Minden, amit tudni akarsz a szépről

A világ leghíresebb naptára. Így reklámozza komoly múltra visszatekintő, főleg autós körökben ismert kalendáriumát az olasz Pirelli cég, amely pár nappal ezelőtt Kínában mutatta be legújabb, 2008-as kiadványát, amelyből mindössze 28 ezer darabot nyomtattak.

Azért csak ennyit, mert a Pirelli naptárat sehol a világon nem árusítják, hozzájutni csak internetes aukciókon lehet, ahol már a kikiáltási ár sem alacsony, a licit határa pedig a csillagos eget is elérheti. Legfontosabb klienseinek természetesen évről évre juttat a cég, és kapnak belőle napjaink prominens személyiségei is. Persze csak a legkiváltságosabbak. Csehországban hárman vannak ilyenek: Eva Herzigova és Karolina Kurkova, napjaink két neves topmodellje, valamint a mindenkori köztársasági elnök.

A Pirelli kalendárium az egész világot átfogó fényképészeti esemény. Minden évben kivételes lehetőség egy világhírű fotósnak, egy nagynevű divattervezőnek és néhány élvonalbeli modellnek. Főleg nőknek. A jövő évre szóló naptár már a harmincötödik a sorban, bár az első 1964-ben jelent meg. Az elmúlt negyvenhárom év során ugyan volt néhány kihagyás, mint ahogy botrány is, amely csak növelte a kiadvány értékét. 1972-ben, amikor Sarah Moon Degas táncosnőit láttatta modelljeivel, máig érthetetlen módon több ezer darab került ki – és busás áron! – a feketepiacra. Mellesleg Sarah Moon volt az első nő, aki felkérést kapott a cégtől a naptár megfotózására. Hasonló szenzációval jelent meg az 1988-as kalendárium is, amikor a dél-afrikai Barry Lategan képein először jelent meg a férfi mint modell. Igaz, arctalanul, hiszen balett-trikója tetőtől talpig takarta. Az aukciós keretek között legtöbb pénzért eladott naptár 1990-re szólt (a bevételt egyébként mindig nemes célokra fordítják!). Arthur Elgort antik szobrokat megelevenítő képeivel ebből a naptárból egyetlen darab több mint 80 ezer dollárt ért a gyűjtőknek. A Pirelli kalendárium a szépség és a szellemi szabadság híveinek kultikus kiadványa. Évek óta tartó íratlan szabályát, hogy a felkért fotóművész a női szépség előtt hódoljon, igazából Bruce Weber rúgta fel, aki nem nyugodott bele, hogy férfi modell nem juthatott komoly szerephez a tizenkét hónap lapjain. 1998-ban ugyan még el kellett különítenie a nemeket, de a témaválasztásban már ez is óriási előrelépésnek számított. Ewan McGregor pizsamás portréja és John Malkovich kalapos arcképe közé ügyesen beillesztett egy fehér atlétatrikós zenészt, egy hibátlan testű súlylökőt is, zöld utat nyitva ezzel jövőbeli kollégáinak. De mivel a 2003-as év kiadványát is ő kapta, azzal a feltétellel fogadta el a fotózást, ha a férfiak már nem „függelékként” szerepelnek a lapokon, hanem a kiválasztott női szépségek izgalmas párjaként. Heidi Klum, Jessica Miller, Allessandra Ambrosio, Sophie Dahl és Sienna Miller mellé így kerülhetett aztán két neves olasz színész is, Enrico Lo Verso és Alessandro Gassman. Ők Amalfi közelében, a tengerparton álltak Bruce Weber kamerája elé. Annie Leibovitz egy New York-i műteremben örökítette meg modelljei mezítelen testét, Mario Testino nápolyi palotákban, tengerparti erkélyeken, paradicsomi kertekben fotózott, Peter Lindbergh Hollywoodban, javarészt az álomgyár udvarán. Mert Alas és Marcus Piggott, a neves brit-török duó a francia Riviérát, Antibes kikötőjét választotta a felvételek színhelyéül, hogy mesébe illő luxushajókon fotózhassák Giselle Bündchent, Kate Mosst és Jennifer Lopezt. Tavaly négy fiatal filmszínésznő és egy nem kevésbé vonzó sztárnagymama erotikus képei kerültek a gyűjteménybe. Inez Van Lamsweerde és Vinoodh Matadin, a holland fotópáros Penélope Cruzt, Hilary Swanket, Lou Doillont és Naomi Wattsot csalta hálószobába, de ugyanez a helyszín várt az örök dívára, a hetvenkét éves Sophia Lorenre is, aki az ötödik sztorit szolgáltatta e csodás fekete-fehér sorozathoz.

Ugyanezekkel a színekkel dolgozott 2005-ben a francia Patric Demarchelier is, aki Rio de Janeiro homokos partjain és áthatolhatatlannak tűnő pálmaligeteiben állította objektívje elé fürdőruhára vetkőztetett modelljeit. Képeinek akkora sikere volt, hogy a cég legfrissebb kalendáriumát is rá bízta, így a 2008-as év fotósorozata ismét az ő munkáját dicséri. Demarchelier, a naptár történetében először, Kínát jelölte meg a felvételek helyszínéül, így a John Galliano kosztümjeit viselő, kurtizánoknak öltözött modellek (köztük az egyik leghíresebb ázsiai filmcsillag, Maggie Cheung) Sanghaj francia negyedében árulják bájaikat – természetesen csak a fotók kedvéért. A Kelet gyöngyei címet viselő sorozat kapóra is jött a Pirelli cég vezérkarának, hiszen a merész (elöl nyitott, rövidre vágott vagy felcsapott) kimonókban, hajukban egész orchideacsokrot vagy kettéhasított bambusznádat viselő, művészien ledér hölgyek sok vizet hajthatnak a cég kínai malmára, elvégre a Pirelli Ázsiába is rengeteget szállít. Az üzleti szempontok tehát még egy naptár esetében sem mellékesek.

S aki együtt, egy kötetben szeretné látni mindazt, amiről itt szó esett, annak itt hívom fel a figyelmét arra, hogy a Pirelli kalendárium 1964-től 2007-ig megjelent összes fotója most egy vaskos, több kilós albumban kapott helyet, amely újévi ajándékként is páratlan öröm lehet. A Slovart jelentette meg nívós kiadásban. Reklámozhatná azzal a szlogennel is, hogy „Minden, amit tudni akarsz a szépről…”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?