Mi is „pompásan buszozunk”

N. Tóth Anikó

Szabad ez a hely? címmel jelent meg nemrég a Kalligram gondozásában N. Tóth Anikó első olyan prózakötete, amely rövid és még rövidebb elbeszéléseket tartalmaz.

Az Úti jegyzetek című leghosszabb ciklusban a szerző arra vállalkozott, hogy szociografikus igényű epizódokon keresztül ragadja meg az utazás állapotát. Akik naponta buszoznak-vonatoznak munkahelyre, iskolába, vélhetően ismerősnek találják ezeket a helyzeteket. Emberi sorsok, konfliktusok, ügyek-bajok mutatják magukat, kínálkoznak fel továbbgondolásra vagy akár megörökítésre. De vannak a rövid elbeszélések között szolgálati utak, kirándulások is, amikor a főhős nem napi kényszerből száll közlekedési eszközre. Talán nem véletlen, hogy ezekből a helyzetekből van kevesebb.

A szocio-realizmus mellett jól megfér egy kis romantika, amikor kecses kis madarakról esik szó, vagy egy kis misztikum, amikor szarvas lép a busz elé, egy lány leszáll, és az állat hátán vágtat tova.

A kényszer-ingázók utazásainál a szerző talán túlságosan is óvakodott a helyszínre utaló földrajzi nevektől. Persze, nem igazán fontos, hol járunk a térképen, az érzések, helyzetek, emberek a lényegesek, de az olvasó többnyire kíváncsi szerzet, nehezen békül ki a települések betűjeleivel. Főleg akkor, ha úgy érzi, őt is bevonták az utazásba, a kollektív tapasztalatok okán ő is a szövegvilág része.

„Csak S.-be, K.-ba és messzebb utazókat veszek fel, harsog az autóbusz-vezető. A V.-be, L.-be utazók várják meg a következő kocsit”. Már csak a távolságok felmérése érdekében is szerencsésebb lett volna nevesíteni a településeket. Mert enélkül mit kezdjünk például az ilyen mondatokkal: „Ez főleg az I.-iekre vonatkozik. Azok nem utaznak Cs.-be, hogy elkotyogják…”

Néhány külföldi város viszont név szerint szerepel, és többször megjelenik Selmecbánya is, gyalogos séták színhelyeként. (Még azt is ki lehet találni a leírás alapján, melyik kávéházban ücsörgött a szerző.) Két szövegben is találkozhatunk a mózeskosaras csecsemőjét „egy pillanatra”, másra bízó anyával – a gyermekáldásra váró nő agyán átfut a kósza gondolat: mi lenne, ha egyszerűen csak felszállna egy buszra a babával. Szintén kétszer szerepel egy keresztbe fordult kamion miatt veszteglő busz, ahol az egy légtérben rekedt, egymástól nagyon különböző karakterek kényszeredett sorsközösséget alkotnak, a sofőr pedig segítővé lép elő. Talán ezek a ciklus legerősebb szövegei.

Nálunk az utasok ritkán tárulkoznak ki, nem sokat beszélgetnek idegenekkel, mégis van egy szöveg, ahol egy asszony elmeséli, hol tart jelenleg az életben. Ez Bacher Iván úti elbeszéléseinek hangulatára emlékeztet a Zónázó című kötetből. Több történet figurái és motívumai ismétlődnek, vissza-visszatérnek, ezzel is összekapcsolva a szövegeket. Legizgalmasabb talán az a módszer, ahogyan a szerző felkínálja nekünk a továbbgondolás lehetőségét, az átmenetileg közös térbe („mozgó hálóterembe”) kényszerített emberek viselkedéséből, reakcióiból kibontható sorsokat. Az utazások során átmenetileg a szükségesnél szubjektívebb kapcsolatba kerülünk olyan emberekkel, akikkel egyébként sosem találkoznánk. Érezzük a szagukat (vagy illatukat), kénytelenek vagyunk hozzájuk érni (vagy préselődni), halljuk, miről beszélnek (vagy telefonálnak).

Aztán egyszer csak elfogynak a megállók és szakaszok, jön egy másik ciklus, a Fájdalom fátylai. Ezeket a szövegeket a haj fogja össze, egészen pontosan a női haj mint motívum. A hosszú, gubancos, kezelhetetlen frizura, a hajkorona mint a csábítás eszköze, a rakoncátlan tincsek, a nyiratkozás, mint lázadás, az önálló életre kelt, kibontott haj mint gyilkos fegyver, vagy a betegség következtében elvesztett haj.

„Szokott mozdulattal oldalt beletúr a hajába. Érzi, hogy a fejbőrről hajszálak távoznak az ujjai között. Nézi a kezét a hajcsomóval. Próbálja a másik oldalt, ugyanaz. Összefog egy tincset, nem is rántja, mégis a tenyerében marad. A tarkóról is elválnak a hajszálak. Szétszórja maga körül, keverednek össze fűszálak és hajszálak. A kétségbeesés a gyomorszájtól indul, a csigolyák között cikázik, a mellkast nyomja, az agyban dübörög. Miben is reménykedett. Hogy napokig nem jelentkeztek kellemetlen mellékhatások a kezelés után, pedig felkészült. Erre is számított persze, titokban mégis azt hitte, hátha lehet kivétel. Ám pontosan úgy van, ahogy az orvos jelezte. Tíz napon belül. Pontosan a tizedik napon. ”

Itt is sorsok tárulnak fel a látható regisztereken túl, de mivel a szövegek közötti összekötő kapocs ennyire szimbolikus, egy idő után úgy érezzük, az egész világ összefésülhető, és szívesen olvasnánk tovább ezt a ciklust, akár egy egész köteten át. A szerző már a címadással is (Teker, Belevág, Borotvál...) érdekes, hangulatot teremt – aztán hirtelen vége szakad a hajjal való játszadozásnak.

A harmadik, RE című ciklusban ismert elbeszélések újragondolásai kaptak helyet. Az első fölolvasás című Esti Kornél-parafrázisért 2015-ben Arany Opus díjat kapott a Szlovákiai Magyar Írók Társaságától, ez lett az év irodalmi alkotása. A Tragé Móricz Zsigmond Tragédia című elbeszélésének mai, céges bulis átirata.

„És akkor mindenki megrohamozta a katlanokat, kondérokat. Peti szerint volt vagy ötven, ami ennyi emberhez képest is iszonyatos mennyiség. Gulyás és töltött káposzta volt a fő fogás, ahány tűzhely, annyiféle ízesítéssel. Nagy darab húsok főttek, különböző mintájú babok úsztak, káposztacsíkok rotyogtak, nehéz illatok szálltak, embersorok kígyóztak. Műanyag tányérját szinte mindenki hosszasan tartotta az ételt osztó fehér kesztyűs pincér elé, aki mindenféle kívánságot volt kénytelen teljesíteni (nekem jó sűrűt, a zsírjából is merjen, ne sajnálja már azt a levet, no tegyen csak rá bátran abból a mócsingosból is)”.

N. Tóth Anikó kötete változatos, sokféle izgalmat tartogat, de gyakran egyszerű, már-már banális élethelyzeteken keresztül mutat be minket saját magunknak.

N. Tóth Anikó: Szabad ez a hely?

Kalligram 2017, 240 oldal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?