Igazi tavaszköszöntő hangulatban zajlott Párkányban a húsvéti vásár
Húsvéti hangulat a párkányi korzón (FOTÓGALÉRIA)

Napsütés, kellemes idő, tavaszi hangulat és jókedv. Vasárnap délután nyitották meg Párkány sétálóutcáján a húsvéti vásárt, ahol a gyerekeket a húsvéti nyuszi fogadta, de óriástojást is díszíthettek.
Április 13-án, délután kettőkor nyitották meg a város sétálóutcáján a platánfák alatt a húsvéti kirakodóvásárt, ahol a gyerekeket is sok érdekességgel és meglepetéssel fogadták. Óriástojást is lehetett díszíteni, a szervezők pedig több közeli helyszínen száz darab aranytojást rejtettek el. A kisgyerekek ezeket a tojásokat keresték meg, majd átadták a húsvéti nyuszinak, aki jutalmul édességet adott.
A vásáron színpompás virágokat, barkát, hímes tojásokat, kézműves termékeket is vásárolhattak az érdeklődők. Külön érdekességnek számított az ún. virággomba, egy földlabda, melybe virágmagokat rejtettek, s melyből virágok hajtanak ki. A vásár jó hangulatát a Varjos zenekar fellépése is emelte.
Párkányban már április 11-én beköszöntött a húsvét, pénteken ugyanis a helyi óvodák és iskolák tanulói díszítették fel a városi művelődési központ melletti tojásfát. A vasárnapi ünnepi vásáron több, az ünnephez kötődő portékát is kínáltak, kőtést, azaz biracsot is vehetett és kóstolhatott az, aki kisétált a rendezvényre, de nem hiányoztak a finomabbnál finomabb rétesek sem.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.