A Demokraták elnöke kiemelte, hálás minden szavazónak, aki annak ellenére részt vett a népszavazáson, hogy tudta, érvénytelen lesz (Fotó: a TASR Facebook-oldala)
„Nem örülünk az eredménynek, de nem is vagyunk csalódottak miatta. Rendkívül büszke vagyok a pártunkra” – fogalmazott Jaroslav Naď, a Demokraták elnöke a népszavazást elemző sajtótájékoztatón.
A párt által kezdeményezett népszavazás érvénytelen volt a 16,13%-os részvételi arány miatt. Jaroslav Naď megköszönte mind a 705 227 résztvevőnek, hogy leadta szavazatát. A pártelnök szerint ez azt jelenti, hogy ennyien kifejezték azt, hogy nem akarják tovább Robert Fico kormányát hatalmon látni, elegük van a nagyképűségükből, a pénzszórásból és igazságosságot akarnak Szlovákiában.
„Azt szeretnék, hogy azok a szervek, amelyek ténylegesen harcoltak a bűnözés ellen, amelyek az igazságosságért küzdöttek Szlovákiában – legyen az a Különleges Ügyészség vagy a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség –, visszatérjenek a rendszerbe. Mióta Robert Fico kormánya megszüntette ezt a két intézményt, a bűnözés jelentősen megnőtt, a súlyos bűncselekmények nyomozása pedig visszaesett”
– hangsúlyozta.
Jaroslav Naď szerint Peter Pellegrini államfő sokat tett azért, hogy minél kisebb legyen a részvételi arány, amiért szégyellheti magát.
A Demokraták elnöke megköszönte a Progresszív Szlovákiának, hogy egyedüli pártként melléjük álltak, úgy érzi mintha a többi pártnak nem számítana, hogy mit tesz Szlovákiával a Smer-kormány.
A 705 227 szavazó a Demokraták párt számára Jaroslav Naď szerint egy nagyon erős, szilárd alap ahhoz, hogy továbbra is együttműködjenek ezzel a választói tömeggel. Kiemelte, Robert Fico az államadósságot naponta 20 millió euróval növeli, a Demokraták nem az a párt, amelyik ezt tétlenül nézi.
„Meghallgattuk az emberek hangját és lehetőséget adtunk nekik, hogy népszavazást tartsanak. Az emberek megkapták a lehetőséget és döntöttek. Mi mindent megtettünk, ami tőlünk telt és rendkívül büszkék vagyunk a pártunkra”
– zárta szavait Jaroslav Naď.
Ezt olvasta már ?
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.