Jubileumi Vág-menti Folklórtalálkozó Szímőn – különdíjas a tardoskeddi Recefice citerazenekar

Szímő
Szímő |

Jubileumhoz méltóra sikeredett a 40. Vág-menti találkozó a Károlyi-ház udvarában, ahol olyan térségbeli hagyományőrző csoportok tagjaival találkoztunk, akik ma már barátként üdvözlik a más községekből érkező dalos ajkú, nótás kedvű társaikat és a citerásokat.

„Az Érsekújvári járás szinte minden településéről szerepelt már nálunk ének-, citera- vagy tánccsoport, sőt még a tágabb térségből és határon túlról is érkeztek baráti csoportok egy-egy Vág-menti találkozóra. Rendezvényünk támogatója Nyitra megye önkormányzata és a Bethlen Gábor Alap. Köszönet Szímő önkormányzatának, Bób János polgármesternek, aki segíti a Csemadok Szímői Alapszervezetének a törekvéseit” 

– mondta Ivolka Valéria, a Csemadok Szímői Alapszervezetének elnöke.

Szímő

Lakodalmasok, katonadalok, népi játékok

Bób János, Szímő polgármestere úgy emlékezett a kezdetekre, hogy a Vág-menti randevúkon egy-egy témakörre épült a találkozó, például katonadalokra, lakodalmasokra vagy népi játékokra, hiszen a magyar kultúra és a népzene kifogyhatatlan. 

Demo Leonard gimnazista, a szímői Rozmaring Citera és Népdalkör tagja vezette a jubileumi rendezvényt, miközben ő maga is részt vett a találkozó nyitó programjában citerásként.

A Rozmaring Citera és Népdalkör 1985-ben alakult Kantár Éva vezetésével, aki a Csemadok helyi szervezetének korábbi elnöke volt. A legfiatalabb nemzedék 2023-ban csatlakozott a csoporthoz, rendszeres résztvevői a dunaszerdahelyi népzenei tábornak. Litavec Barbara a csapat tagjaként bakonyi népdalokkal is megajándékozta a közönséget, a csoport ezúttal nagymegyeri dalcsokrot adott elő.

Az 54 éve alakult Tardoskeddi Férfikar katonadalokkal, juhász- és betyárdalokkal szórakoztatja rendszerint a közönséget, a mostani találkozóra Szigetközi népdalokat hoztak ajándékul. Nem hiányozhatott a fellépők soraiból a Vágszímői Búzavirág sem, amely 2013-ban a nyugdíjasok helyi szervezetének és a Szímői Hagyományőrzők Körének, valamint kilenc nótás kedvű asszonynak köszönheti a létrejöttét, és nem utolsósorban Priskin Magdolna nyugalmazott óvodapedagógusnak, akinek jelentős szerepe van abban is, hogy a Vág-menti településen megnyitották a Falumúzeumot.

Galéria

A Vág-menti találkozó ideje alatt a Károlyi-házban lévő Kis Technikai Múzeum és a Falumúzeum is várta a látogatókat, és a vendégeknek lehetőségük nyílt kipróbálni a korongozást az érsekújvári Molnár Imre alkotó jóvoltából. 

Megkóstolhatták a helyi hagyományos süteményeket, kalácsokat. Ismét találkozhattunk a Károlyi-ház udvarában lévő kemence melegénél Nagy Ferenccel és feleségével, Edittel, aki tavaly polgármesteri díjat kapott a Csemadok helyi szervezetében végzett munkájáért és gasztronómiai tudásáért, ezúttal is ízletes ételekkel fogadta a fellépőket és a nézőket.

Galéria

A színpadon eközben a kürti Bokréta Vegyeskórus fakadt dalra. 

A csoport 1972-ben alakult azzal a céllal, hogy a magyar népdalkincs hagyományait őrizze, az elmúlt öt évtizedben hazai és külföldi fellépéseken arattak sikereket. 

A Sipos Antal és Szabó Ferdinánd alapította Tardoskeddi Citerások 1999 óta szereznek örömöt, jó hangulatot a közönségnek, több mint harminc gyerek tanult meg citerázni Tóni bácsinak köszönhetően. Jelenleg tíz gyerek tanul citerázni Halász Bianka vezetésével, de felnőtteknek is rendeznek citerajáték-gyorstalpalókat. 

Az Udvardi Dalárda Farkas Tibor vezetésével lépett színpadra, katonanótákkal érkeztek, repertoárjukban korabeli indulók, de még a honvéd ejtőernyős vadászok indulója is szerepel.

Galéria

Különdíjat kaptak

A tardoskeddi Recefice citerazenekart a jubileum alkalmából különdíjban részesítették a szervezők, ők vehették át Molnár Imre keramikus alkotását. A Csemadok Tardoskeddi Alapszervezete égisze alatt 2021-ben alakult a csapat Bračo Péter kezdeményezésére, ekkor négy gyerek és néhány szülő tanult citerázni. Péter nem sajnálva az időt, a pénzt és az energiát, maga gyártotta a hangszereket, hogy a gyerekcsoport működhessen. 

Jelenleg tíz ifjú hölgy és két felnőtt tagja van, vezetőjük Halász Bianka, a Csemadok Tardoskeddi Alapszervezetének elnöke.

Nagy tapsot kapott a zsitvabesenyői Tallós éneklőcsoport és remek hangulatot teremtett a nagykéri férfi éneklőcsoport, végül a közönség is dalra fakadt. 

Tóth Júlia

Vág-parti randevúkra emlékezve

Szímőn a Vág-parti randevúk megálmodóira a tavalyi találkozón emlékeztek. Kürtön, Besenyőn, Nagykéren ekkor már működtek hagyományőrző csoportok, sikeres működésükön felbuzdulva Szímőn is éneklőcsoportot alapított Kantár Éva, Farkas Erzsébet, Farkas Mária, Desat Irén, Garai Marcella, Jóba Zsuzsanna és Csémy Éva. Először 1984 júniusában mutatkoztak be, éppen a Vág-parti randevún. Eljutottak a Tavaszi szél vizet áraszt megmérettetésre, ahol a szólóénekesek, Farkas Erzsébet és Bukor Eleonóra produkciója nagy sikert aratott. A csoportnak Kazán József segített összeállítani a dalcsokrokat.

Találkozhattak Ág Tibor néprajzkutatóval is, aki Farkas Bözsi néni előadásában több dalt rögzített gyűjtése során, 1988-ban járt Szímőn.

„1986 decemberében választották meg Kantár Évát a Csemadok helyi szervezete elnökének, és a Rozmaring még jobban kivirult, a csoport tagjává vált Hajdú Rozália, Árpás Emília, Lukács Anna és Morvai Emília. Kantár Éva megalapította a Rozmaring-ág gyermek-citeracsoportot, elődeik Desat József, Lukács Kálmán és az Illés család ügyes kezű citerásai voltak. Az új csoportban Kantár Máté, Varga Dóra, Komjáti Dóra, Bombicz Ferenc szép eredményeket értek el. A Rozmaring csoportban néhány évig még énekelt Árpás Mária, Desat Nóra és Horváth Ilona. Kantár Éva halála után Illés Henrietta vállalta a csoport irányítását, újabb fiatalokkal bővült a csapat Szímőről és Kamocsáról.”

Kürti és tardoskeddi emlékek

Tóth Júlia, a kürti Bokréta éneklőcsoport tagja elmondta, már az első Vág-menti találkozókon is nagy örömmel vettek részt. A tagokkal együtt felidézték az emlékezetes pillanatokat, például azt, amikor éppen itt, Szímőn mutatták be a libapásztor játékot. Az 1972-ben alakult éneklőcsoport új barátokat szerzett, akik hasonlóan vonzódtak a népi hagyományokhoz, szívesen énekelték nagyszüleik, dédszüleik dalait és adták azokat tovább az utókornak. Jelenleg tizennégy tagjuk van, de nem mindenki vehetett részt a jubileumi találkozón.

„Mindig mi voltunk a legnagyobb csoport, harmincan voltunk, minden korosztály képviseltette magát” – tette hozzá Tóth Júlia.

Bara Mihály

Bara Mihály, a Tardoskeddi Férfikar éneklőcsoport vezetője, akit korábban az érsekújvári járásbeli nagyközség polgármestereként ismertünk meg, elmondta, hogy ők is a kezdetektől fogva – néhány későbbi találkozót kihagyva – rendszeresen részt vettek a Vág-menti találkozókon.

„Most heten vagyunk, akkoriban 12–13 tagunk volt. Szeretünk részt venni ezeken a baráti hangulatú összejöveteleken. Jól emlékszem a régi időkre, azokra a Vág-parti randevúkra, amikor még a futballpályán, egy traktor platós kocsijából kialakított színpadon léptünk fel. Azóta is tartó barátságok, közös fellépések, beszélgetések fűződnek a találkozókhoz” 

– mondta Bara Mihály.

A hagyományőrző csoportok a versenyeken, hazai és külföldi fesztiválokon kívül szívesen vesznek részt egy-egy település rendezvényén, élvezve a helyiek vendégszeretetét és a közönség ragaszkodását. A Vág-menti találkozó Korpás Éva és Madarász András koncertjével ért véget, amelyre nagy szeretettel várták a helyi és a térségbeli közönséget a szervezők.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?