HIVATALOS: Nem érte el az érvényességi küszöböt a népszavazás

Népszavazás 2026

Érvénytelen lett a szombaton tartott népszavazás, mivel a részvételi arány nem érte el a jogszabályban előírt 50 százalékot – jelentette be vasárnapi sajtótájékoztatóján az Állami Választási Bizottság.

A népszavazáson a 4 369 989 választásra jogosult közül 705 227-en vettek részt, ami 16,13 százalékos részvételi aránynak felel meg. Az érvényes szavazólapok száma 698 757 volt.

A választók összesen 5545 szavazókörben adhatták le voksukat. A szavazatszámlálás során mind az 50 járási választási bizottság megküldte jegyzőkönyvét. Külföldről levélben 5218 szavazat érkezett, ami a népszavazáson leadott szavazatok 0,73 százalékát tette ki.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a választók egyetértenek-e az úgynevezett életjáradék eltörlésével, amely többek között Robert Fico (Smer) miniszterelnököt is megilleti. A résztvevők 93,43 százaléka igennel, 5,32 százaléka nemmel szavazott.

A második kérdésben azt kérdezték a választóktól, támogatják-e a Különleges Ügyészség és a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) újbóli létrehozását. Erre a kérdésre a résztvevők 92,23 százaléka igennel, 6,07 százaléka nemmel válaszolt.

A Statisztikai Hivatal elnöke, Martin Nemky elmondta, hogy a legmagasabb részvételt Pozsony megyében mérték, ahol a választásra jogosultak 21,84 százaléka járult az urnákhoz. A legalacsonyabb részvétel Kassa megyében volt, 13,4 százalékkal.

Járási bontásban a legmagasabb részvételt a Szenci járásban regisztrálták, ahol a választók 24,18 százaléka szavazott, míg a legalacsonyabb részvételi arány a Nagyrőcei járásban volt, 7,91 százalékkal.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?