Nagylemez a semmiből

A sztárvilágban (szinte) semmi sem maradhat titokban, a média (szinte) mindent kiszimatol. Ez a zenei életre is vonatkozik. Ritkaságszámba megy, ha az album a megjelenése előtt nem szivárog ki a világhálóra, sokszor már hetekkel a kiadás előtt az egész letölthető, természetesen illegálisan.

A detroiti The White Stripes főnöke, Jack White azonban játszi könnyedséggel lépett át ezen a problémán. Senki sem tudta, hogy kettes számú zenekara, a The Raconteurs új nagylemezen dolgozik. Az együttes múlt kedden jelentette be, hogy a végeredmény Európában hat, az Egyesült Államokban hét nap múlva már meg is vásárolható.

A két detroiti zenész: Jack White és a korábban szólóban tevékenykedő Brendan Benson a 2005-ben Grammy-díjat nyert, 1934-es születésű countryénekesnő, Loretta Lynn 2004-es Van Lear Rose című albumán dolgozott először együtt háttérzenészként. Mivel zeneileg nagy volt közöttük az összhang – a hatvanas és hetvenes évek világa áll hozzájuk közel –, ezt követően is összejártak zenélgetni a maguk szórakoztatására. Komolyabb terveket azonban nem szőttek alkalmi duójukkal. Később csatlakozott hozzájuk a The Greenhornes nevű rockegyüttes két tagja: Patrick Keeler és Jack Lawrence. Nekik köszönhetően a projektből igazi alternatív rockzenekar lett, és a lemezszerződés sem váratott sokáig magára. A kvartett bemutatkozó felvétele, a Steady, As She Goes 2006 januárjában korlátozott, ezer példányban jelent meg Nagy-Britanniában. Pillanatok alatt elkapkodták, így áprilisban újból kiadták, kiegészítve a Store Bought Bones című dallal, és a maxi CD a brit kislemezlista negyedik helyéig jutott. Ez harangozta be az együttes 2006. május 15-én kiadott Broken Boy Soldiers című albumát, amely a szigetországban az eladási összesítés második, az USA-ban a hetedik helyén debütált. A The Raconteurs hangzása leginkább a hatvanas évek zenei világát idézi. A korong gitárközpontú blues- és rockzenére épül, a The Beatlest, a The Rolling Stonest és a Led Zeppelint idéző ének- és stíluselemekkel, valamint megfűszerezve a két fő zenész egyéni stílusával. Érdekesség, hogy Ausztráliában már évek óta létezik egy zenekar The Raconteurs néven, ezért ott a lemez a The Saboteurs név alatt jelent meg.

Jack White tavaly visszatért az eredeti formációjába. Nővérével, Meggel 1997-ben hozta létre a The White Stripes nevű duót. Egyszerű, nyers rockzenét játszanak: Jack gitározik, billentyűzik és énekel, Meg dobol és vokálozik. A duó tavaly június közepén rukkolt elő a hatodik albumával, Icky Thump címmel, csodás fogadtatás közepette. A zenészek az USA-ban eddig az előző, a harmadik helyig jutott 2005-ös Get Behind Me Satan című lemezzel tartották a csúcsot. Az újdonsággal ezt túlszárnyalták, az eladási lista ezüstérmes pozíciójába iratkoztak fel. Nagy-Britanniában még ennél is jobban teljesítettek: ott az Icky Thump a második listavezető korongjuk a 2003-as Elephant után. A piros–fehér–fekete színkombinációhoz töretlenül ragaszkodó duó egy nashville-i stúdióban három hét alatt rögzítette a tavalyi anyagot. Az előző albumot, a 2005-ös Get Behind Me Satan címűt két hét alatt vette fel!

A The Raconteurs múlt kedden jelentette be, hogy elkészült a Consolers Of The Lonely című második nagylemezével, amely Európában hétfőn, az USA-ban tegnap jelent meg. Jackék korábban egy árva szóval sem említették, hogy új albumon dolgoznak, és erről a sajtó sem szerzett tudomást. „Azt szerettük volna, hogy a rádiók, a média és a nagyközönség egyszerre kapja kézbe, így mindenki, előzetes információk nélkül maga állapíthatja meg, tetszik-e neki vagy sem. Kipróbáljuk, milyen úgy megjelentetni, hogy előtte semmiféle promóciót sem végzünk, ezt csak a kiadás után kezdjük el” – állt a zenekar közleményében. A korong első kislemezdala, a Salute Your Solution maxi CD-n az albummal egy időben került a boltokba és debütált a rádióállomások műsorán. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?