Menekülni a nincstelenségből

– Megfelelő körülmények között szerettem volna felnevelni három gyermekemet, de fogytán az erőm. A nincstelenség elől nincs menekülés, a rossz anyagi helyzetből nem látok kiutat. Pedig ha dolgozhatnék, jóra válhatna sorsunk – panaszolta előbb a telefonba, majd személyesen is S. Zsuzsanna asszony, aki nevének elhallgatását kérte. – Tősgyökeres somorjaiként tartok attól, hogy megszólnak. Eleget gyötrődöm amiatt, hogy akadnak, akik engem okolnak azért is, mert a férjem négy éve munkanélküliként tengődik, és nem nagyon igyekszik elhelyezkedni. Ha olykor vállal is valamiféle alkalmi munkát, nem adja oda teljes bevételét, hanem csak 2-300 koronát, de amikor felönt a garatra, azt vágja a fejemhez, hogy ő tart el! – mondja remegő ajkakkal, majd felvázolja az utóbbi évek történéseit.

A család néhány évvel ezelőtt még háromszobás összkomfortos lakásban élt. A szülők a pozsonyi Protetika vállaltban tanulták ki a cipész szakmát. A nem nagy bevételt az asszony úgy forgatta, hogy a három lány nem szenvedett hiányt semmiben sem. A családfő munkanélküliségével megismerték az anyagi gondokat. Amikor felélték parányi tartalékaikat, el kellett dönteniük, hogy esznek-e, tanszereket vásárolnak-e az iskolaköteles gyerekeknek, vagy befizetik-e a lakbért. Tetemes lakbérhátralékuk miatt el kellett hagyniuk otthonukat. Noha kezdetben arról volt szó, hogy szociális lakásuk kétszobás lesz, végül öten egy szoba-konyhás lakásban zsúfolódnak. – Bánt, hogy az érettségire készülő lányomnak a fürdőszobában kell tanulnia. Sajnos, az osztályzatain is meglátszik, hogy nincs nyugalma. A meggyötört arcú 43 éves családanya sok mindennel próbálkozott, hogy előteremtse a megélhetéshez szükséges anyagiakat, vállalt takarítást, röpcédulázást, miközben állandó munkahelyet keresett. Tavaly ugyan felcsillant a remény, de végül nem járt szerencsével. – Sikerült elhelyezkednem a győri Philips cégben. A tréningszerződés 2003. szeptember 29-től december 19-ig szólt, de benne állt az is, hogy utána további 5 hónapig a cég nem szünteti meg a munkaviszonyt. Míg meg nem szüntették a munkahelyemet, ortopédcipő-felsőrész varrásával havi 7 ezer volt a keresetem, ezért óriási bevételnek számított a 72 ezer forint. December közepén a győriek vagy 200 alkalmazottnak felmondtak, nekem is.

Sovány vigasz, hogy van olyan bedolgozó, akit négy év alatt ötször bocsátottak el és hívtak vissza, ugyanis ez a család jelenlegi kétségbeejtő helyzetén nem változtat. Rendszeres bevétel híján ismét nincs miből kifizetni a 3119 koronás lakbért, a 870 koronás villanyszámlára kölcsön kell kérniük. – Egyebekre is, hiszen a két kisebbik lány buszbérlete fejenként 160, a legidősebbé 190 korona. Naponta rettegek attól, hogy a gyerekeknek szükségük lesz tanszerre. A két kisebb betegeskedik, az egyiket állandó gyomorfájás gyötri, a másiknak viszont szívpanaszai vannak. Természetesen, járok velük orvoshoz, de egy-egy látogatás, szakrendelés újabb és újabb 20 koronába kerül. Ha nem segítene a sógornőm, enni sem volna miből. Ő ad élelmiszert, naponta tésztát eszünk. Én gyúrom, mert így sokkal olcsóbb – mondja.

Amikor az iránt érdeklődöm, miért nem intézi a munkanélküli- és a szociális segélyezést, miért nem kért egyszeri támogatást a városi hivataltól, szemlesütve vallja be, hogy leadta a szükséges iratokat, ám az ügyintézés, a hivatalok öszszevonása miatt is, hosszadalmas. – Egyszeri segélyből élni képtelenség, nekem állandó munkahelyre van szükségem. Számtalan helyen érdeklődtem, azzal küldtek el, hogy majd értesítenek.

A minap a 13 éves alapiskolás lányának volt kénytelen elmagyarázni, hogy bár nővérei részt vehettek az iskolai síkiképzésen, ő nem mehet, mert nincs miből. – Sírt egy sort, majd elfogadta a tényállást. Dolgozni akarok, bárhol bármit vállalok, hiszen nem engedhetem, hogy az utcára kerüljünk. A nincstelenség elviselhetetlen. Ki segít?!