Milos Formanról mondták

Politikusok, filmkészítők és filmsztárok emlékeznek Milos Formanra hivatalos fórumo-kon, illetve a közösségi oldalakon.

Politikusok, filmkészítők és filmsztárok emlékeznek Milos Formanra hivatalos fórumo-kon, illetve a közösségi oldalakon. Az alábbiakban ezekből idézünk.

„Rendkívül egyéni módon volt képes látni az emberi életet, annak változásait, hányattatásait, abszurditásait, színeit és szépségeit mesteri módon tudta ábrázolni” – hangsúlyozta Ilja Smíd cseh kulturális miniszter a világhírű cseh rendezőre emlékezve. „Nagyon szomorú vagyok. Forman alkotásait nagyon szerettem, emberként nagyon nagyra tartottam, csodáltam humorát, bölcsességét és ötleteit” – fogalmazott a miniszter.

Andrej Babiš ügyvezető cseh kormányfő a Twitteren a többi között arról írt, hogy Milos Forman halála nagyon érzékenyen érintette. Szerinte Forman a cseh filmművészet legmeghatározóbb és legsikeresebb személyisége volt. „Milos Forman az az ember volt, akit igazán becsültem. Szerettem a hatvanas években készített filmjeit, természetesen a Tűz van babámot, vagy a későbbi Amadeust is. Mint szinte mindenki” – írta bejegyzésében az ügyvezető cseh kormányfő.

Eva Zaoralová, a Karlovy Vary-i nemzetközi filmfesztivál korábbi művészeti igazgatója, kijelentette: Formannak nagy érdemei vannak abban, hogy a fesztiválra a világ filmművészetének nagy csillagai is ellátogattak. „Sokukat Forman győzte meg, hogy érdemes eljönni Karlovy Varyba. Számomra egyike ő a cseh filmművészet, illetve a világ filmművészete legnagyobb rendezőinek”.

Larry Karaszewski amerikai producer a Larry Flynt, a provokátor című filmen dolgozott együtt a rendezővel: „Egy személyben volt a barátom és a tanárom. Olyan mester, aki nem kérkedett tudásával és nem is tanított a szó hagyományos értelmében, csak ellesni lehetett tőle dolgokat. Olyan apróságokat, amelyekről később derül ki, mennyire fontosak. Minden vele töltött nap különleges kaland volt számomra. Milos imádott élni. Hiányozni fog a nevetése”.

Az elsősorban énekesnőként ismert Courtney Love szintén a Larry Flynt-filmben kapott komoly színészi feladatot Formantól: „Milos, te voltál az első igazi férfi a szememben. Olyan, aki az árral szembe megy, aki reménytelen helyzetekből is fel tud állni. Jó filmet csinálni mindig öröm, de te élvezetessé is tetted a munkát. Végig úgy bántál velem, mint egy hercegnővel, pedig nem is érdemeltem meg.”

Edward Norton színész a következőket írta róla: „Személyes hőseim egyikét veszítettem el. Nemcsak a nagy rendezőt tiszteltem benne, hanem az emberek felé feltétlen bizalmat árasztó humanistát is. Csodáltam a javíthatatlan optimizmusát, csodáltam, hogy akkor sem veszítette el a hitét, amikor úgy tűnt, minden elveszett. Sokat tudok az életéről, azt is, hogy fiatalon szinte kafkai helyzetekbe került, egy elnyomó hatalom béklyójában kellett művészetet csinálnia. Mindaz a szabadság, mindazok a jogok, amelyek bennünket születésünktől fogva megillettek, számára egyáltalán nem voltak természetesek. Igazi mentorom volt, nem csak filmes értelemben.” (MTI, Variety)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?