Most ugrik a majom a vízbe

Morgan A vízi majom (1982) és Az evolúció sebhelyei (1990) című könyveiben amellett érvelt, hogy a Homo sapiens a korábbi emberelődöktől egy olyan közbülső fajon keresztül származik, amely félig vízi életmódot folytatott. 

A kiindulópont geológiai, mely szerint az Afar-térség területe elvizesedett, s őseink egy csoportját az áradás – huzamosabb időre – elzárta a többi főemlőstől.

Ennek következtében ez a populáció megindulhatott a vízbe való visszatérés evolúciós útján, aztán a folyamat – újabb geológiai változások miatt – megtorpant, viszont egy sereg olyan tulajdonság kialakulásához vezetett, mely ma is megfigyelhető. Az elmélet szerint ennek a néhány millió éves periódusnak köszönhető például a két lábon járás, a szőrtelenség, a merülési reflex, az izzadásra való képesség és számos egyéb anatómiai jelleg is.

Az ötletet Alister Hardy tengerbiológus vetette fel (1960-ban), de megalkotója Elaine Morgan amatőr természetkutató és újságíró volt. 

Az elmélet elleni egyik legtöbbet hangoztatott érv az, hogy a kidolgozása nem szakember munkája.

Ugyanakkor – mivel ez az ellenhadjárat inkább a tudomány belügyeire vet nem túl jó fényt – sokan szimpatizálnak Morgan észrevételeivel. Például Daniel C. Dennett fejtegeti Darwin veszélyes ideája című könyvében, hogy a vízimajom elmélet ellen felhozott történetek ugyanolyan spekulatívak, mint emez, csak előkelőbb helyen említik őket a tankönyvekben. A dolog iróniája, hogy a cáfolatok sincsenek jobban megerősítve. Elgondolkodtató szituáció, s egyben tudománytörténeti csemege is.

Elaine Morgan A vízimajom elmélet (1997) című könyve immár magyar nyelven is hozzáférhető, Csányi Vilmos előszavával. Morgan gondolatmenetét azonban nem csak mint kuriózumot (vagy Az evolúció sebhelyei továbbgondolását) érdemes szemlélni, jóval több szempont miatt érdemes elolvasni.

Először is emeljük ki a kérdezés bátorságát. Morgan nem akkor fogad el valamit lehetséges válaszként, ha az szaktekintélytől származik, hanem azt nézi, hogy mekkora a magyarázó ereje, alátámasztható-e tényekkel. Ugyanis a tekintélyelv védjegye alatt forgalmazott információk kevesebb szűrésen mennek át, s ha ezek között hibás mintázatok szerepelnek, a tájékozódni kívánó olvasó ezeket pusztán a név garanciája miatt is elhiszi. Ez pedig megkérdőjelezhető hozzáállás, ezért számos tudományterület különféle eljárásokat dolgozott ki arra, hogy ezt a hibát kiküszöbölje (pl. kettős vakteszt). A szóban forgó témakörön belül nagyon sok a bizonytalanság, így feltételezhetően bármilyen elmélet megszilárdítása ellenállásba ütközik. Morgan javaslatai éppen azt segítik elő, hogy közelebb jussunk egy hatékonyabb elmélethez.

Érdemes kiemelni a tények és bizonyítékok kezelését. Morgan többször utal rá, hogy igyekszik elkerülni a teleológia csapdáját, melybe oly sokan beleestek. A teleológiai csapda azt jelenti, hogy valamilyen testi jelleg kialakulását egy későbbi fázis felől gondolják el, mintha a fejlődés célelvű lenne. Mondjuk, a garat azért szállt le őseinknél, hogy tudjanak beszélni. Ezek a csábító következtetések egyrészt igazolhatatlanok, másrészt ebben és a hasonló esetekben nem feltétlenül a racionális, hanem inkább a funkcionális magyarázat ad jobb közelítést. A funkciók elosztását pedig általában az határozza meg, hogy a kicsivel hatékonyabb jobb, mint a kiinduló állapot. (Zárójelben érdemes megjegyezni, hogy az evolúció emergens, szintezettségre fókuszáló felfogása és a komplexitást vizsgáló hálózatelmélet ezt a kérdéskört összetettebb színben láttatják, de Morgan eljárása minimum megfontolandó.)

Megemlítendő a munka önkorrekciós jellege. A hipotézis első publikálása, majd Az evolúció sebhelyei és A vízimajom elmélet megjelenése között eltelt időszakban számos paleontológiai felfedezés született. Morgan – korrekt módon – beledolgozta munkájába az újabb eredményeket, de azok fényében számos ponton korrigálta az elméletet. Jó pár állítását elvetette, viszont ennek a dinamikának a következtében más pontokon a teória viszont mintha erősödött volna (a könyv 174. oldalán egy erre is vonatkoztatható parádés kép látható). A vízimajom elmélet azonban egyelőre hipotézis, megtanultuk persze, hogy a tudományban a kisebbségnek is lehet igaza, ezért Csányi Vilmos jóslatának is van alapja, mely szerint Morgan koncepciója „idővel teljes joggal felváltja majd a szavanna elméletet”.

H. Nagy Péter