Nagy eséllyel indultak a csehek Karlovy Vary versenyében

dustin

Óriási zenés show-val üdvözölte közönségét Karlovy Vary jubiláló, 60. fesztiválja. A péntek esti nyitógálára meghívták napjaink tíz népszerű cseh színészét, hogy egy-egy jól ismert dalrészlettel idézzék meg a nemzetközi filmes seregszemle emlékezetes időszakát.

Volt swing és Kalinka, Bicska Maxi híres cápadala a Koldusoperából, Bohém rapszódia után Boney M., és még ki tudja, mi minden. Ahogy az élet hozta annak idején. Ezzel nem is lett volna baj. Hangulatot kell teremteni rögtön az elején, elvégre nemcsak kenyér, cirkusz is kell a népnek. A zenénél pedig nincs tisztább hajtóerő. Csakhogy a tíz színész közül jó, ha kettő tudott énekelni. A többi inkább csak próbálkozott. Harmatgyenge produkciókkal jelezték, hogy már kis-iskolásként, a templomi kórusban sem állták meg a helyüket, most, felnőtt fejjel pedig gyötrelmesen és fülsértően danolásztak, méltatlanul az ünnepi esthez.

Helyrehozni egy ilyen „kisiklást” már nem is lehetett, de legalább levetítették gyorsan a tavalyi életműdíjas, Stellan Skarsgard, a világhírű svéd színész fesztiválklipjét, amelyben ugyan felcsillan a humor – drága jó Stellanunk az itt kapott Kristályglóbuszt használja horgonyként egy csónakázás során valahol fent, északon –, ám a poén elmarad a végén. Hacsak nem azt szánta csattanónak a rendező, Ivan Zachariáš, a korábbi klipek kiváló rendezője, hogy a színész finoman a szájához emel egy kecsesen tekergő földigilisztát, amely bizonyára egészen más céllal került a csónakba. Taps így is volt, de csak rövid, udvarias, olyan éppen hogy csak, a nevetés azonban elmaradt. De lehet, hogy holnap vagy holnapután egy másik közönség másképpen fogadja majd a sztorit.

Két világsztárt mindjárt az első estén kilőtt a fesztivál. Maggie Gyllenhaal, az okos és érzékeny amerikai színésznő, rendező és forgatókönyvíró 2006-ban a Sherrybaby című filmjével már letette a névjegyét Karlovy Varyban. A legjobb női alakítás díját kapta érte, csak éppen átvenni nem tudta, mivel nem tudott ideutazni érte. Most a fesztivál elnöki díját vehette át, és bizonyítva sokszínű tehetségét, elhozta legújabb filmjét, A menyasszonyt, amelynek nemcsak rendezője, hanem producere és forgatókönyvírója is. A harmincas évek Chicagóját ábrázoló sötét románc főhőse egy bátor, emancipált, érzéki nő, aki a legrázósabb helyzetekben sem leplezi érzelmeit és gondolatait.

Dustin Hoffman, az amerikai mozi Éjféli cowboya, az örök Esőember kétségtelenül a legnagyobb idei fogás a fesztivál részéről. Nyolcvan-nyolc évesen ide csalogatni egy ekkora filmsztárt nem kis türelemjáték eredménye, ami a szervezők kitartását dicséri. Megindító látvány volt, ahogy a nézőtérről a könyökénél fogva felkísérték a színpadra, és a szűnni nem akaró állótaps közepette egyszer csak leült, és egy kedves gesztussal jelezte: ünnepeljetek csak, ne hagyjátok abba, jólesik a szeretetetek! Aztán odaállt a műsorvezető pultja mögé, és akkor tűnt fel igazán, hogy milyen alacsony, művészileg mégis óriássá nőtte ki magát az egyetemes filmművészetben. Frissen átvett életműdíjával a kezében azt is eljátszotta, milyen nehéz az üvegszobor, amellyel a helyére kell sétálnia, de addigra már elmondta őszinte köszönőbeszédét. Elismerően nyilatkozott Karel Och művészeti és Kryštof Mucha programigazgató áldozatos munkájáról, amellyel szerinte nemcsak a közönséget jutalmazzák meg, hanem a fiatal filmeseket és színészeket is, tudomásukra adva, hogy művészi ténykedésükkel a helyes irányt mutatják meg a világnak.

Nem kis meglepetésként Harvey Keitel is ott ült a nézőtéren, aki harmadszor vendégeskedik a fesztiválon, és korábban már Kristályglóbusszal is megjutalmazták. Annak ellenére, hogy az amerikai film ikonikus arca, gondoljunk csak a Taxisofőrre, a Kutyaszorítóban című első Tarantino-rendezésre, vagy a Ponyvaregényre, az Oscar-díj még mindig elkerülte. Berlinben és Velencében viszont már díjazták. Mint mondta: boldogan fogadta el az újabb meghívást.

Az ünnepi ceremóniát követő kavalkádban nem volt könnyű a közelébe férkőzni, de annyit azért így is sikerült megtudni tőle, hogy a világ egyik legfontosabb és legjobb fesztiváljának tartja az ittenit, főleg most, háborús időkben nagy szükségünk van ilyen nagyszabású, nemzetközi filmes rendezvényre.

„Karlovy Vary olyan hely, ahol békében találkozhatnak a művészek – örvendezett –, és ha bírják, akár hajnalig is beszélgethetnek. Igen, mindannyian szeretnénk valami értékeset hozzátenni a világhoz, mert az embereknek szükségük van a jóra. Engem különösen érdekel, hogyan gondolkoznak a kollégáim. Ami a politikusoknak nem mindig sikerül, az nekik igen, ők ugyanis minden helyzetben képesek párbeszédet kezdeményezni.”

A fesztiválpalota külön ünnepelt, méghozzá egy parádés drónshow-val. Ezerháromszáz szerkentyű körözött kétszáz méteres magasságban a Thermal Szálló fölött különböző látványos alakzatokban. Mindeközben önfeledten szórakozott a nép, az élő zenétől zengett a környék, de úgy, hogy néha még az ablakoknak is táncolni volt kedvük. Hajnali fél négyig nem is igazán aludhattak a közeli szállodák vendégei.

A műsoron szereplő százharminchét film közül bármelyiket választhatja a néző (a régi idők mozijából itt van Kovács András remekműve, a Hideg napok is), csalódás aligha éri. Karlovy Vary rangja immár megkérdőjelezhetetlen. Itt csak minőségi alkotásokkal szolgálnak. Közülük a legrégebbi, amely látható, Leopold Lindtberg svájci rendező 1945-ben készült háborús drámája, Az utolsó lehetőség, amelynek cselekménye 1943-ban Észak-Olaszországban játszódik, ahonnan német fogságból menekülő angol katonák az Alpokon át próbálnak eljutni a semleges Svájcba.

Šimon Holý Chica Checa (egy párizsi queer klubban így nevezik a fellépők legjobbikát, a „cseh lányt”) című alkotása, amely az elfogadás mellett szól a magányról és az elmúlásról is, máris kiemelkedett a versenyfilmek mezőnyéből. Nem csodálkoznék, sőt örülnék, ha díjazná a nemzetközi zsűri.

Születésének kilencvenedik évfordulója alkalmából fotókiállítással emlékezik a fesztivál Václav Havelre, Csehszlovákia, majd Csehország első szabadon választott köztársasági elnökére, aki Milos Formannal és Madeleine Albrighttal, az Egyesült Államok cseh származású külügyminiszterével együtt rengeteget tett azért, hogy Karlovy Vary fesztiválja nemzetközi rangra emelkedjen. Havel eredetileg filmrendezőnek készült, politikai okokból azonban nem engedélyezték neki a szocialista rendszer elöljárói. A hatvanas években azonban már nemzetközileg is elismert színpadi szerző volt, 2011-ben, amikor már súlyos beteg volt, megrendezte első filmjét, a saját műve alapján készült Eltávozást. Amíg egészségi állapota engedte, Karlovy Varyban minden évben jelen volt. Sok külföldi vendég tette tiszteletét előtte, Sharon Stone, az Elemi ösztön sztárja még térdre is ereszkedett előtte. Sok-évi támogatását most ezzel a kiállítással köszöni meg a fesztivál. A képek önmagukért beszélnek. Max von Sydow, Robert Redford, Antonio Banderas és a többiek arcáról könnyű leolvasni, hogyan viszonyultak Václav Havelhez.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?