók tanyájává vált. Később a város saját költségen kitisztíttatta. A városnak ezen a részén Andód irányába újabb családi házak épülnek, egyes képviselők szerint sokkal nagyobb szükség lett volna egy újabb óvodára, különféle szolgáltatásokat kínáló komplexumra az itt élőknek. Eva Polerecká független képviselő legalább 4 olyan pályázóra emlékezett, akik ugyanezt a parcellát szerették volna megvásárolni a várostól. Egy vállalkozó óvodát tervezett építeni, valamint néhány lakást az óvoda fölé. Később a város úgy döntött, szociális létesítményt épít, amelynek része lett volna egy egészségügyi központ, mindkettőt a város üzemeltette volna. A gondozói komplexumban élőket is ebben az egészségügyi központban kezelték volna. Martin Jaššo válaszából azonban kiderült, a bemutatott projekt kifejezetten az ő társaságuké, nem terveznek együttműködni a várossal. Szekeres Tünde hivatalvezető hangsúlyozta, minden városházára beérkező, ingatlannal kapcsolatos kérelmet a városi tanács elé terjesztenek, ezt követően kerül a testület elé. Azt is hozzátette, hogy a Marián Balogh által említett pályázati felhívás csupán kis kapacitású, legfeljebb 12 férőhelyes járóbeteg-ellátásra vonatkozik, ami Érsekújvár számára nem megfelelő megoldás. Ami pedig a két épületből álló gondozóházat illeti, a város pályázata végül tartaléklistára került, nem kapott támogatást. Jelenleg a város annak is örülne, ha idővel legalább a 30 férőhelyes idősbeteg-gondozót sikerülne támogatással megépíteni, mert önerőből nem tudják megvalósítani ezt a beruházást. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?