„Mindenben rendnek kell lennie”

Barta Gyula műtermébenSomogyi Tibor felvételeA szlovák, magyar és angol nyelvű monográfiában szlovák, cseh és magyar művészettörténészek elemzik a párkányi születésű, sokoldalú képzőmű?vész több mint fél évszázaddal ezelőtt indult pályáját.

„… művészetszemléletét szinte a kezdetektől az objektív világlátás (az élet paradoxonjainak nem ritkán keserűen ironikus feltárása), a teljes vitalitás és a szenvedélyes életöröm szintézise jellemzi. Művészete rendkívül gazdag, sokrétű és sajátos jellegű. Olyan művész ő, aki – alkotásain keresztül – szívesen osztja meg indulatait a világgal. (…) Barta Gyula sohasem egyoldalú: a modern vidék konstruktivista interpretációja mellett is van érzéke a finom költészet, a báj és a csillogás, valamint környezete hétköznapi szépsége iránt” – írja róla Dr. Zuzana Ševčíková.

Olvasható a monográfiában Dr. Kubička Kucsera Klára méltatása is, amely a 2001. évi Posonium Művészeti Díj Barta Gyulának ítélt Életműdíja kapcsán született. A művészettörténész szerint Barta Gyula „munkásságára jellemző, hogy nem várja az inspirációt – a festészet életének eleme, lélegzetvétele. (…) Pályájának első szakaszában művészetét jelentős társadalmi tevékenységgel társította – a művészeti életben fontos funkciókat töltött be, felsorolhatatlan számú hazai és külföldi csoportos kiállításon vett részt, egyéni kiállításainak számát is tucatokban mérhetnénk. … Éppen olyan fontos azonban életének utóbbi két évtizede is, amikor bölcsen visszavonult, és figyelmét a számára legkedvesebb vidéknek: szülőföldjének és a Duna-partnak szentelte.”

Az alkotások kötetbe sorolt reprodukciói is plasztikusan rajzolják meg a pályaképet, felvillantva a több mint fél évszázados művészi út egyes állomásait: a legkorábbi munkák 1951-ből szár?maznak, a legfrissebbek egyike, a Pegazus búcsúja (ez látható a monográfia címlapján is) 2007-ből. Ékes bizonyítékaként annak, hogy a művész sok-sok iksszel a vállán is töretlen kedvvel alkot. De nem is teheti ezt másként egy olyan alkotó, akit akkora adag életigenlő optimizmus és lebilincselő derű feszít, mint Barta Gyulát. Ha két kézzel osztogatná, akkor is maradna neki belőle még sok-sok évre.

S hogy mi a titka? Azt is elárulja abban az interjúban, amelyet lapunk munkatársa, Tallósi Béla készített vele 1989-ben, s melynek részlete helyet kapott a monográfiában:

„Életfelfogásom, hogy mindenütt és mindenben rendnek kell lennie. S én a képeimen rendet csináltam, azt remélve, hogy ezzel másokra is hatok. A sikerhez, a fejlődéshez az élet minden területén szakmai felkészültségre, hitre és elfogadható erkölcsre van szükség. Én mindig arra törekedtem, hogy humánusan éljek, képeimmel emberséget fejezzek ki és terjesszek, a meglelt harmóniát, a rendet láttassam, s a munkámat becsületesen végezzem. Hiszek abban, hogy a jó, az elkötelezett művészet befolyásolja az életet. ” (m)