„Mikroszkóp alatt”

New York. Az Oscar-díjak átadását a Janet Jackson botrányának megismétlődése miatti aggodalom okán néhány másodperces késleltetéssel sugározzák majd a tévéállomások.

New York. Az Oscar-díjak átadását a Janet Jackson botrányának megismétlődése miatti aggodalom okán néhány másodperces késleltetéssel sugározzák majd a tévéállomások.

A színpadot és a közönséget „kebelszerkesztők” figyelik majd árgus szemekkel, nehogy a sztárok, véletlenül, vagy akarattal kivillantsanak egy mellbimbót, netán egyéb intim testrészt.

Joe Roth, a show producere azonban állította, hogy a késleltetésnek nem célja a nyertesek esetleges politikai nyilatkozatainak kiszűrése. Sőt, a csütörtöki amerikai lapjelentések szerint Roth úgy nyilatkozott, hogy az Oscar-ünnepség résztvevőinek legtöbbje megérti, hogy az élő közvetítés előtt „mikroszkóp alá veszik”.

Janet Jackson február elején a Superbowl, az amerikaifutball-bajnokság nagydöntőjén néhány pillanatra kivillantotta ezüst csillaggal díszített mellbimbóját, s ezzel az egész Egyesült Államokban a felháborodás hullámát váltotta ki. Az Oscar-ünnepségen 1974-ben történt meg, hogy egy meztelen férfi ugrott a színpadra abban a pillanatban, amikor David Niven éppen bejelentette Elisabeth Taylort. Niven nagy lélekjelenléttel intézte el az ügyet, amennyiben kijelentette, hogy a meztelenkedő megérdemel egy nevetést, mert közszemlére teszi elégtelen voltát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?